Az anyák megmentőjének a múzeuma
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Semmelweis Ignác Fülöp egykori szülőházában, a budai vár lábánál, a Tabánban, az Apród utca 1-3. szám alatt található. Itt látta meg a napvilágot 1818-ban a világhírű nőgyógyász, aki először ismerte fel a szepszist a kórházi szülészetben, ezzel jelentősen csökkentve a gyermekágyi láz okozta halálozási arányt.
Ebben a késő barokk épületben ma a nyugati medicina történetének egyik legnagyobb európai gyűjteménye látható. A múzeum 1965-ben, a jeles orvos halálának centenáriumi évében nyitotta meg kapuját. Itt gyűjtik és mutatják be az emberiséggel egyidős gyógyítás történetét, a hazai és az egyetemes orvos- és gyógyszerészettörténet kiemelkedő tárgyi emlékeit, Semmelweis Ignác személyes tárgyait, de a kiállításon olyan ritkaságok is láthatóak, mint például az az életnagyságú női viaszfigura, amelyet II. József 1789-ben adományozott a pesti egyetem orvosi karának.
A kiállítás anyaga az ókori Egyiptomtól a legújabb korig mutatja be a gyógyításban egykor használt eszközöket, az orvosi és természettudományos könyveket, dokumentumokat, a betegségek gyógyítását ábrázoló képzőművészeti alkotásokat. A tárlaton különös hangsúlyt kap a magyar medicina nagyjainak bemutatása. Ezen belül kiemelt helyet foglal el személyes hagyatékából a Semmelweis életét, munkásságát bemutató anyag, illetve egy emlékszoba, amely felvázolja a jeles orvos pályáját.
Egyiptomban az orvosi gyakorlat és a mágia még nem vált el egymástól, a mumifikálás és a balzsamozás sem az orvoslás fejlődését, hanem az örökkévalóság előkészítését szolgálta. Őseink valaha úgy gondolták, hogy a betegség nem más, mint gonosz erők rontásának eredménye, míg a kezelés a démonok kiűzését jelenti a szervezetből. A primitív népek orvoslása a tapasztalati ismereteknek, a természetfeletti erőkbe vetett hitnek, a babonának és a rituális szertartásoknak különös elegye lehetett.
Az ókori Kelet ismereteit felhasználó görögök és rómaiak alapozták meg az európai orvostudományt. A betegségeket tünetek szerint osztályozták, de keresték az oki összefüggéseket is, és komoly haladást értek el a gyógyításban. Az első orvosi egyetemet 1100-ban alapították Bolognában, ezt a 13. században Párizs, Montpellier és Oxford követte. Ekkor a tanítás alapját a felolvasás, illetve a hallottak megvitatása jelentette. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a „skolasztikus” medicinát felválthassák a tapasztalatból nyert tudáson alapuló ismeretek.
A Budai zsinat 1270-ben a szerzetes orvosokat eltiltotta a műtétektől, és a tilalmat a világi orvosok is átvették, elősegítve ezzel az alacsonyabb képzettségű gyógyító mesteremberek tevékenységét. Ők lettek a borbély sebészek.
A nagy földrajzi felfedezések és a könyvnyomtatás feltalálása, valamint a humanizmus és a reneszánsz világszemlélete szétfeszítette a középkori tudomány zárt világát. Az orvostudományban fordulópontot jelentett Vesalius könyve, az emberi test felépítéséről, amellyel megvetette az újkori anatómia alapjait. A reformáció és az ellenreformáció háborúi is jelentősen elősegítették a tábori sebészet fejlődését.
Eleink az egyik legrégibb természetes gyógymódnak a gyógyfürdők alkalmazását tartották, az első orvosi könyvek majd minden bajra javasolták,
ám a 19. században már vegyi elemzések, tudományos vizsgálatok jellemezték a balneológiát.
Padovában 1250 óta tanítottak orvostudományt, amelyen belül az anatómia játszott kiemelkedő szerepet.
Az 1400-as években itt deklarálta Alessandro Beneditti a boncolás feltétlenül szükséges voltát. Ő hozta létre a padovai teátrumot is, azaz a nyilvános boncolást tudományos és ismeretterjesztői céllal. Az orvostudomány történetében újabb jelentős mérföldkőnek számít az a pillanat, amikor fő feladattá a betegségek okának és eredetének kutatása vált.
A 18. században tájainkon egyre több orvos kapott tudása elismeréseként nemesi címet, és a nagyszombati egyetemen is megkezdte működését az orvosi kar.
1867 után érzékelhetően fellendült a tudományos élet, ezen belül az orvostudomány is. Megnőtt az orvosok társadalmi elismertsége, a bécsi iskola nagy hatással volt a magyar orvosokra, és a 19. században a Balassa János és Markusovszky Lajos körül kibontakozó pesti orvosi iskola megvetette a modern egészségügy alapjait.
A kiállítás megemlékezik többek között a cseh származású Czermák Jánosról, akinek a gégetükrözés eljárása köszönhető, Jendrassik Jenőről, az élettan szaktekintélyéről, Bókai Jánosról, a gyermekgyógyászat jeles képviselőjéről, Korányi Frigyes belgyógyászról, Balassa Jánosról, aki nemcsak európai hírű sebész volt, hanem a magyar nyelvű orvosi szaksajtó és könyvkiadás megteremtésében is vezető szerepet játszott, illetve Markusovszky Lajosról, az MTA tagjáról, és az Orvosi hetilap megalapítójáról.
Pesti és bécsi tanulmányait követően tanársegédként kezdte pályáját Bécs első számú nőgyógyászati klinikáján. Itt fogalmazta meg 1847-ben azt a tézisét, amely szerint a gyermekágyi láz nem járványos betegségként terjedő kór, hanem bomló szerves anyagok által okozott fertőzés, amellyel a személyzet maga fertőzi meg a szülő nőket. Fertőtlenítésként és megelőzésképpen a klórmeszes vízben történő kézmosást írta elő, amit a kiállításon is látható „Utasítványban” tett közzé.
Semmelweis 1851-től a pesti Rókus kórház szülészeti osztályának főorvosa lett, majd 1855-től a Pesti Tudományegyetem oktatója. Korai halálát idegrendszeri szifilisz és egy elfertőződött kézseb okozta. 1865. augusztus 15-én, életének 47. esztendejében helyezték örök nyugalomra.
Kultuszának megteremtése csupán 1891-ben kezdődött, annak ellenére, hogy korai halálát követően bakteriológiai kutatások igazolták elméletét. A bécsi temető felszámolása – ahol nyughelye is volt – adta az apropóját annak, hogy földi maradványait újratemessék, és a Kerepesi temetőben kapjon díszsírhelyet a magyar tudósok és művészek nemzeti panteonjában.
Létrejött a Semmelweis-Emlék és Végrehajtó Bizottság, amely a méltó sírhely biztosításán túl vállalta arcmásának elkészíttetését, tudományos munkáinak összegyűjtését és gondozását. Schickedanz Albert elkészítette a márvány szarkofágot, Stróbl Alajos az orvos-tudós köztéri szobrát, az egykori szülészeti klinika utcája felvette Semmelweis nevét.
1972-től a Budapesti Orvosegyetem is az ő nevét viseli. Számos műalkotás őrzi még emlékét, 2013-ban pedig az UNESCO Semmelweis tudományos életművét a Világemlékezet egyetemes részévé nyilvánította.
Semmelweis földi maradványait 1963-ban újra exhumálták, és még a múzeum megnyitása előtt végső nyughelyét szülőháza kertjében alakították ki. Maradványait az épület udvari terméskőfalába építették be. A sírt csupán a tudós neve, születési, illetve halálozási dátuma jelzi. Előtte áll Borsos Miklós Anyaság című bronzszobra (1963), amelyet ugyanekkor lepleztek le.
Megjelent a Magyar7 hetilap 34. számában.
