Csendes László, aki majdnem feladta a vidéki státuszt
„Egykor a vezető szlovákiai magyar színészek között tartották számon” – írja róla az egyik, szavahihetőnek tartott életrajzi oldal. De ennél nem sokkal többet árul el a magyarországi éveiről sem, nem tud arról, hogy igazán egy paraszthajszál választotta el attól, hogy befutott budapesti színész legyen. Nem lett, de így is, amikor önként úgy öntött, hogy végleg lelép a vidéki színházi deszkáktól, már a világirodalom legtöbb nagy drámai szerepét eljátszotta. Volt Csongor, Kakuk Marci, Mercutio, István és Zsigmond király, Buendua ezredes, III. Richárd, Cyrano, Schultz úr, Simon Péter zeneszerző, de időnként rendezett is, sőt hellyel-közzel még a film is becserkészte magának. Nálunk mostanában kassai ifjabb színházlátogatók csodálkoznak a nevére, főleg azok, akik a nevét viselő bérletet váltották meg. De tényleg ki is volt a 80 éve született Csendes László?
Nos, semmiképpen sem (csak) az, amit a 80. születésnapja kapcsán az egyik felvidéki portál közölt róla. De ők legalább tudomást vettek róla, mélyen hallgatva arról, mit is jelentett Csendes László a szlovákiai magyar színjátszásban/nak, mielőtt „vidéki” magyar színész lett 1983-ban.
Csendes László Rimaszombatban született a második világháború legvéresebb napjaiban, amikor ezért már látszott az alagút vége. Két hónappal a születése után a német fasiszták eltakarodtak a gömöri kisvárosból, átadván a hatalmat egy másik megszálló hatalomnak. Itt végezte iskoláit, s itt került versmondóként a színház bűvkörébe is. S ezt a bűvkört Drobka Géza jelentette, aki megfertőzte őt a színház varázsával. Mestert és titkárt játszottak a Tavaszi keringő című szocreál darabban, amelyet látott Tóth László is (csak zárójelben, nem a minap 75 éves remek színházi szakemberről van szó, hanem a Magyar Területi Színház /MATESZ/ egykori, szintén rimaszombati származású neves karakterszínészéről), s mivel fiatal tehetségekből folyamatos hiány mutatkozott, pár héttel később Csendes mára kassai deszkákon állt.
A hatvanas évek elején vagyunk, a tízéves MATESZ ekkoriban kezd nyitni a nagyvilágra, több tehetséges, később a társulat jövőjét meghatározó fiatal is ekkor kerül Komáromba (Beke Sándor, Dráfi Mátyás, Galán Géza, Thirring Viola, Ropog József és mások), ekkor születik a korszakos jelentőségű Rómeó és Júlia és az Isten, császár , paraszt Beke Sándor rendezésében. Az elsőben Galán Rómeója mellett ő a mindif kesernyés Mercutio, Háy Gyula darabjában Zsigmond császár. S egy csapásra a társulat vezető színészei közé emelkedik.
S miután Beke Sándort a hatalom átdobta a határ másik oldalára, Csendes szerepe még inkább felerősödött a társulaton belül. De kérdezzük meg a kassai Thália Színpad akkori fiatal üdvöskéjét, a füleki Mázik Istvánt, a később legendássá váló Zsákszínház vezetőjét, hogyan is emlékszik vissza mentorára, akivel nem egyszer játszott is együtt, sőt nem egyszer rendezte is: „Csendes Lacit, mi fiatalabb kollégái Csendinek hívtuk. Felnéztünk rá, amikor a színházhoz kerültem, ő már a színház vezető művésze volt. Ügyes, segítőkész kollégának ismertem meg. Jó volt vele együtt játszani, sohasem »taccsolt« a színpadon. Szívesen emlékszem vissza azokra a darabokra, amelyekben közösen léptünk a színpadi deszkákra. Én a hetvenes évek végén dolgoztam vele, úgy is, mint színpadi kollégával és úgy is mint rendezővel. Csendi tudvalevőleg színművész volt, amatőr együttesek előadását már többször rendezte, első profi rendezése Svarc Hókirálynő című darabja volt. Nagy körültekintéssel látott munkához. Színészként mindig csak egy szerepre koncentrálódott a figyelme, rendezőként az egész darabot kellett megoldania. Én Kay szerepét játszottam. Nem nagyon szerettük, ha ő rendezett, mert túlságosan önmagát szerette volna látni az általa rendezett szerepekben...
Mégsem meglepő, hogy pár évvel később a Zsákszínházban én is megrendeztem a darabot. Machiavelli Clízia című darabjában rendezett újra, ahol Pirro szerepét alakítottam, itt már kiforrott rendezőként vezényelte le az előadást. Ebben a darabban játszott is, mégpedig Ramondo szerepét. Sokat tanultam tőle. Ő pedig szívesen tanított, foglalkozott a fiatal színészekkel. Fiatal színészként Bokejev Csikójában is együtt játszottunk, majd nagy kihívás volt számomra Csehov Sirálya, ahol Laci Trigorint alakította szenzációsan, én pedig Medvegyenkót játszottam. De együtt játszottunk Sípos Jenő mesejátékában, az Űrhajóval az Idómiára című darabban is, .és szívesen emlékszem vissza az Álom Tivadar hadparancsára is, amiben közös jeleneteink voltak. Egyszóval büszkeséggel tölt el, hogy olyan nagyszerű művésszel dolgozhattam együtt, mint amilyen ő volt.”
Hívják Kaposvárra, de hívják a budapesti Madáchba, ahogy az akkor alakuló, később világjáró Katona József Színházba is, de ő inkább a Kassához közelebbi vidéki létet választja, előbb Miskolcon játszik, majd egy rövid kecskeméti kitérő után Debrecenben és Egerben telepedik meg. Igaz, ez utóbbi helyen alapító tag, ahová egy újabb debreceni kitérő után visszaszerződuk. S ahol szinte mindent eljátszik. Debrecenben Schultz úr lehet a Kabaréban, ahogy ő Buendia ezredes is a Száz év magányban Molnár Piroska Ursulájának oldalán. Csak azért emeltem ki ezt a két szerepet, mert Budapesten abban az időben mindkét szerepet Garas Dezső játszotta Törőcsik Mari illetve Psota Irén oldalán.
S ha már Budapest, Kállai Ferenc hívja Németh László Villámfénynél című darabjába a Nemzetibe. Sok rendezővel dolgozik együtt, emeljük ki Gali László, Szegvári Menyhért, Béres Attila vagy Csizmadia Tibor nevét, akiik a tájainkon is megfordultak ez elmúlt években. Közben néhanap a film is megtalálja, Kósa Ferenc két filmjében (Ítélet, Hószakadás) és Koltay Gábor félresikerült történelmi tablóiban (Julianus barát, Honfoglalás) is játszik semmitmondó szerepeket. Utóbbiban a hét vezér egyike, Tétény, de legfeljebb Franco Nero, Sinkovits Imre vagy Bitskey Tibor miatt maradt számára emlékezetes a két film. Több tévéfilmben kapott viszont fontosabb szerepet (Az idegen gyermek, Fekete rózsa, Börtön), amelyekben neves kollégákkal (Comós Mari, Bujtor István) dolgozhatott együtt. De találkozhatunk vele a Kisváros című krimisorozatban, ahogy a Magyar Vándor című Herendi Gábor-filmparódiában, s István királyt is eljátszhatja két alkalommal, Sík Sándor drámája mellett az Erkel operájából készült filmváltozatban.
Csendes – bár magyarországi vidéki színész lett –, soha nem feledkezett el, arról, honnan indult, a rendszerváltás után megfordult Kassán is, ahol megrendezte A régi nyár című kisoperettet és a Vidám kísértetet, meghíva a női főszerepre egykori komáromi partnernőjét, Thirring Violát, de megpróbálta színpadra vinni Hernádi Gyula aggkori félresiklását is Márai Sándorral kapcsolatban. Ahogy harmadszor (ha nem is ebben a sorrendben) is eljátszotta Istvánt ezúttal Ratkó József Segítsd a királyt című darabjában is, amelyet a szintén visszatérő Beke Sándor rendezett.
Ahogy nem feledkezett meg a szülővárosáról sem, ahol volt a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház vendége is, ahol az a szerencse ért, hogy én faggathattam, de elhozta Heltai-estjét is a Tompikára, ahol zsűrizett is Nádasdi Péter és a szintén szép emlékű Benkő Géza társaságában. Rimaszombatban többször is jelölték Városdíjra, de egyszer sem találták a magyar képviselők se méltónak arra, hogy megszavazzák számára az elismerést, Így be kellett érnie egy Jászai-díjjal, holott lehetett volna akár a Nemzet színésze is, hisz azt első vidéki színészként debreceni játszótársa, Kóti Árpád kapta meg, majd később a szegedi Király Levente, míg az idén ismét egy debreceni, Csikos Sándor került be a tizenkettes testületbe.
Látszólag sokakat váratlanul ért, hogy a színészileg számára annyira sikeres kétezres évek után (utoljára még a Konyec című filmben szerepelt – nomen est omen) hirtelen felhagyott a színészettel, s végleg a természetet és a festészetet választotta. Akik közelebbről ismerték, azok nem lepődtek meg. S pár éven belül nemcsak a földi színpadi deszkáktól vett búcsút, hanem szép csendben átköltözött az égi társulatba.
„Nem értem, miért nem kapott ez az ember Városdíjat?” – kérdezte tőlem a halála után értetlenül az egyik rimaszombati eminens városatya, aki már nem emlékezett arra, hogy azok közé tartozott, akik kétszer is elfelejtették megszavazni. De az emlékét megőriznünk azonban mindannyiunk kötelessége lenne (akár egy kismonográfia formájában is), hisz a legnagyobbak közé tartozott, akik nélkül nem lehet megírni a felvidéki magyar művelődéstörténetet.
*Október 25-én Buzitán a III. Gál Sándor Na keretén belül az 55 éves Thália Színház eltelt évtizedeire is emlékeznek, így Csendes Lászlóra is.
