2021. december 3., 20:32

Elhunyt Benedek László

Hatvankilenc éves korában balogtamási otthonában elhunyt Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke, a Magyar Kultúra lovagja.

Benedek László

Benedek László fotóművész, barlangkutató, Gömörország magyar kultúrájának emblematikus személyisége volt. Ő alapította a rimaszombati székhelyű Gömöri Fotóklubot, s szintén alapító tagja a Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulásnak.

Alig akad a Felvidéken olyan magyar iskola, ahol ne adott volna elő a természetről, természetvédelemről, barlangkutatásról, a városokról, kulturális értékekről, a fotózásról vagy annak történetéről. Nagy sikere volt a Felvidék, ahol élünk című diavetítéssel egybekötött előadásának, amelyben történelmi, irodalmi, régészeti hivatkozásokkal teletűzdelve mutatta be szülőföldünk szépségeit és érdekességeit diákok ezreinek.

Az általa létrehozott galériákkal és kiállításokkal a gömöri térség egyik legismertebb népszerűsítőjének számított.

Számos állandó fotógalériát hozott létre a Felvidéken, de fotói és különböző kiállítási anyagai bemutatásra kerültek Magyarországon, Vajdaságban, Erdélyben, sőt a Kárpát-medencén kívül is: Berlinben, Varsóban, Moszkvában és Párizsban. Két alkalommal nyerte meg a Barlangkutatók Világszövetsége fotóversenyét. Nyolc éven át őt tartották a „világ legjobb barlangos- és természetfotósának”.

Fénnyel írva c. tárlata a pozsonyi és búcsi bemutató után, szeptember közepén nyílt meg a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. A kiállítást jövőre is több helyszínen tervezték bemutatni. 

magyar-kultura-napja-gala_benedek_laszlo.jpg
Fotó:  Virsinszky Tamás

Benedek Lászlót 2016-ban Beretke község díszpolgárává avatták, munkásságát 2019-ben a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetéssel ismerték el. Ennek kapcsán készített vele beszélgetést Haják Szabó Mária, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője és médiacsaládunk munkatársa. A Kossuth rádió Nagyok című műsorának adása elérhető ITT

A tavalyi év során a Magyarság Háza is készített Benedek Lászlóval egy 25 perces kisfilmet, amelyet a Magyarság Háza Facebook-oldalán, vagy az alábbi linken lehet megtekinteni. 

Halálával nemcsak a családja, rokonai és barátai lettek szegényebbek, hanem az egész gömöri és egyetemes magyarság. Nyugodjon békében! 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.