Folytatódik az „Ady turné”
Komárom, Tatabánya, Nagyvárad, Királyhelmec, Pozsony és Kassa után 2024-ben Gútán, Füleken és Dunaszerdahelyen láthatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal koncertet.
Az előadás egyedülálló, szimfonikus mű még nem készült Ady Endre verseire. A szólistákat a színpadon a Szlovák Nemzeti Színház Operájának 45 tagú zenekara kíséri Cseh Tamás vezényletével.
Egy igazi nemzetközi koprodukció van szó, hiszen a zenészek szlovákok, Horváth Loretta Győrből, Mórocz Virág, Tóth Károly és Szebellai Dániel pedig hazai tehetséges fiatal művészek, a zeneszerző pedig Ady földije a Partiumból, a Margittai Pető Zoltán.
És hogy jön ide a zene? A legegyszerűbb válasz erre, hogy a zene benne van, van, aki hallja, és van, aki nem. Ám, amint megszólal, mindenki érzi és érti. Mert Univerzális. Mint egy mondóka, egy mantra, amit nagyanyánk dúdolt elalvás előtt, ami megnyugtat, ami hazavezet. A koncert egy igazi lélekutazás, ami a születéstől, a katarzison át a csend felé vezet - írták a szervezők.