Babos Eszter: A mese nem gyermekjáték
"A mesékben mindig hazatalálhatunk” – Beszélgetés a bábművészetről, a magyar népmesékről és a gyermekek lelki világáról. Lobó-Szalóky Lázár Babos Esztert kérdezte.
Közel két évtizede foglalkozik bábozással, mesemondással és gyermekirodalommal. Hogyan indult el ezen a pályán?
Egészen kisgyermekkoromig vezethető vissza a mesék és a bábok iránti szeretetem. Gyermekként sok időt töltöttem kórházban, és megnyugtató volt a képzelet világába menekülni. Meséltem magamnak, megszemélyesítettem a körülöttem lévő tárgyakat. Később a színészet és a mesemondás vonzott. Sopronban, Mikó István Színi Tanodájában tanultam, és meghatározó szerepet játszott az életemben dr. Józsa Éva, aki a bábművészet pedagógiai és művészi világába vezetett be.
Amikor megszülettek a gyermekeim, megértettem, hogy mindaz, amit tanultam, milyen sokat adhat a családoknak. Így született meg a Bábos Társulat és a legkisebbeknek szóló Bábos Mesekuckó.
Mit adhat a bábjáték a gyermekeknek, amit egy rajzfilm vagy hagyományos meseolvasás nem?
A bábjáték az itt és most pillanata. Megismételhetetlen, közösségi élmény. A gyermek együtt nevet, izgul, csodálkozik a többiekkel, miközben a történet részesévé válik. A közös meseolvasásnak is óriási jelentősége van, mert biztonságot ad, fejleszti a szókincset és elmélyíti a kapcsolatot a szülővel. A bábjáték azonban további lehetőséget nyit: amit a gyermek még nem tud szavakkal elmondani, azt gyakran el tudja játszani. Volt olyan család, ahol a bábok segítségével sikerült megérteni, mi okozza egy óvodát kezdő kisgyermek viselkedésének megváltozását.
A digitális világban is szükségük van a gyermekeknek a mesékre?
Igen, igen és igen! Minden ember vágyik olyan történetekre, amelyekben magára ismerhet, amelyek vigaszt nyújtanak, boldoggá tesznek vagy átsegítik a nehézségeken.
A kamaszok gyakran úgy érzik, hogy a mese „dedós”, de ha megfelelő történettel találkoznak, őket is képes elvarázsolni. A magyar népmesekincs olyan gazdag, hogy minden életkorra találhatunk benne történeteket. A sok mesét hallgató gyermekek gyakran maguk is elkezdenek történeteket alkotni. Fejlődik a képzelőerejük, a nyelvi kifejezőkészségük és az érdeklődésük a történetmesélés iránt.
Milyen helyzetben van ma a magyar népmese, különösen a határon túli magyar közösségekben?
A népmesekincsünk nemzeti kultúránk egyik legértékesebb öröksége. Olyan örök kérdésekről szól, mint a felnőtté válás, a szerelem, a veszteség, a kitartás vagy az elmúlás. A mesékben a hős célja felé halad, közben elbukik, tanul, fejlődik, segítőkkel és ellenfelekkel találkozik. Ezek a történetek ma is fontos kapaszkodót adhatnak.
Különösen szeretem a felvidéki és a székely népmeséket. Úgy gondolom, hogy mindez a magyarság közös kincse, határvonalaktól függetlenül.
Felnőttként felelősségünk, hogy továbbadjuk a meséinket, dalainkat, balladáinkat és hagyományainkat. Ha a nyelvezet régies, magyarázzuk el vagy tegyük befogadhatóbbá, de ne hagyjuk el a mesélést.
Megkapja ma a bábművészet a neki járó figyelmet és társadalmi megbecsülést?
Úgy látom, a bábszínház sok szempontból ismét virágkorát éli. Kiváló művészek dolgoznak a területen, a Budapest Bábszínház pedig a legkisebbektől a felnőttekig számos korosztályt megszólít. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy a kisgyermekes családok egy részénél csökkent az érdeklődés a babaszínházi előadások iránt. Nem tudom biztosan, mi ennek az oka, de fontos lenne megőrizni a közös kulturális élményeket.
A bábszínházak és a bábművészek nevelési szerepéről szerintem még mindig nem beszélünk eleget.
Mit szeretne átadni a Molly és Milo mesekönyvsorozattal, és mit üzenne a szülőknek?
Szerintem akkor jó egy mese, ha nem akarja készen az olvasó szájába adni a megoldást. Kérdéseket vet fel, elgondolkodtat, és lehetőséget ad arra, hogy mindenki a saját élethelyzetének megfelelően találja meg benne a mondanivalót. Egy jó mesekönyv a gyermekhez és a felnőtthöz is szól, csak másként.
A történeteimmel szeretném megnyitni az emberek szívét, és megérinteni a bennük élő gyermeket.
A legfontosabb pedig az együtt töltött minőségi idő. Ezek a pillanatok később emlékké válnak, és a nehéz időszakokban is kapaszkodót jelenthetnek.
