„Csallóközben van a világ közepe” – zengett a Pántlika muzsikája Albáron
Családias hangulatú, jókedvű koncerttel zárta az évet a Pántlika zenekar december 30-án. Muzsikájukkal az albáriakat ajándékozták meg, akik vastapssal jutalmazták a zenészeket.
![A Pántlika év végi koncertje Albáron](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2019-12/pantlika_albar_koncert_1.jpg?itok=7Hq0Agdt)
A zenekar két tagja, Boráros Pál és Szabó János albári lakosok, ezért a próbákat általában itt a faluban tartják, ahová Kevický Péternek, Ödinek se kell sokat utaznia Dunaszerdahelyről. Albár a 2019-es évben új könyvtárat kapott, amely egyben próbateremként is szolgál a Pántlikának. Az év végi előadásukkal egyben a terem használatát is megköszönték a falunak, amellett, hogy muzsikájukkal a Küküllő mentétől egészen Jókáig vezették a hallgatóságot a népzene segítségével.
A három évtizede együtt muzsikáló zenészek repertoárjuk legkedvesebb dalait szólaltatták meg a koncerten. A kalotaszegi és gömöri összeállításuk után csallóközi népzenét játszottak, énekeltek. Jókai és vásárúti dallamokat hallhatott a közönség. Boráros Pál prímás elmondta, a Vásárúton és Vámosfalun gyűjtött dalokkal egyben a nemrég elhunyt adatgyűjtő, Pupák István „Zsiga” emléke előtt is tisztelegnek.
Az est folyamán a közönség megtudta, mi vezette a zenészeket hajdanán a népzene felé és több érdekes és humoros részletet is elárultak a zenei pályafutásukból. Elmondták, meghatározó volt számukra a nyolcvanas évek táncházmozgalma, és az erős vonzódásuk a mezőségi és kalotaszegi népzene iránt is valamikor akkor, népzenész koruk kezdetén alakult ki. A bonchidai és százcsávási dallamok után egy kalotaszegi hajnalival zárták az előadásukat.
Bár a dal arról szólt, hogy haza is kéne már menni, Bereczk Oszkár, Albár polgármestere maradásra és egy kis beszélgetésre biztatta a közönséget, miután megköszönte a Pántlikának az előadást. A polgármester elmondta, nagyon örül, hogy az eddig főleg az infrastruktúráját fejlesztő faluban fellendülőbe került a kultúra. Hozzátette, hogy a falu önkormányzata felvállalta a kulturális élet további támogatását a következő évben is.
![A Pántlika zenekar év végi koncertje Albáron](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/2019-12/pantlika_albar_koncert_4.jpg?itok=5QhOQhwI)