„Egy jól eltalált, súlyos mondat sokakat kovácsolhat össze” – interjú Nagy Tiborral, az Élőlánc zenekar alapítójával
A zene nemcsak szórakoztat, hanem közösséget teremt, generációkat köt össze, és olykor életre szóló élményeket ad. Ebben hisz Nagy Tibor, az Élőlánc zenekar alapítója, aki több évtizedes zenei útkeresés után kezdte megvalósítani saját elképzeléseit. Az együttes életében a család, a fiatal zenészekkel való közös alkotás és a magyar nyelvű dalszövegek egyaránt meghatározó szerepet játszanak. A Ma7.sk-nak adott interjúban szó esik a zenekar születéséről, az alkotói kihívásokról, a rádiós bemutatkozásról, a felvidéki magyar közönségről és a 2027-es tervekről is. Lobó-Szalóky Lázár interjúja.
Az Élőlánc története mögött egy több évtizedes zenei útkeresés áll. Korábban úgy fogalmaztál, hogy hosszú ideig nem találtad meg a magyar könnyűzenében azt a hangzásvilágot, amely igazán közel áll hozzád. Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy nem vársz tovább, hanem saját zenekart alapítasz, és megvalósítod a saját elképzeléseidet?
Több összetevős a dolog, az eredeti ok mellé kellett néhány katalizátor. Ilyen volt például, amikor a fiam 2015-ben elkezdte küldözgetni a saját DAW-ján szerkesztett számait; meghatározó élmény volt. Aztán idővel rám talált a magánéleti béke: a párkapcsolati viharok eltűntek az életemből, a gyermekeim felnőttek, és az anyagi gondok lassacskán nem az olcsóbb parizer felkutatásának problémakörét jelentették, a munkámban pedig egyre nagyobb szerep jut a rutinnak, mintsem a kihívásnak.
De ami mégis a legfontosabb: olyan fiatalokat sodort mellém a szél, akikkel jó együtt zenélni.
Az Élőlánc név az összetartozást, az emberi kapcsolatokat és a zene közösségteremtő erejét jelképezi. Egy olyan világban, ahol egyre többen érzik magukat magányosnak, szerinted képes még egy dal valódi kapcsolatot teremteni az emberek között?
Szerintem igen. A valóságos zene – és merem hinni, hogy a mi zenénk is birtokol ilyen pillanatokat – önműködően hat a lélekre. A komponálás és előadás után befolyásolhatatlan az a – csak körülírható – érzés, ami magával ragadja a hallgatót. Ha két ember ugyanakkor érzi ugyanazt a furcsát, de nagyon erőset („szívrázó” – így mondták a reformkorban), akkor az erős kötelékké válhat, akár életre szóló barátság alapja. És a szövegről még nem beszéltem… Egy kreatív rímpárt, amit jó kimondani, közösen még jobb kimondani. Egy jól eltalált, súlyos mondat sokakat kovácsolhat össze.
A zenekar történetében különleges szerepet kapott a család, hiszen korábban a gyermekeiddel is együtt dolgoztál. Mit jelent számodra, amikor a különböző generációk zenei gondolkodása találkozik, és mennyiben változtatta meg a dalszerzői szemléletedet a fiatal zenészekkel való közös munka?
Hazudnék, ha azt mondanám, minden stressz nélküli a dolog. Folyamatos szorongást érzek, amikor a fiatalok észjárására „kell” rácsatlakoznom, és úgy gondolom, nem is sikerül igazán. Aztán a végén mégis minden jóra fordul, az alkotás természetesebben folydogál, mint ahogy egy kívülálló gondolná. A zene olyan univerzális nyelv, ami mindenféle (a szó teljes értelmében) különbséget eltüntet. Persze, ez így közhely; tudom, a zene elválasztani is tud, nagyon. Mégis, nálunk valahogy úgy alakult, hogy a tagok hozott különböző zenei befolyásoltsága ellenére az együtt zenélés során, ami létrejön, egyedi, és még akkor is újszerű, ha ismerős, ha retrós. És a kérdésedre pontosabban válaszolva: dalszerzői szemléletem szinte semmit nem változott, mert nem volt rá szükség, hacsak annyiban nem, hogy a legrövidebb üresjáratot is igyekszem kiiktatni a zenénkből. (Az ABBA nyilatkozta a Beatlesről elismerőleg, hogy nincs üresjárat a zenéjükben. Nos, ma, a szétaprózott figyelem korában nem árt a négyütemes közjátékokat felére csökkenteni.) De mielőtt kizárólag egyes számban beszélnék a dalszerzésről, ki kell emelnem, hogy például a basszusgitárosunk gitárriffjeivel több ízben mentett meg zenei ötleteket az enyészettől.
A Tini élet, a Miért nem? és az Eleget sírtál című dalaitok is arról árulkodnak, hogy szívesen foglalkoztok személyes érzésekkel, emberi konfliktusokkal és a fiatalokat érintő kérdésekkel. Mennyire fontos számodra, hogy egy dal ne csupán szórakoztasson, hanem gondolatokat ébresszen, vagy akár segítséget nyújtson a hallgatójának?
Félreértés ne essék, elsődleges célunk a szórakoztatás, de a közönségünk kvalitásából kiindulva, úgy gondoljuk, a szórakozás nagy halmazának részét kell, hogy képezze a továbbgondolás, az az erő, ami a jobb élet irányába tett erőfeszítésekre ösztönöz. Nem gondolom, hogy a szövegeink csodát tennének, és tény az is, hogy az a kivétel, amikor valamilyen „célból” íródtak; sokkal inkább a valós belső zűrök kivetítései. Ezek a zűrök bármely korban, bárkiben kialakulhatnak. De ha csak kicsit is segíti (mert kivívja) a hallgató összpontosítását, ha kicsit is segít elhitetni azt, hogy egy beatkoncert nem ürügy az önpusztításra, hanem sokkal inkább közösségi lelki élmény, akkor mi elégedettek vagyunk.
A Magyar Katolikus Rádió Hangárium című műsorában 2026 szeptemberében már önálló adásban mutatkozhatott be az Élőlánc. Hogyan éltétek meg ezt a rádiós szereplést, milyen visszajelzéseket kaptatok, és mennyire nehéz ma egy feltörekvő, saját dalokat játszó magyar rockzenekarnak eljutnia az országos nyilvánosságig?
Írtam egyszer egy számot egy magányos lányról, aki minden este kiment a vasútállomásra, mindig megvárta ugyanazt a vonatot, és aztán hazament, nem szállt fel rá soha-soha.
Mi felszálltunk a vonatra, de hogy ez mire elég, nem tudom. Az országos ismertség titkát nem tudom.
Én személy szerint betegesen türelmes vagyok; régen egy zenész ismerősöm rendelkezésemre bocsátotta Bach d-moll toccatájának és fúgájának kottáját, így hát nekiálltam gyakorolni. Húsz évvel később, találkozásunkkor panaszoltam neki, hogy még mindig nem megy. Azt válaszolta, mert nem gyakoroltad eleget. Igaza lett, öt évvel később már ment. De talán nem szabadna ilyen nagyvonalúan viszonyulni az időhöz. Ki tudja? Viszont a Magyar Katolikus Rádióban való megszólalásunk mégiscsak mérföldkő, hiszen először nyilatkozhattunk meg stúdióból az éteren át. A drukk ellenére (mert azért az volt) némi biztonságot adott az a tudat, hogy a terv szerint felvételről megy a műsor, azonban visszahallgatva derült ki, hogy vágás talán nem is volt benne. A direkt (persze pozitív) visszajelzések az ismerősöktől, rokonoktól értek utol, de tény, a követőink száma minden fórumunkon meglépett kissé.
Az Élőlánc 2026 nyarán új felállásban kezdett dolgozni. Milyen zenei és emberi változásokat hozott ez a megújulás? Miben más a mai Élőlánc, mint az induláskor, és milyen új lehetőségeket nyitott meg előttetek az átalakulás?
Az évek teltével egyre koncentráltabb, tudatosabb a munkánk mind zenei, mind a kapcsolódó tevékenységek terén. Nem véletlen használom a munka szót; magunk láttuk be, hogy ha nincs fontos szerepe az együttes életében, akkor értelme se sok a légyottjainknak, hisz a kezdeti felhőtlen/felelőtlen lét messzire nem visz. De igen, közös megegyezéssel (nem akartam hivatalos lenni) kilépett a dobosunk, mert számára sok szereplési lehetőség adódott a zenekaron kívül, és mint lehetséges session zenész számára az egyéni törekvések előtérbe kerültek.
Márpedig az é-l-ő-l-á-n-c tagság teljes szívet kíván.
Így aztán fel lett adva a lecke: hogyan tovább? Úgy rakjuk össze a dalainkat, hogy dob nélkül is jól hangozzanak, vagy a dobot háttérsávban szólaltassuk meg, esetleg alkalmi dobosokkal dolgozzunk, amíg meg nem találjuk az igazit? A kérdés mára sem dőlt el, de az biztos, hogy a csapat talán még erősebben összetart, mint azelőtt. Talán megéreztük a széthullás veszélyét, és az azt követő űr bénító erejét.
A Ma7.sk olvasói között sok felvidéki magyar zenekedvelő van, akik számára a magyar nyelvű könnyűzene a kulturális összetartozás egyik fontos eszköze. Mit gondolsz, mennyire tudja összekapcsolni a határokon innen és túl élő magyar közösségeket egy zenekar? Nyitottak lennétek arra, hogy a jövőben Felvidéken is bemutatkozzatok?
Ne is kérdezd! Mi lennénk a legboldogabbak, ha kapocs lehetnénk a nemzetrészek között. Ez nem elvi és különösen nem politikai kérdés. Ez érzelmi kérdés. Elég szavakat mormolni magunkban: Zobor-vidék, Magos a rutafa, Gömör, csapolt sör Lőcse főterén, Magas-Tátra, Bodrog (órákig folytathatnánk), olyan nosztalgikus érzéseket vált ki bennünk, amelyeket más nem. Az ember ösztönösen a népdalfeldolgozásaira gondol, és rögtön szeretné ezeket felújítani. Persze, nem tudom, jó-e ez. A Felvidék magyarjai a Felvidék magyarjai, nem pedig az anyaországbelieknek fenntartott egzotikumok. Azt hiszem, az é-l-ő-l-á-n-c a saját arcát mutatná meg, ahol a legmélyebb barázdákat a népdalfeldolgozások jelentenék.
Ha néhány év múlva visszatekintesz az Élőlánc eddigi útjára, mit szeretnél látni: nagyszínpados koncerteket, egy igazán sikeres lemezt, országos rádiós slágereket, vagy inkább azt, hogy a dalaitok sok ember életének fontos részévé váltak? És mire számíthatnak tőletek a rajongók 2027-ben?
Ezek a víziók külön-külön is olyan erősek, hogy bármelyikkel megelégednék közülük. De mint vágyaink célpontjai? Az összes egyben. Ugyanakkor most azt gondolom, hogy a legelementárisabb élményt az élő fellépések hozzák, mégpedig azzal, hogy tudom, néhányan (és tényleg akár csak néhányan) azért jöttek el a koncertünkre, mert ismerik és szeretik a dalainkat. Tudom, kicsit önzőnek hat, de ez tényleg nagyon megható tud lenni.
És mit hoz a 2027? Új dalok megjelentetését mindenképpen, persze képi anyaggal párosítva. Sűrűbb jelenlétet a közösségi médiában. Szétnézünk a szövegeinkbe beépíthető új témák felé, keressük a hangzás modernizálásának lehetőségeit, és a már említett népdalfeldolgozások felkarolását is fontolgatjuk, továbbra is kizárólag az esztétikai szempontokat szem előtt tartva. Fellépéseink száma, jellege a felkérések függvénye. Mi nemigen utasítunk vissza egy megkeresést sem.
