Garaj Lajos útjai Gömörtől Gömörig

Miglészpatakán született, de ezt a Gömörre annyira jellemző kicsiny, pár száz lelkes, döntőrészt szlovák települést ezen a néven már hiába keresnénk a térképen, a hatvanas években másik két hozzá hasonló kis településsel összeolvadt, s ma Jolsvatapolca  névre hallgat. A település neves szülöttei között említi Samo Tomášik költőt, ahogy szolgált itt evangélikus lelkészként Samo Chalupka is, Garaj Lajosról viszont nem tudnak.  Miglészpataka  nemcsak a trianoni döntésig, hanem 1938 és 1945 között is a Magyar Királyság része volt. Ennek is köszönhető, hogy Garaj Lajos, aki édesapját még hétévesen elveszti, két évet ugyan magyarul tanul, de később a jolsvai polgáriban és a nagyrőcei gimnáziumban már szlovákul tanul tovább, s 20 éves, amikor leérettségizik. Innen a pozsonyi Comenius Egyetem magyar-szlovák szakára kerül, de egy év után ösztöndíjjal átlép a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1956-ban végez magyar szakos tanárként. Olyan tanárai vannak, mint Sőtér István, Waldapfel József, Bóka László, Pándi Pál és Koczkás Sándor, míg a diáktársai között találjuk Czine Mihályt, Konrád Györgyöt, Sík Csabát és Nagy Lászlót (csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy mintegy négy évtizeddel később mind Koczkás Sándor, mind Czine Mihály a tanárom lehetett ugyanott). Pár héttel az 1956-os magyarországi felkelés kirobbanása előtt, szeptember elsején lesz a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének az alkalmazottja, 1959-től Sas Andor irányítása alá kerül, s négy évtized után innen vonul nyugdíjba. Tanárok generációját indítja útjára, 75. születésnapján az Új Szóban őt köszöntő szintén tanítvány, Fazekas József írja róla: „a hetvenes évek közepén tapasztalhattam felkészültségét és kitűnő tájékozottságát. A reformkor irodalmát adta elő lenyűgöző anyagismerettel. A kortárs magyar irodalmat (Németh László, Ottlik Géza, Sarkadi Imre, Sánta Ferenc, Örkény István, Mészöly Miklós, Mándy Iván stb.) a megfelelő világirodalmi háttér (Sartre, Camus, a francia újregény, Beckett, Ionescu, az amerikai és a német próza stb.) felvázolásával oktatta, kiemelve a köztük levő azonos és eltérő vonásokat – életre szóló fogódzókat nyújtva a legújabb irodalom befogadásához és értelmezéséhez”.

Fotó:  Juhász Dósa János

Nem volt ez a tanári pálya teljesen zökkenőmentes, s ahogy nem egy kollégája esetében, az ő életét is döntően befolyásolták az 1968-as események.

Ugyan az állását nem veszítette el, de minden lehetséges eszközzel gáncsolták az egyetemi munkáját. Több társával együtt kidobják a kommunista pártból, ahogy az író- és a műfordító szövetségből is. A modern magyar regényről írt kandidátusi munkáját Ivan Kusý hathatós opponensi erőfeszítéseinek köszönhetően így is csak 1987-ben sikerül megvédenie. Ebben a munkában Móricz Zsigmond mellett a Nyugat nemzedék több tagjával foglalkozik, így Kaffka Margittal, Kosztolányi Dezsővel s Németh Lászlóval. S újabb 12 év telik el, mire nyomtatásban is megjelenik.

S mielőtt tovább lépnénk Garaj Lajos életrajzában, álljunk meg egy pillanatra. A szlovenszkói/szlovákiai magyar irodalomban mindig is mostoha helyzetben voltak az irodalomkritikusok és az irodalomtudósok. A szépírókkal szemben az ő munkájukat kíséri jóval kisebb figyelem, s legtöbbjük alig jut el addig, hogy tanulmányait könyv formájában is megmutathassa a publikumnak. Ahogy az első nemzedék tagjai közül is csak páran jutnak el közülük a könyvig (olyan kitűnőségek, mint Vájlok Sándor, Zapf-Bellyei László vagy Vass László úgy halnak meg, hogy írásaik szétszóródtak a sok tíz folyóirat hasábjain), de nincs ez másképp 1948 után sem (ki ismeri ma már Gály Iván, Révész Bertalan vagy a fiatalon elhunyt Tolvaj Bertalan nevét), de a sort még sokáig folytathatnánk.

Garaj Lajos hasonló munkáit is csak az Irodalmi Szemlét, az Új Szót vagy más lapokat átböngészve leljük fel.

Garajnak is elsősorban az egyetemi jegyzetei látnak napvilágot, így A magyar felvilágosodás és a reformkor irodalma; Az újabb magyar irodalom története; A magyar irodalom története 1820-1905 vagy a Bevezetés a magyar irodalom és kultúra történetébe, amelyet kollégájával, Jaroslava Pašiakovával követ el. Ő árulja el azt is a 70. születésnapjára Új Szóban írt köszöntőjében, hogy 1968 nehéz napjaiban Garaj Lajos bibliai ihletésű verseket írt, amelyek máig kéziratban lappanganak valahol.

Mivel mind magyarul, mind szlovákul anyanyelvi szinten beszélt és írt, vesszőparipája lett a magyar-szlovák és kulturális kapcsolatok javítása, közelítése, feltárása. Évtizedeken keresztül kutatta jeles magyar írók (Gyöngyösi István, Arany János, Tompa Mihály, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond) szlovákiai kapcsolatait. Utóbbinak főleg a szülőföldje, Jolsva környéki kapcsolatai érdekelték, hisz Móricz két regénye, a Harmatos rózsa és az Isten háta mögött (Bovary úr) is ezen a vidéken játszódik. De több szlovák irodalmi lexikonnak is állandó és lelkes munkatársa volt. A Világirodalmi lexikonban 95 magyar szerzőről, Az irodalmi művek lexikonában pedig Jaroslava Pašiakovával közösen 162 magyar műről írt szócikket, ahogy ő a magyar irodalmi szócikkek szerzője az Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában megjelenő szlovák nagylexikonnak, az Encyklopaedia Belianának is.

Élete utolsó éveiben, már súlyos betegen Madách Imre szlovák recepciójával foglalkozott, hisz Az ember tragédiája azon kevés magyar mű közé tartozik, amelyet többen is lefordítottak szlovákra (pl. a 100 éve született Ctibor Štítnický, akinek a fordításában a drámai költeményt a hatvanas évek végén a darabot Kassán és Pozsonyban is bemutatták. De több magyar nyelvű lexikonnak is munkatársa volt, így a  Csanda Sándor főszerkesztésében a Madách Kiadónál 1981-ben megjelent Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikonának.

Anyanyelvi szlovák nyelvtudását arra is felhasználta, hogy több tíz művet ültetett át szlovák nyelvre, több fordítás(á)hoz utószót is írt (Jókai Mór, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Raffai Sarolta, Németh László, Jókai Anna, Sütő András, Lakatos Menyhért műveihez, amelyekből több magyarul is megjelent az Irodalmi Szemle hasábjain), s nem egyet népszerűsített is (mint Nóta János kitűnő Az ezeréves méh című Peter Jaroš-kulcsregény fordítását). Külön említsük meg két felvidéki magyar regény, Rácz Olivér A Rogozsán kocsma és Duba Gyula Ugrás a semmibe című könyveinek átültetését, de szlovákra fordította Szabó Magda, Sánta Ferenc, Thury Zsuzsa és Hernádi Gyula egy-egy alkotását, ahogy lefordította Köpeczi Béla Eszme, történelem, irodalom című tanulmánykötetét, valamint a Mitológiai ABC-t is.

Nem sokan voltak az elmúlt évtizedekben, akik tőle többet tettek a ma sem túl rózsás szlovák-magyar kulturális kapcsolatok közelítéséért, ezért is furcsa, hogy neve nem szerepel a Kalligram által jegyzett Slovník slovenských spisovateľov (Szlovák írók  szótára) című 2005-ös exkluzív kötetben, amelybe mindössze Zsilka Tibor fért be Tibor Žilka néven. Róla a minap Anton Baláž neves szlovák regényíró életrajzi dokuregényt is megjelentetett Dar a bremeno dvojitej identity (A kettős identitás ajándéka és terhe) címmel szlovákul.

Pályája utolsó évtizedeiben, ha részben virtuálisan is, de hazatért Gömörbe. Móricz és Arany tanulmányai mellett elhatározta, hogy szlovák nyelven megírja Gömör és Kishont kultúrtörténetét. Többen leírták már, Gömör olyan mint Magyarország kicsiben, s ez vonatkozik mind a tájrajzára, mind a nemzetiségi és felekezeti összetételére is. Az őshonos magyarokon és szlovákokon kívül egykor jelentős német nyelvű lakosság (helyüket jórészt cigányok vették át) is élt Gömör főleg északon hegyvidékekkel vadregényes tájain, s ezek a nemzetiségek évszázadokon át békésen megfértek egymás mellett.

Garaj Lajos alapos munkát végzett, kötete a kezdetektől gyakorlatilag a rendszerváltásig gyűjti össze a régió kulturális értékeit, amelybe a szűken vett szépirodalom mellett szervesen beletartoznak a vallási, jogi munkák, ahogy részletesen szól a régió lapkiadásáról, de zenei, színházi és képzőművészeti életéről is.

Több mint 300 író élete és munkássága elevenedik meg a kötet lapjain, szakmai minőségüktől függetlenül. Garaj hat korszakra osztja fel az eltelt évszázadok történelmét, az első, leghézagosabb ismeretekkel bíró korszakot 1782-ig, a felvilágosodás kezdetéig datálja. Az első név, akivel találkozhatunk, Tinódi Lantos Sebestyén, aki ugyan nem gömöri, de vándorlásai során megfordult Gömörben, míg az első gömöri alkotónak Szkhárosi Horvát András számít, akiről viszont nem sokat tudunk. A második korszakot a reformkor kezdetéig, 1820-ig datálja, amikor még a latin nyelvű kultúra volt a meghatározó, s amikor a fennmaradt művek jelentős részét egyházi krónikák és beszédek alkotják. A harmadik korszak végét 1867-re, a kiegyezés évére teszi, amikor létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, s benne egyre nagyobb teret kapnak a nemzeti törekvések, így megélénkül a szlovák kultúra is Gömörben. A negyedik korszak, amely 1918-ig, vagyis a Magyar Királyság széteséséig tart, elsősorban a megélénkülő újságírás, a sorra alakuló regionális és helyi lapok kora, amelyek lehetőséget adnak főleg a városi lakosságnak a széleskörű tájékozódásra. Az ötödik korszakot Garaj 1918-tól a második világháború végéig datálja, vagyis gyakorlatilag az ún. első nemzedéket mutatja fel benne olyan jeles alkotókkal, mint Győry Dezső vagy Szombathy Viktor. Garaj Lajos könyvének nagy erénye, hogy ezeknek az alkotóknak a teljes alkotópályát végigkíséri (nem úgy, mint a Trianon utáni korra jellemző felvidéki törekvések, amelyek eléggé elítélhető módon szigorúan térben és időben gondolkoznak). Mint Garaj tanulmányában jelzi, a szlovenszkói, így a gömöri magyarság kénytelen tudomásul venni, hogy Budapest helyett új központokat kell keresnie, így Prága és Bécs mellett (ahol főleg az ún. emigráns írók találnak ideiglenes otthonra, mint pl. Sas Andor is) Pozsony, Kassa és Losonc lesznek a kor magyarságának meghatározó szellemi helyszínei. Garaj utolsó korszakként a második világháború után a kézirat 1989-es lezárásáig terjedő időszakot teszi meg, s igyekszik itt is minden jelentős és kevésbé jelentős, de helyi jelentőséggel bíró (pl. Gömöri Kovács István) bemutatni. Bár több jelentős név is kimarad (a magyar kabaré egyik atyjának számító Kőváry Gyula, az egyik első szlovenszkói magyar regény szerzője, Falu Tamás, a Bresztovszky fivérek, Márkus László,a jeles szerkesztő és újságíró, ahogy a könyv nem tud a festőművész Dúdor Istvánról és Bacskai Béláról, de B. Kovács István gömörológusról  sem (utóbbi mentsége, hogy B. Kovács szakmai pályája főleg a kilencvenes években bontakozott ki), mindezeket leszámítva s mindent egybevetve, nagyon fontos hiánypótló alkotás, amely nélkülözhetetlen mindazok (nemcsak szlovákok) számára, akik a közeljövőben Gömör-kutatással akarnak foglalkozni. A könyvet  szlovákul a pozsonyi STIMUL Kiadó adta ki 1997-ben, s érdemes lenne magyarul is megjelentetni, hogy azok a Gömörrel foglalkozó kutatók és érdeklődők is hozzájussanak, akiknek szívügyük ez a régió.

Garaj Lajos immár 14 éve nincs közöttünk. Ugyan tanítványai emlékében még elevenen él az alakja, de a szakmai munkássága is jóval nagyobb megbecsülést érdemelne.