Az olvasás varázslatra képes
Az UNESCO 1965 novemberében jelölte ki szeptember 8-át az olvasás világnapjának, amelyet 1966 óta minden évben megtartunk. Idén 58. alkalommal volt ez a világnap. Felettébb fontosnak tűnt ez a döntés a múlt század közepe táján, pedig akkor még nem veszélyeztette a Gutenberg-galaxist a jelenleg dúló digitális tér. Igen, a mai fiatalok, akik a számítógép, az okostelefon, az okosóra stb. bűvkörében élnek, sokkal kevesebbet olvasnak (mármint nyomtatott szöveget), mint az előttük járó generációk.
Steigervald Krisztián generációkutató említette egy beszélgetésben, hogy vannak esetek, amikor az első osztályba kerülő kisgyerekek nem tudnak mit kezdeni az iskolában kapott könyvekkel. Olyasmi is történt például, hogy az egyik gyerkőc, kinyitva a szép színes képekkel teli olvasókönyvet, az egyik kép közepére illesztette a hüvelyk- és mutatóujját, és azok széthúzásával próbálta felnagyítani a neki tetsző képet – a mobiltelefon mintájára. Na jó, ez extrém eset, hiszen, ha otthonában nem találkozott is a kisgyerek a könyvvel, az óvodában mindenképpen szerezhetett ilyen tapasztalatot. Kivéve a nagyon gazdag családok gyerekeit, akikre bébiszitterek vigyáznak, s akiknek nincs a munkaköri leírásukban a meseolvasás. Lehetséges, hogy van ilyen.
De ne csüggedjünk. Nem annyira borús a helyzet, mint a kilencvenes évek vége felé látszott, amikor nagyobb teret nyert és tarolni kezdett az internet.
Akkor sokan kongatták a vészharangot. Szorgalmasan hangoztatták, hogy nem kell aggódni, hiszen nem vált be a színházakat érintő fenyegetés sem, amikor az ötvenes években megjelent a tévé. A szakemberek akkoriban azzal riogattak, hogy meg fognak szűnni a színházak, a koncerttermek, hiszen mindenki inkább otthoni kényelemben fog hódolni a kultúrának. Szerencsére ez a jóslat nem vált valóra. Ugyanúgy a könyvek sem tűntek el az otthonainkból, ahogy sokan feltételezték. Sőt a statisztikák arra utalnak, hogy a kiadók egyre több könyvet adnak ki évente, s a könyvesboltok sem panaszkodhatnak a pangásra. Továbbra is érvényes a mondás: olvasni jó, mert súlyosan károsíthatja a tudatlanságot. Százával, ezrével sorolhatnánk az olvasás értelméről, előnyeiről, hatalmáról szóló nagy mondásokat. Jómagam leginkább a varázslattal azonosítom az olvasást, legyen szó prózáról vagy költészetről, de ami számomra még fontosabb: a szabadsággal. Ez mindennél felemelőbb.
De nézzük a témában az egyik leggyakrabban alkalmazott idézetet, az amerikai író, forgatókönyvíró, George R. R. Martin aranymondását: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” Minden szava igaz.
Egy másik idézet Stephen Kingtől származik. A népszerű író találóan foglalta össze az olvasás lényegét és fontosságát: „Aki könyvet olvas, kezdetnek éppúgy hajlandó eltársalogni az időjárásról, mint akárki más, de innen általában tovább is tud lépni”. Vagyis biztos, hogy az olvasással rengeteg tudásra tesz szert az ember, kiterjed a látásköre, gazdagodik a szókincse, az értelme és a világlátása. Segít megérteni önmagát, másokat és a körülötte lévő világot. Az olvasás nemcsak hogy szórakoztatja az embert, hanem elbűvöli, magába szippantja, kívül-belül minden porcikáját és szívét-lelkét is megérinti, sőt megszilárdítja. Erre „játszik rá” a következő Kosztolányi Dezső-idézet: „A könyvben nem az az érték, ami le van írva, hanem amit kiolvasunk belőle. Minden szó arra való, hogy megindítson bennünk egy folyamatot, s mi ezt hitelesítsük”.
Mark Twain kritikusan áll hozzá az olvasás fontosságához, illetve hiányához: „Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni”. Márpedig nagyon sok írástudatlan ember él a Földön, a legfrissebb adatok szerint számuk túllépte a 800 milliót. Ebből a szemszögből nézve mérhetetlen pazarlásnak tekinthetjük, ha az írni és olvasni tudók nem olvasnak.
De nem kell lehúzni a redőnyt. Friss felmérések szerint Európában egyre népszerűbb az olvasás a digitális forradalom ellenére is.
A PLUSE Projekt elnevezésű, határokon átívelő újságírói együttműködés keretében felvonultatott statisztikák szerint Magyarországon az emberek tíz százaléka olvas rendszeresen. Sok ez, vagy kevés? Ugyanennyien olvasnak Németországban és Nagy-Britanniában is. Örvendetes adat, hogy a magyar könyvforgatók háromnegyede a 14 és 24 év közötti korosztályból kerül ki. Azt pedig már mondani sem kell, hogy többségük női olvasó és városlakó.
Utána Horvátország következik, majd Norvégia és Németország. Egy átlagos európai család bevételeinek 1,1 százalékát fordítja könyvvásárlásra. Az is biztató adat, hogy a nyomtatott kiadványokat kétszer annyian veszik meg, mint azok elektronikus megfelelőit. Ez utóbbiakat a svájciak, a hollandok és a norvégok vásárolják előszeretettel. S hogy hol olvasnak a legkevesebbet? Spanyolországban és Romániában. Pedig ezekben az országokban is szép számmal jelennek meg prózai, verses és más jellegű kötetek.
Az olvasás népszerűsítéséhez nagyban hozzájárulnak az egyre nagyobb közkedveltségnek örvendő ünnepi könyvhetek, különféle könyvfesztiválok, a szerzőkkel való találkozások.
Európában az az általános nézet, hogy az olvasás népszerűsítéséért elsősorban az oktatási rendszer a felelős. De vannak országok, ahol más lehetőségeket is fokozottan előnyben részesítenek. Csehországban például a köz- és magánintézmények is fontos szerepet játszanak az olvasóvá nevelés terén.
Végül megint Steigervald Krisztián mondatait kell idéznem. Azért, mert olyasmit is mondott a fent említett beszélgetésben, ami valóban derűlátásra ad okot, éspedig: „Az internet nem az elmélyülést támogatja, hanem a felejtést. Az olvasás által – az internetezéssel ellentétben – megerősödik az ember tudatos döntéshozatali képessége. Az olvasás az elmélyülés képességének az alapja, az elmélyülés pedig a problémamegoldás alapja. Ergo: A jövő elitje az lesz, aki olvas!”
Megjelent a Magyar7 2024/37. számában.
