Búcsúzik a KISS, növekszik a digitális rezsi és kezdődik a karácsonyvárás

Kedves Olvasó, kisebb szünet után visszatér a TriplaKávé sorozat, ezúttal is három aktuális témával. Az idén 50. születésnapját ünneplő KISS ugyanakkor végleg befejezi a koncertezést, s bár az együttes a kétezres évek elején már tartott egy "búcsúturnét", ezúttal érdemes komolyan venni a dolgot.

A KISS 1973-ban jött létre a Wicked Lester nevű zenekar romjain, amelyben már együtt zenélt Paul Stanley és a magyar származású Chaim Witz, későbbi művésznevén Gene Simmons. Ace Frehley gitárossal és Peter Criss dobossal kiegészülve aztán új együttest alapítottak, s néhány év leforgása alatt a csúcsra értek.

Bár a védjegyüknek számító maszkok és sminkek, a Simmons által sem túlságosan kedvelt I Was Made For Lovin’ You című sláger, valamint a nyolcvanas években képviselt irányvonal miatt sokan fanyalognak az együttes nevének hallatán, a korai lemezeiket figyelembe véve nem túlzás azt mondani, hogy a KISS a hetvenes évek egyik legjobb rock 'n' roll zenekara volt.

Debütáló albumuk dalai még az elmúlt években is a repertoár alapját képezték, a Destroyer máig az egyik legsikeresebb lemezük, az Alive! és az Alive II. pedig amerikai fiatalok ezreinek szobájába varázsolt őrületes koncerthangulatot. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kisebb válságba kerülő KISS (tagok távozása, új stílusokkal való kísérletezés) 1983-ban elhagyta a sminket és a kosztümöket, az évtized hátralévő részében pedig jobbára próbált igazodni a kor hajmetálos, gyorsabb tempójú zenéjéhez, kisebb-nagyobb sikerrel.

Az adaptálódás a kilencvenes évek elején is folytatódott, ám a grunge nyersessége és keménysége határozottan jobban állt a KISS-nek,

amely ekkor rukkolt elő egyik legjobb, s hosszú idő után legegységesebb lemezével, a Revenge-el. A maszk nélküli út azonban végesnek látszott, s az Eagles 1994-es újraegyesülésének sikerét látva a kilencvenes évek közepén a KISS is meglépte a "reuniont", amely során nemcsak visszatértek a jelmezekhez és látványos show elemekhez, hanem a két eredeti alapítótag, Criss és Frehley is újból csatlakoztak a zenekarhoz.

A nagy kibékülés azonban nem tartott sokáig, s a korábbi, főleg magatartásbéli és drogokkal, illetve alkohollal kapcsolatos problémáik miatt az említett visszatérők újfent távoztak. Az együttes 2000 márciusában elindította Farewell nevű búcsúturnéját, amely 2001-ben ért véget, s amely során tulajdonképpen csak az eredeti felállástól köszöntek el.

A KISS ugyanis rövid szünetet követően - immáron Tommy Thayerrel és Eric Singerrel kiegészülve - továbbra is aktív volt a kétezres és kétezer-tízes években, s két új lemezt is megjelentetett.

2019 januárjában jelentették be az 'End of The Road' nevű búcsúturnét, amely a koronavírus miatt jócskán elhúzódott, s amely során tavaly nyáron Budapesten is megfordultak. Az utolsó felvonásra pedig ott kerül sor, ahol az egész elkezdődött: New York City-ben. A magyar idő szerint december 3-án éjjel kettőkor kezdődő koncertet élőben is követhetjük majd egy fizetős stream keretében, nagyjából 14 eurónak megfelelő összeg fejében.

Napjaink gazdasági nehézségei miatt különösen nagy figyelmet fordítunk a rezsire: ahol csak tudunk, spórolunk, vagy legalábbis próbáljuk megvágni költségeinket. A 21. századi ember rezsijét azonban már nemcsak a víz-gáz-villanyáram hármasa alakítja, hanem az előfizetésen alapuló digitális termékek és szolgáltatások havidíjai is, amelyek az utóbbi időkben szép csendben emelkedésnek indultak.

Decembertől a Marvel-filmek, a Star Wars-univerzum és Pixar animációs filmek otthonául szolgáló Disney+ havi 7,99 € helyet 9,99 €-t kóstál majd,

ami elsőre nem tűnik soknak, főleg úgy, hogy a YouTube, a Spotify és a Netflix idei évben bejelentett áremelései egyelőre még nem érintik régiónkat. Noha tudjuk jól, hogy sok kicsi sokra megy, s az átlagosan 2-3 euróval megnövekedett havidíjak hamar összeadódhatnak egy nagyobb költséggé.

Az áremeléssel egyébként tovább távolodik a streaming kezdeti, nem hivatalos koncepciója, mely szerint egy mozijegy áráért többezer filmhez férhetünk hozzá. Persze még így is megéri, mondhatnánk, hiszen egy családi mozizás büfével együtt jobban megterheli a pénztárcánkat. Ugyanakkor az emberek zömének egész egyszerűen sem ideje, sem kapacitása nincs arra, hogy ennyi platformon jelen legyen. A bőség zavarában gyakran elveszik a vágy és az elmélyülés képessége, a “parlagon heverő” előfizetésekről pedig sokszor csak akkor szerzünk tudomást, amikor már levonták az összeget a bankszámlánkról.

Egyes vélemények szerint ezért is lenne érdemes váltogatni az előfizetéseket, s egyszerre csak egy platformon jelen lenni.

Ez azért is lehet jövőálló húzás, mivel a streaming-szolgáltatók már próbálkoznak a családi csomagok “lebutításával”, avagy a felhasználóknak ténylegesen egy háztartásban kellene élniük ahhoz, hogy mindannyian hozzáférjenek a szolgáltatáshoz.

Holnap lesz advent első vasárnapja, így hivatalosan is kezdetét veszi az ünnepvárás, amely az üzletközpontokban és a karácsonyi vásárokban már hetekkel ezelőtt elkezdődött. Manapság nem telik el úgy adventi időszak, hogy ne dohognánk egy-két sort a szupermarketekben unásig ismételt karácsonyi dalok vagy az ajándékozási-kényszer miatt.

Ez utóbbi szókapcsolat már önmagában nézve is szomorú, hiszen a karácsonynak nem erről kellene szólnia.

A fogyasztói társadalom korában csúcsra járatott, egyébként a 19-20. század fordulójáig visszanyúló kommerszializálódás árnyékában valamiféle teherként éljük meg advent időszakát.

Zsúfolt karácsonyi vásárok, zsúfolt üzletek, utolsó pillanatra hagyott ajándék-dilemmák. Ráadásul még a rokonokat is meg kell látogatni (egy vérből vagyunk, ugyebár), s az sem számít, hogy évente már csak egyszer találkozunk, mivel olyannyira elhidegültünk egymástól.

Mindeközben a szomszédban még mindig háború dúl, Izraelben újfent ropognak a fegyverek, családok ezreinél pedig a megugró energia- és élelmiszerárak miatt szorulnak össze a gyomrok vagy épp maradnak üresen. Mindezeket a közhelyesnek ható, ám nagyon is valóságos jelenségeket pusztán azért hozom fel, hogy egy kicsit más megvilágításban láthassuk a karácsonyt. Voltak idők, amikor én magam is hasonlóképp “sopánkodtam”, s még most is látok embereket, akik tényleg teherként élik meg az ünnepi időszakot.

Ám amikor tényleg rezeg a léc a fejünk felett, s az elképzelhetetlennek tartott nehézségek már tényleg “a spájzban vannak”, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a karácsony az év egyetlen olyan időszaka, amikor egy kicsit lelassulhatunk, s tényleg időt szentelhetünk a szeretteinkre.

Próbáljunk hát így nézni az előttünk álló hetekre, s készüljünk ennek szellemében a karácsonyra.