Hincz Gyula tanítványaként 1961-ben fejezte be főiskolai tanulmányait.
Az 1960-as évek kezdetén pályakezdése organikus és groteszk formákban gazdag rézkarcokkal, fametszetekkel indult. Az eltakarás, elfedés, elrejtés motívuma, amely majd későbbi munkáiban fontos szerepet játszott, kezdeti munkáiban is megjelent. Az évtized vége felé konceptuális műveket kezdett alkotni, képzőművészeti eszköztára fotókkal, személyes akciókkal bővült. Nagyon változatos anyagokat vont be alkotásaiba, például ágak, gallyak, kalászok, nádszálak, gézzel lefedett különböző csomagocskák, melyeknek növekvő-csökkenő rendszerbe sorolásával tárgyakat hozott létre, sőt ugyanennek a matematikai rendszernek geometrikusan absztrahált festészeti és plasztikai variánsait is megalkotta. A mozgások folyamatait részben fotókkal, de inkább a film segítségével rögzítette.
Az 1970-es évek közepén indította Kvázi-képek sorozatát, mely képeken egy geometrikus raszter-rendszer valamelyik részletét kiemelte, felnagyította, s elhelyezte a síkban, később a térben is.
Az 1980-as években mindez a Zsilipekhez, a fénnyel, folyadékkal végzett struktúra-elemzésekhez vezetett, sőt később kiszínesedtek és kiléptek a térbe a Kvázi-képek. Színekkel megkülönbözteti és kiemeli a síkokat és a mennyiségeket, melyekhez formázott vásznakat használt.
Az 1990-es évektől nyolc standard színből álló alkotásait oldottabb kompozíciós rendszerrel váltotta fel például a Hommage à Monet-sorozatban. Később a görbült síkok és a tér formáját állította művészete középpontjába. Alkotásai az iróniát és a humort sem nélkülözik.
Igen figyelemreméltó volt művészetpedagógiai és kiállításszervezői tevékenysége is. Munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el.
