Harc, vagy inkább együttélési útmutató
Könyvajánlóimban nem szoktam az adott könyv fülszövegéből idézni, de most kivételt teszek. Steirgervald Krisztián Generációk harca (Hogyan értsük meg egymást?) című remek könyve fülszövegében maga a szerző foglalja össze néhány mondatban, miről is szól ez a kiváló kötet. Nos: „Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.”
Ki ne ismerné a Bezzeg az én időmben… vagy az Ezek a mai fiatalok… mondásokat? Akik ezeket hangoztatják, elfelejtik, hogy az ő felmenőik is hasonló felkiáltásokkal éltek az ő címükre. Azt már nem tudhatjuk, hogy a mai ifjú generációk miképp fognak vélekedni az őket követőkről, hiszen a rohamosan változó világ aligha sejteti, mi lesz a jövő. Elmondhatjuk azonban, hogy az újabb és újabb generációk egyre kevésbé „utánozzák” majd szüleiket, értékrendjüket inkább maguk hozzák létre, illetve egymástól lesik el, és természetesen a világháló, a közösségi média által ontott ismeretekből merítik, amelyek sajnos gyakran hamis információkat tartalmaznak, s ezáltal a fiataloknak bizonytalanságot okoznak.
Maguknak kell megbirkózniuk a rájuk zúduló információáradattal. Ezt a jelenséget részben szüleik okozták, akik valójában csak azt akarták, hogy gyermeküknek jobb életük legyen, s megadtak nekik minden tőlük telhetőt, ami a „jobb élethez” kell. Csak valahogy kimaradt a kapcsolatukból a kommunikáció, nem is csoda, hiszen az eltúlzott munkatempó (hogy minden meglegyen) természetszerűen ezt eredményezte.
-
Veterán/építő generáció, akik 1945 előtt születtek,
-
Baby boomer, 1946-1964,
-
X generáció 1965-1979,
-
Y – 1980-1994,
-
Z – 1995-2009,
-
Alfa – 2010 után születettek.
A veteránok vagy építők életében mély nyomot hagy a világháború, a bizonytalan, veszélyes időszak határozza meg személyiségüket. Az ő idejükben a tájékozódás forrása a rádió és a nyomtatott sajtó. A baby boomerek az újjáépítés, az áruhiány, a hidegháború fenyegetésének korában élték ifjúkorukat. Alapélményük, hogy szüleik generációja valamit nagyon elrontott, nem tudnak megbékélni a társadalmi klisékkel, úgy érzik, valamit máshogyan kellene csinálni. Az X-es generáció az ipari forradalom kezdetébe született bele. Megjelenik a tévé, a lemezjátszó, magnó, mosógép, hűtőszekrény… A apát és az anyát is beszippantja a munka világa.
Az Y-osok az individualizáció korának gyermekei. Az eddigi közös tevékenységeket felváltja az egyéni, bezárkózós életmód. Ezt segíti elő például a walkman elterjedése. Ez az ún. szelfigeneráció, amely még egy tisztán offline világba született. Az 1995-2009 – es években születettek, vagyis a Z generáció tagjai az internet megjelenésébe és elterjedésébe csöppennek bele. Valójában az internet velük együtt nő fel. „A világ összemegy, az idő felgyorsul, az emberek megtanulnak együtt élni a digitális eszközökkel.” 2010 táján indul az okostelefon- és érintőképernyős-korszak. Ennek szülöttjei, az alfa generációsok „…telefont tartó kezeket látnak mindenütt, ha kikukucskálnak a babakocsiból. Az online és az offline világ összemosódik, és számukra eggyé válik.”
Hogyan is élhet együtt hat – lényegesen más-más életvitelű – generáció? Erre a kérdésre keresi a választ, és jelzi is azt a kötet írója. Kitűnő felépítésű munkája magyarázatot ad a témában felmerülő kérdésekre, és hangsúlyozza, hogy csakis az ismeret és a megértés lehet a kulcsa az elfogadásnak. Részben aggodalmainkat is eloszlatja az éppen cseperedő generációt illetően (a mi eleink is aggodalmaskodtak a jövőnk miatt), amelynek a változások nem azt jelentik, mint az előttük járó generációknak, tehát nem félelmet és bizonytalanságot, hanem kitörő lehetőségeket. Azt is megtudjuk, mit vehet át az előző generáció az őt követőtől, és mit az ifjabbak a korábban születettektől.
De sok minden másra is ráébreszti az olvasót ez a könyv, aminek mindenképpen hasznát veheti – és ez nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb generációra is vonatkozik. Így együttélésük rugalmasabb, simulékonyabb és elfogadóbb lehet. Mert „…egy apa nem fogja tudni a generációs meghatározottságokat kinevelni a gyerekéből. És fordítva: a fiú is hiába hadakozik az apja generációs beidegződéseivel, nem fog sikerrel járni.” Másrészt a generációs hovatartozásnak nincsenek élesen behatárolt korlátai. Az összes többi korcsoport élményei, tapasztalatai is színesíthetik.
