2024. október 11., 17:05

Chloe a budapesti Kísértetházban is bizonyíthat

Médiacsaládunk korábban már beszámolt a sokoldalú izsai tehetség, Szeles Chloe, a komáromi Selye János Gimnázium diákja versmondás és -írás, népdaléneklés, népviseletgyűjtés, zenélés, videóklipekben való szereplés, szinkronizálás terén elért eredményeiről. A Ma7 médiacsalád fennállásának 5. évfordulója és a költészet napja alkalmából indított szavalóversenyen az alapiskolások 5–9. évfolyamának győztese lett, miután József Attila Csöndes estéli zsoltár című versének előadásával elbűvölte a szakavatott bíráló bizottságot. Egy nyár végi budapesti válogatón pedig bejutott a Karinthy Színház Kísértetház című előadásának szereplői közé.

szeles chloe
Chloe az olvasópróbán
Fotó: Karinthy Színház

Chloétól a színházi szereplés sem áll távol, hiszen a Komáromi Jókai Színház két produkciójában is szerepel, újabban pedig az említett budapesti előadás október 31-i bemutatójára készül.

Kiskoromtól kezdve nagyon szeretek színházba járni, és nagyon élvezem a komáromi színtársulat Mefisztó és Az örökség című előadásában való szereplést. Nemrég pedig a Karinthy Színház által meghirdetett válogatón próbálkoztam, ahol Paul Unwin Kísértetház című darabjába kerestek gyerekszereplőket.

Nézőként több éve szívesen visszajárok Buda egyetlen folyamatosan játszó, családias hangulatú magánszínházába, amelyet 1982-ben Hököm Színpad néven Karinthy Márton alapított. Egyik kedvencem a Nagymester című darabjuk, amelyben olyan kiváló színművészek játszanak, mint Bodrogi Gyula és Balázs Andrea. Nagy álmom teljesült azáltal, hogy immár én is ezen a színpadon bizonyíthatok – mondta el a tizenkét éves művészpalánta.

Chloétól megtudtam, hogy több százan jelentkeztek Janet szerepére, amelyre 14 év feletti gyerekeket kerestek. A Kísértetház szövegkönyvéből kapott részletet kellett megtanulniuk, majd azt saját improvizációjukkal színesítve bemutatni a válogató bizottságnak.

– Nagyon sokan voltunk a válogatón, ahol egyenként hívtak fel minket a színpadra, s a játékunkat videóra vették. Bár én még nem értem el a megszabott korhatárt, vállaltam a megmérettetést. Erre az is bátorított, hogy egy miskolci versmondó versenyen nyolcévesen győztem a 10-14 éves versenyzők kategóriájában. A színészválogatón sem izgultam, élveztem minden percét. Szép emlékként maradt meg bennem, és nagyon megörültem Olt Tamás igazgató és a már évek óta Budapesten élő orosz rendező, Alexey Zolotovitskiy levelének, melyben tudatták, hogy megkaptam Janet szerepét. Ez a kislány annak a darabbeli kisvárosi családnak a tagja, amellyel különféle misztikus, titokzatos dolgok történnek, de nem akarom lelőni a humorral megspékelt, hátborzongató thriller poénját – mondta Chloe.

Arról is szívesen beszélt, hogy az olvasópróbák után, szeptember utolsó hetében már a színpadon próbálták az egyes jeleneteket.

– Szinte minden délelőtt próbáltunk, amihez megkaptam igazgatónk, Andruskó Imre és az osztályfőnököm, Horváth Fél Szilvia engedélyét, ezúton is köszönöm! Tudják, hogy emiatt sem hanyagolom majd el a tanulást, ami nekem eddig sem okozott gondot. A színházban pedig már a jelmezeinket is láthattuk, csudajók! Kíváncsian várom, hogy a díszlet szintén elkészüljön, s miután minden összeáll, október 31-én, majd november 2-án 19 órától remélhetőleg varázslatos halloweeni hangulatban részesítjük a közönséget – zárta a komáromi diáklány, aki nemrég az Emma és a halálfejes pillangó című filmben szinkronizált és énekelt, ám továbbra is határozottan állítja, hogy fogorvosnak készül. De ki tudja, hogy mit hoz a sors…

Megjelent a Magyar7 2024/40. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.