Egy szűk három rimaszécsi év lenyűgöző krónikája
Évtizedekig volt szigorúan tabutéma a második világháború utáni kitelepítés, ahogy az ún. reszlovakizáció is, amely egyedüli megoldást kínált a deportálások ellen. Csak a rendszerváltás tette lehetővé, hogy ismét beszédtéma lehessen a szlovákiai magyarság immár több mint százéves történetének egyik legsötétebb fejezete, amikor a világégés után győztesek közé sorolt Csehszlovákia úgy döntött, kizárólag nemzetállamot épít tovább a minden bajok forrásaként elkönyvelt német és magyar kisebbség nélkül. A kilencvenes évek elején Vadkerty Katalin törte meg a csendet, őt számos visszaemlékező követte, míg a napokban megjelent Ambrúzs Zoltán mind terjedelmileg, mind tartalmilag impozáns kötete, amely egy település, Rimaszécs szemszögéből veszi számba a sorsfordító éveket.
Bizony, az akkori gyászos évekről a szocializmus évei alatt még a ház falain belül sem volt ildomos beszélni, holott alig akadt olyan szlovákiai magyar család, akit ne érintett volna a csehszlovák hatóságok vérszomjas döntése. Így sokáig én sem tudtam semmit arról, hogy apai nagyszüleim az akkor pár éves apámmal együtt bizony megjárták Csehországot, akkor kamasz nagybátyámnak az egyik lába is lefagyott a jéghideg vagonban, s csak évekkel később, a negyvenes évek végén térhettek haza.
Anyai nagyapámnak és családjának az volt a szerencséje, hogy nagyapám favágó volt, s az annyira fontos állásnak számított akkoriban, hogy végül felsőbb utasításra levették őt a halállistáról. De sokáig egyik család sem beszélt az akkori évekről. Változás csak akkor történt, amikor a kilencvenes évek elején Csehországban lófráltam a nyári szünidő alatt, s amikor kiderült, hogy útba ejtem Ústí nad Labem és vidékét, apám megkért, látogassam meg a nagynénikémet is, akit én még sose láttam addig.
Kiderült, a többiekkel ellentétben ő nem tért vissza a deportálásból, ott ment férjhez, s az eltelt több mint négy évtized alatt párszor járt csak szülőfalujában, Várgedén meglátogatni a szüleit és a testvéreit. Nos, meg is találtam őt egy észak-csehországi kisvárosban, a találkozás mégis meglehetősen felemásra sikeredett, hisz én nem beszéltem csehül, ő pedig alig-alig magyarul. Akkoriban sokat jártam csehországi temetőkben is, s nem egy magyar névvel találkoztam a sírfeliratokon.
Nos, a kilencvenes évek elején jelent meg a minap elhunyt Vadkerty Katalin három korszakos könyve, előbb 1993-ban A reszlovakizáció, három évvel később A deportálások. A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945–1948 között, majd újabb három év múlva a A belső telepítések és a lakosságcsere; mindhárom a Kalligram kiadó gondozásában. De mintha túl sok idő telt volna el az események óta, a még érintettek lassacskán kihaltak, az utódokat és a leszármazottakat pedig egyre kevésbé érdekelte volna a félmúlt. Az 1989 után létrejött vadkapitalista világban sokkal inkább a napi anyagi csatározások mindennapi gondja kötötte le, s legkevésbé se érdekelte őket az, hogy állítólag a múlt megértése nélkül lehetetlen jövőt és főleg közösséget építeni. A végeredményt s a tézis igazságát persze láthatjuk, de kit érdekel ma a jövő?
Valószínűleg így vannak ezzel a rimaszécsiek is, de egy fanatikus ember azért mégis akad az egykor sokkal jobb napokat látott településen, mégpedig a volt vasutasból helytörténésszé avanzsált Ambrúzs Zoltán, aki évtizedekkel ezelőtt a helyi foci adatfeldolgozásával kezdett el részletesen foglalkozni (igaz, akkor még megálltak a vonatok Rimaszécsen és volt focicsapat is), de idővel beleásta magát az egykori mezőváros sok évszázados múltjának a feltárásába is, sőt saját facebook-oldalt alapított Rimaszécski Krónika címmel („A Rimaszécsi Krónika nevet kapta az a helytörténeti kutatás, amely több ezer adat feldolgozását tartalmazza. Munkámban kronológiai sorrendben mutatom be Rimaszécs t9erénelmi eseményeita kezdetektől napjainkig, bízva abban, hogy ebben a felfordzlt világban mindig akad majd legalább egy ember, akit érdekel a szülőföldem, Rimaszécs történelme.”) és szinte egyedülállóan a régióban, községi lapot is létrehozott Rimaszécsi Hírvivő címmel.
S teszik mindezt irdatlanul nehéz körülmények között a saját bevételeik terhére, hisz anyagi támogatásra nemigen számíthatnak. Nincs ezzel másképp Ambrúzs Zoltán sem, aki Rimaszécs szinte teljes történelmét felgyűjtötte, s úgy döntött, hogy a második világháború utáni három viszontagságos esztendőt (vagyis a 15. fejezetet) könyv alakban is közkinccsé teszi. A végeredmény a legprofibb történészeknek is a dicsőségére válhatna, egy közel 500 oldalas, A/4-es formátumú, kemény borítású kötet, de ami igazán figyelemreméltó, az ugyancsak részletes országos, regionális és helyi adathalmaz mellett hihetetlen mennyiségű forrásanyagot tartalmaz, sok-sok képi melléklettel.
A kötet az 1944 végétől 1948 elejéig tartó karcsú, de nagyon is mozgalmas időszakot öleli fel, vagyis az ún. felszabadulástól a kommunista hatalomátvételig bezárólag. Ez utóbbi volt az ún. Jégtörő Február, amely elhozta a több mint négy évtizedig tartó szocialista államuralmat, de paradox módon mégis visszaadta az ún. demokraták által elrabolt anyanyelvünket s megszüntette a hontalanság állapotát.
Ambrúzs Zoltán könyvének kivételes erénye, hogy egyszerre olvasható felvidéki, gömöri, rimaszécsi, sőt egyéni történetként is. A szerző ugyanis egészen elképesztő munkát végzett, a kötet hónapokra lebontva összefoglalja a szlovákiai (sokszor kitekintve a világban zajló történésekre), a regionális (főleg a feledi körzetre fókuszálva) és a helyi történéseket is, ez utóbbit szinte személyekre lebontva teszi. Így szinte mindent megtudhatunk a kötetből, mi is történt a mintegy három év alatt a faluban, a születésektől és elhalálozásokon át a gazdasági viszonyokon át a település társadalmi és kulturális életéig, de még az időjárásról is számot ad. S mindezt konkrét nevekre lebontva, így semmi és senki sem kerüli el a szerző figyelmét.
A XX. század első felében volt egy Körtvélyessy Pál nevű rimaszécsi fiatalember, aki évekig pontos határidőnaplót vezetett a helyi történésekről, s ezt felhasználva írta meg fia, György a Zúg a Rima című kétkötetes regényét, amely számot ad Rimaszécs és környéke egy fontos korszakáról. Ambrúzs Zoltán érdekfeszítő, rendkívül adatgazdag munkája ugyancsak szépíró után kiált, aki majd ez alapján megírhatja a falu egy újabb sorsfordító korszakának hiteles regényes krónikáját.
