2024. július 20., 17:32

Ha nyár, akkor fesztiválok!

Legtöbbünknek a nyárról a tengerparti nyaraláson kívül a fesztiválszezon jut az eszébe. Bár a külföldi kirándulások is tartogatnak izgalmas meglepetéseket, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a nyár meghatározó eleme tud lenni egy-egy olyan buli is, amelyen végre kiengedhetjük a bennünk felgyülemlett „gőzt”. Erre pedig tökéletes nyári program lehet bármelyik magyarországi fesztivál.

Bepillantás a Művészetek Völgyébe
Bepillantás a Művészetek Völgyébe
Művészetek Völgye

Idén július 19-e és 28-a között a Művészetek Völgyében 33. alkalommal, tíz napon át ünneplik a zenét, a táncot, a színházat, az alkotás örömét. Az összművészeti fesztiválon a szervezők koncertekkel, táncházzal, kiállításokkal, workshopokkal, színházi előadásokkal és sok más színes programmal várják az odalátogatókat. Ez a Balaton-felvidéki rendezvény, épített színpadok helyett, közel 2000 programmal három falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigánpetend utcáit, épületeit, intézményeit varázsolja koncertté, galériává és színházzá. Az egészben pedig az a legjobb, hogy ezt az élményt igazán kedvezményesen élhetjük át. 

A Sziget bejárata
A Sziget bejárata
Sziget Fesztivál

A nagy múltú Sziget Fesztivál augusztus 7-e és 12-e között nyitja meg kapuját. Az 1993-ban debütáló rendezvénysorozatot mára Európa egyik legnagyobb fesztiváljaként tartják számon. A szervezők mindent megtesznek, hogy a világ legnépszerűbb előadóit hívják el a fesztiválra. Évente 1000 előadásnak adnak teret 60 különféle színpadon, 6 teljes napon át.

Az utóbbi időben átlagosan 100 nemzet képviseltette magát a Szigeten, Brazíliától Új-Zélandig, megannyi csodás helyről érkeznek emberek, hogy átélhessék azt a felejthetetlen élményt, melyről mindenki ódákat zeng a közösségi médiában.

A Szabadság Szigete a kultúrák békés találkozásáról, a zenéről és a szórakozásról szól. Bár a zene áll a fesztivál középpontjában, más művészeti ág is kulcsszerepet játszik minden évben. Cirkusz, tánc, színház, performansz, múzeum és képzőművészet is elvarázsolja az odalátogatókat. A lineup fő előadói idén: Halsey, Martin Garrix, Louis Tomlinson, Sam Smith és még hosszan sorolhatnánk. 

Strand Fesztivál

Augusztus 22-e és 24-e között ismét elrajtol a Strand Fesztivál. A rendezvény helyszíne a megszokott Balaton-parti Zamárdi. A fesztiválon olyan előadókkal búcsúztathatjuk a nyarat, mint Majka, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz vagy Azariah. A drum and bass brit legendái, a Chase & Status duó tagjai szintén tiszteletüket teszik majd a Balaton partján. Mottójuk: Zene, napfény és Balaton – kell ennél több?

SZIN – Szegedi Ifjúsági Napok 

Magyarország legrégebbi könnyűzenei fesztiválját augusztus 28-e és 31-e között tartják meg. A Szegedi Ifjúsági Napokat legelőször 1968-ban rendezték meg, és a szervezők azóta is töretlenül igyekeznek fenntartani ezt a nagyszerű rendezvényt. A népszerű diákvárosban megvalósuló fesztiválon számos koncert, kulturális program, sportesemény, divatbemutató és más szórakoztató program várja az érdeklődőket. A hazai előadók mellett olyan világszínvonalú zenészeket is „elcsíphetünk” itt, mint Zara Larsson, Kamrad vagy Armin van Buuren. Az esemény jelmondata: Napfény, barátság, fergeteges koncertek és semmihez sem fogható atmoszféra a Tisza-parton. 

Campus Fesztivál

A debreceni könnyűzenei fesztivált július 24-e és 28-a között rendezik meg. A rendezvény számtalan koncerttel várja a fesztiválozni vágyókat. A hazai előadók neve mellett több külföldi zenész, együttes neve is olvasható a plakátokon. Fellép sokak kedvence, Azariah és Dimitri Vegas, valamint Krúbi, Carson Coma, a Tankcsapda és még sokan mások. Jelszavuk:  Hamisítatlan érzés, ötcsillagos fesztiválhelyszínen!

Bár ebben a rekkenő hőségében mindenki arra vágyik, hogy elrejtőzhessen az égető napsugarak elől, mégsem szabad teljesen elszigetelődnünk, hiszen a kaland odaát van. Senki ne maradjon ki a jóból, az új barátságokból és szerelmekből, mivel nem tudni, kinek a története mikor és hol gazdagodhat egy életre szóló élménnyel.

Megjelent a MAGYAR7 29. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.