Eötvös Loránd, a párbajsegéd

Az orvostanhallgatóknak is tartott előadásokat, és persze vizsgáztatott. Egy medikus feleltetését a következő kérdéssel kezdte: „Hogyan jött ma az egyetemre?” A diák gyanította, ha azt mondja, villamossal, a következő kérdés a dinamóra vonatkozik, ám arról nem sokat tudott. Ezért így felelt: „Gyalog.” Eötvös következő kérdése: „Hol lakik maga?” A hallgató nem akart hazudni, bevallotta, hogy Kispesten. Mire Eötvös megkérdezte: „És onnan gyalog jár?” A válasz: „Igen, én szeretek gyalog járni.” A további kérdések is az egyetemre való eljutásra vonatkoztak. Az utolsó így hangzott: „És hogyan jön az egyetemre, ha el van késve és esik az eső?” A diák következetes maradt és ezt válaszolta: „Akkor bérkocsival.” A hallgatóság már hangosan nevetett az előadóteremben, mire Eötvös mosolyogva a következőket mondta: „Látom, a dinamót nem tudja, de maga az életben meg fogja állni a helyét. Adja ide az indexét.” Beírta, hogy kollokvált, vagyis nem bukott meg.

Eötvös Loránd felsőfokú tanulmányait németországi egyetemeken végezte, és már elismert tudósként is visszajárt egyik-másik alma materébe, hogy egykori tanáraival konzultáljon.

1889-ben Heidelbergben járt, ahol az egyetem műhelyében egy finomabb platinahuzalt szeretett volna készíttetni az általa kifejlesztett torziós ingához, mert a magyarországi „fonalak” vastagnak bizonyultak és kevésbé pontos méréseket tettek lehetővé. Felkereste egykori szállásadó háziasszonyát, sőt beült „nosztalgiázni” az egyik sörözőbe is, ahol diák korában gyakran megfordult.

A szomszéd asztalnál egy füzetbe rajzolgató köpcös úrra lett figyelmes, aki ismerősnek tűnt, de nem tudta felidézni, ki lehet az illető. Távolabb egy fiatal társaság hangoskodott, és a sokadik sör után egyre agresszívabban viselkedett. Egyiküknek szemet szúrt a rajzolgató magányos férfi, az asztalához lépett, és mindenféle otrombaságot vágott a fejéhez. Odáig hergelte magát, hogy megsértődött, amiért az illető figyelemre sem méltatta, és párbajra hívta ki. Párbajsegédnek az illetőhöz legközelebb ülő Eötvös Lorándot kérték fel.

Eötvös nem akart belekeveredni az ügybe, de amikor a rajzolgató férfi bemutatkozott, elvállalta a kellemetlen feladatot.

Az illető ugyanis Konkoly-Thege Miklós (1842–1916) volt, akinek a nevét természetesen sokszor hallotta már. Az ógyallai földbirtokos és csillagvizsgáló-építő számos műszerét maga tervezte, a sörözőben is ehhez készített vázlatokat.

Eötvös aggódott, hogy másnap egy erdei tisztáson pisztolypárbajra kerül sor, Konkoly-Thege azonban megnyugtatta, ha a kihívója megtudja, milyen jó lövész, meggondolja magát.

Másnap reggel, mielőtt elkezdődött volna a párbaj, Konkoly feldobott egy ezüst pénzérmét a levegőbe, pisztolyával lyukat lőtt a közepébe, mire a szétroncsolódott érme a diák elé pottyant. Cilinderes segédei erre kupaktanácsot ültek, és arra jutottak, hogy a kihívó fél „idegkimerültsége” miatt eláll a párbajtól, sőt bocsánatot kért az ellenfelétől. Ez az eset alapozta meg aztán Eötvös Loránd és Konkoly-Thege Miklós életre szóló barátságát és későbbi tudományos együttműködését is.

Megjelent a Magyar7 2021/19. számában.