Egy szál rózsa és néhány kedves sor – Dallos István emlékére

Előbb a helyi írók antológiáját (Nyitrai magyar írók könyve) adja ki, ezt követi a máig messze legteljesebb Szlovákiai magyar írók négykötetes antológiája, amelybe mindenki helyet kap, akinek van kötődése a Felvidékhez. Miután Nyitrát 1939-ben a fasiszta Szlovák Államhoz csatolják, amely állam a reciprocitás elve alapján nem engedi magyar irodalmi lap működését, kiadja a tízkötetes Magyar Albumot, amely nemcsak a szlovenszkói magyar irodalmárok fóruma lesz, hanem erdélyi, vajdasági és anyaországi tehetségeknek is lehetőséget biztosít. Dallos István a nála közel tíz esztendővel fiatalabb Mártonvölgyi Lászlóval együtt éjt nappallá téve dolgozik, a saját pénzét fekteti be,

gyakorlatilag az egész Kárpát-medence értelmiségével folyamatos tartja a kapcsolatot, tíz év alatt több száz írónak ad bemutatkozási lehetőséget. Ma a nevét sem ismerjük.

„Becsülnünk és buzdítanunk kell már azt is, aki ma magyarul szól és ír” – írja a negyvenes évek elején az Eperjesen élő Ásgúthy Erzsébet, aki Dallos István oldalán szívvel-lélekkel mentette a menthetőt. Amíg például 1910-ben Nyitra lakossága 16 419 lakost számlált, amelyből  9754 (59,4%) vallotta magát magyarnak, 4929 (30%) fő szlováknak és 1636 (9,9%) németnek, addig Csehszlovákia létrejötte után, 1921-ben 19 118 lakosából 14 946 már a nem létező csehszlovák nemzetiséget jelölte be, már csak 2044  ember vallotta magát magyarnak, 1042 fő zsidónak, míg 723 fő németnek.

Innen indult el új utakra a nyitrai magyarság, amely megpróbált megbirkózni a lehetetlennek tűnő feladatokkal.

Már 1918 őszén megjelent az új országban az első magyar könyv, Máthé Ferenc Megjött a parancsnok című háborús regénye, s 1945-ig összesen 35 magyar könyv látott napvilágot. Ezek egy része regionális, de nem feltétlenül provinciális (ahogy egyesek jellemezték!) kiadvány volt, s az  1936/37-ben napvilágot látott négykötetes Szlovákiai magyar írók antológiája az immár több mint százéves „szlovákiai magyarság” messze legkiemelkedőbb antológiája, amelyben a szlovenszkói magyar írók mellett egyik kötetében a Felvidékről elszármazott íróknak adott helyet, míg a négykötetes sorozat harmadik darabja a cseh és szlovák irodalmat mutatta be.

Talán érdemes ideidézni Szemere Bertalan ma is annyira érvényes gondolatát, miszerint „sokan vannak a hazában, kiknek a haza nincs a szívükben, de sokan vannak a hazán kívül, kiknek a haza a szívükben van”. Dallos István bizonyára ezek egyik legjelesebbike, aki altruista módon látott hozzá ha nem is világ-, de „magyarmegváltó” terveihez, s tette ezt egy olyan településen, amely már Trianon előtt sem vallotta magát magyar többségűnek.

Alig tíz év alatt bizonyította, hogy a lehetetlen is megvalósítható, s még a végtelenül megosztott magyarságot is (a felvidéki magyarság volt talán ilyen szempontból is a legreménytelenebb helyzetben) egy asztalhoz lehet ültetni.

Ha nem is sikerült a szlovenszkói magyar írókat egy szervezetbe tömörítenie, pedig több kísérletet is tett rá, létrejött a legendás antológia, amelynek első kiadása napok alatt elfogyott, s a legordasabb háborús évek alatt az első összmagyar antológia is, a Magyar Album tíz kötete.

A ma hiánypótlónak számító, mégis sok esetben torzó, 2005-ben megjelent A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona bűnösen keveset tud Dallos Istvánról és tevékenységéről. A Dallosról szóló 10 soros szócikk írója, Szeberényi Zoltán többet árul el a nyitrai gimnázium múltjáról (itt érettségizett Dallos is), mint magáról a szócikk alanyáról. S bár 1969-ben, élete végén az akkori Nyitrai Pedagógiai Főiskola tanárainak és diákjainak az ösztönzésére Dallos megírja a Híd vallomása című memoárját, abban szigorúan tartja magát a címhez, s magáról alig árul el valamennyit, így se szakmai pályája előzményeiről, se a második világháború utáni ténykedéséről nem tudunk meg semmit.

Fotó:  A szerző felvétele

Ahogy Szeberényi szócikkéből sem, aki ugyan megírja, hogy Dallos István újságíróként kezdte a pályáját (1901 karácsonyán született Nyitrán zsérei származású szülők tizenharmadik gyerekeként), a Népakarat, majd a Prágai Magyar Hírlap nyitrai szerkesztője, ahogy dolgozik a Híradó, az Új Hírek, a Magyar Írás, a Magyar Újság című lapoknak, de a Tolnai Világlapjának is. Barátaival szervezi a nyitrai magyarok irodalmi életét is, Kennedy Erzsébet lakásán irodalmi esteket szerveznek (erről Szeberényi már nem tud), s innen jön 1934-ben az az ötlet is, hogy érdemes volna kiadni egy antológiát a nyitrai magyar írók műveiből.

Az ötlet el is jut a megvalósulásig, 20 nyitrai, s a környékről elszármazott író mutatkozik be.

Ír a könyvbe Schöplin Aladár, aki Manigáról származott el, közlik Forbáth Imre verseit is, s a szintén felvidéki gyökerekkel rendelkező Kosztolányi Dezsőt kérik fel az előszó megírására. A nagybeteg Kosztolányi a felkérést elutasítja, mondván „az a nézetem, hogy egy előszó mindig kisebbíti a könyvet”. Már ebben a kötetben is közölnek cseh és szlovák írókat, így Jiří Wolker (köztük a híres  A haldokló című versét is Petneházy Ferenc fordításában és Janko Jesenský is megjelenik a kötetben. Utóbbi levélben mond köszönetet.

A siker hatására Dallos István és barátja, Mártonvölgyi László (aki Turócszentmártonból Martinček néven szlovák családból származott el Nyitrára) úgy dönt, eleve lehetetlen feladatra vállalkoznak, s kiadnak egy szlovenszkói magyar irodalmi antológiát, amelybe bevonnak mindenkit, aki Szlovenszkón magyarul ír. A cél megvalósítása érdekében létrehozzák a Híd – Magyar Irodalmi Társulatot, amely már alakulásakor hangsúlyozza:

és lerakni a rendszeresített könyvkiadás alapjait, helyet biztosítani minden nívós írásnak, a fiatal tehetségeknek és főleg azoknak az íróknak, akik számára csak érezhetően korlátozott mértékben nyílt lehetőség néhány újság és folyóirat hasábjain megszólalni”. Az első kötet gyakorlatilag saját pénzből 1936 szeptember elsején jelenik meg, a siker minden várakozást felülmúl. 14 költő és 18 novellista/esszéíró mutatkozik be a kötetben, köztük Darvas János (aki műfordítóként van jelen), Forbáth Imre, Győry Dezső, Szenes Erzsi vagy a prózaírók közül Darkó István, Egri Viktor, Neubauer Pál, Palotai Boris és Szombathy Viktor. Az elsődleges válogatást (amelybe nem kerül be nyitrai író) Pécsi Jenő és Bólya Lajos végzi, majd a végső döntés az akkor már elismert, német földön is keresett Neubauer Pálé.

A Híd személyes levélben szólít meg mindenkit a közreműködésre, alig páran vannak, akik nem küldenek írást, ezek közé tartozott például Fábry Zoltán vagy Bányai Pál,

sőt utóbbi úgy írja meg ledorongoló kritikáját a kötetről, hogy meg sem várta annak megjelenését.

Három hónappal később az olvasók már a második kötetet tarthatták a kezükben, amely a Felvidékről elszármazott írókat kötötte gyűjtötte egy kötetbe, mégpedig úgy, hogy szinte mindenkit személyesen szólítottak meg Juhász Gyulától Márai Sándorig bezárólag. Előbbi egészségi állapota miatt személyesen már nem tudott válaszolni, de rajta kívül szinte mindenki. A kötet szerkesztésének dandárját Dallos és Mártonvölgyi mellett az akkor már szintén Budapesten élő Marék Antal végezte, aki bevezetőjében hangsúlyozza, hogy

Érdemes pár nevet kiemelni a kötetből: Lesznai Anna, Juhász Gyula, Komlós Aladár, Sajó Sándor, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kassák Lajos, Kóbor Tamás, Nagy Endre, Zsolt Béla, Erdős Renée, Féja Géza, Kosáryné Réz Lola vagy a már akkor világhírű Földes Jolán.

Fotó:  A szerző felvétele

Nem akármilyen névsor, ráadásul a kötet közli mindegyikük személyes üzenetét is. A harmadik kötet talán még az első két kötetnél is különlegesebb, ugyanis Szalatnai Rezső szerkesztésében cseh és szlovák írókat mutat be húsz felvidéki magyar író friss fordításában. A bemutatás szó szerint értendő, hisz mindegyiküknek közli az életrajzi adatait is. „Hidat verünk” – írja büszkén Dallos és Mártonvölgyi az előszóban, ahogy Szalatnai remek tanulmányát is olvashatjuk a cseh és a szlovák irodalomról.

A kötet a cseh és a szlovák sajtó és irodalmárok figyelmét is felkelti, még a Matica slovenská is gratulál a különleges vállalkozáshoz.

A kötetben szinte mindenki benne van, aki számít a cseh és szlovák irodalomban, Mácha, Wolker, Olbracht, Seifert, Hviezdoslav, Beniak, Bránecký, Hronský, Krasko, Rázus, Smrek és még sokáig folytathatnánk. Összesen ötvenöten. Mivel az első kötetbe a jelentkezők, s anyagot küldők töredéke fér be csak be, elkészül a negyedik kötet is, amely négy tanulmányt (Szvatkó Pál, Borsody István, Krammer Jenő, Pfeiffer Miklós)  is közöl a szlovenszkói magyarság állapotáról.

„Csupa klikk, csupa harc, csupa veszekedés” – állapítja meg Szvatkó. Nem túl biztató összegzés, de máig érvényes.

Az utolsó kötet bemutatja az alkotókat is, sokukról később nem is hallunk, elhullnak a pár évvel később rájuk törő világégés során vagy sokan egyszerűen csak elhallgatnak. Ahogy Dallos vagy Ásgúthy is.

A Híd életét is fenekestül felfordítja a történelem, előbb a müncheni döntés, amelynek nyomán Nyitra a Tiso-féle fasiszta szlovák állam része lesz, s a létrejövő új államban a magyarok immár csak a lakosság alig 2,5 százalékát teszik ki. Ráadásul a reciprocitás elve alapján csak egy-egy  magyar napi- és hetilap megjelenését engedélyezik a szlovák hatóságok, irodalmi lapét nem. Ezt játssza ki a Híd, amely könyvnek álcázva jelenteti meg a folyóirat jellegű Magyar Album tíz kötetét, amelyben a szlovenszkói magyar irodalom mellett erdélyi, vajdasági és anyaországi szerzőket is megjelentet, létrehozva gyakorlatilag az első össznemzeti irodalmi lapot/antológiát.

Az egyes kötetek több mint háromezer példányban jelennek meg akkor, amikor alig 70 ezren vallják magukat magyarnak Szlovákiában.

A kiadó az antológiák mellett több nyitrai író munkáját (Ethey Gyula, Hevessy Sári, Risnyovszky Endre) munkáit is kiadja, s az utolsó lehetséges percig dolgozik.

A Híd tevékenységének 1944 karácsonyában egy féltonnás szovjet bomba vet véget, amely telibe találja a szervezet tevékenységének otthont adó családi házat. „Alkalmi kiadót szervez” – intézi el egy félmondattal Dallos tevékenységét Turczel Lajos, ahogy évtizedekkel később Szalatnai Rezső is szinte említetlenül hagyja a Híd tevékenységét.

Ha 1969-ben, halála előtt három évvel mások ösztönzésére Dallos István nem írja meg egyes szám harmadik személyben a visszaemlékezéseit, gyakorlatilag semmit sem tudnánk a szlovákiai magyarság talán legragyogóbb kezdeményezéséről.

Dallos István némi szépirodalmi tevékenységet is folytatott, a második világháború utáni antológiákban megjelenik egy-egy novellája (Turczel viszont a Szlovák Állam idejét feldolgozó Ének az éjben antológiájából bűnös módon kihagyja, ahogy kimarad a legutóbb megjelent, 2004-es Ugrás a semmibe című prózai antológiából is). Bár a második világháború befejezése után még közel három évtizedet élt, csak pár cikkéről tudunk, s kiadatlan kéziratairól. Nem jelent meg könyv alakban A nyitra-barsi palóc félsziget című 1938-ban írott munkája sem.

Halálakor az Irodalmi Szemlében egykori kollégája, barátja, Mártonvölgyi László köszön el tőle. Az 1969-ben megjelent vallomásában írja, hogy a négykötetes antológia megjelenése után rengetegen gratuláltak,

a legszebb  ajándékot mégis egy hölgyolvasójától kapta, aki pár keresetlen szó kíséretében egy szál rózsát küldött köszönetként.

Azt hiszem, hogy ma is elégedetten nyugtázná, ha mi, szlovákiai magyarok megállnánk a felsőbodoki sírjánál, s egy szál rózsával köszönnénk meg mindazt, amit értünk, szlovákiai magyarokért tett.