Árad felénk a határon túli magyar közönség szeretete

A Kormorán zenekarban Vadkerti Imre, vagy ahogy Koltay Gergely, a zenekar alapítója nevezi, a gútai oroszlán énekes párjaként tölti be az együttes női énekesének a szerepét immár több mint egy évtizede. Az énekesnő csengő hangját azonban nemcsak a Kormorán-koncerteken élvezheti a közönség. Nagy meglepetést okozott, mikor szerényen mosolyogva, kedvesen, gömbölyödő pocakkal érkezett az interjúra.

Nórit, aki várandósságának legvégén is képes magas szakmai szinten végigénekelni egy kétórás koncertet, július végéig láthatja színpadon a közönség.

A Kormorán zenekar énekesi szerepét utána egy ideig Vadkerti Imre egyedül tölti be. A koncertet élvező közönség számára megható élmény, ahogyan a Bátor gyermeket a szíve alatt hordó édesanya könnyei peregnek éneklés közben a Kormorán legszebb és legmeghatóbb dalainak hatására.

Nagy szakmai siker a Kormorán énekesnőjének lenni. Hogyan kerültél a zenekarhoz?

Ez egy érdekes történet. Hatéves korom óta énekelek, nagyon sok zenekarban, művészeti egyesületben, egyházi kórusban énekeltem már otthon, a Vajdaságban. Igazából akkor fedeztek fel, amikor egyetemista lettem a Szegedi Tudományegyetem néprajz–ének szakán. Volt egy közös produkciónk Gáspár Álmossal, a Kormorán hegedűsével, ő volt az, aki rám talált, gyakorlatilag az egyetem padjai között.

Pedig akkor még nem a zene volt a fő csapásirány az életemben, második szakként vettem föl, mert nem akartam elveszíteni.

Egyébként a zenekarral egy félreértés során kerültem kapcsolatba. Egy vajdasági énekesnőt szerettek volna elérni, de nem sikerült nekik. Egy ismerősöm hívott fel, és azt kérdezte, hogy-hogy nem vállaltam el a Kormorán énekesnői szerepét? Én meglepetten válaszoltam, hogy engem nem keresett senki. Ebből a félreértésből adódóan találkoztam aztán Szűcs Pistivel, a billentyűssel, majd Koltay Gergellyel. Jó néhány stúdiómunka után nekem szegezték a kérdést, hogy szeretnék-e a Kormorán énekesnője lenni.

Nagyon fiatal voltál.

Huszonegy éves. Fogalmam sem volt róla, mit jelent egy ekkora zenekar élére kerülni. Csak azt éreztem, hogy ez roppant felelősséggel jár, de valahogy mégis vágytam rá, úgyhogy örömmel mondtam igent. Amikor bekerültem a zenekarba, úgy éreztem, hogy szinte semmit sem tudok.

Tizenegy éve vagy a Kormorán tagja, és te vagy az egyetlen lány a sok fiú között. Megnevelted őket?

Én lettem fiúsítva. (nevet) Nagyon szeretek velük lenni. Érdekes dolog ez, tényleg kislányként kerültem érett férfiak társaságába, szinte félelmetes volt. Van olyan zenekari tag, akinek máig kislány maradtam, miközben eltelt egy évtized, és lassan magam is édesanya leszek. Talán ez a folyamat nehezebb, hogy valamiképp kvitteljék, már megértem mellettük.

Rengeteg segítséget kaptam a zenekar minden tagjától, hiszen az elején azt sem tudtam, hogyan kell mikrofonba énekelni, hogyan kell a színpadra kiállni.

Mellettük nőttem fel, amikor kellett, leráncigáltak a fellegekből, amikor lehetett, akkor a fellegekbe emeltek, de a leglényegesebb, hogy a mai napig hagynak szárnyalni. És én ezért nagyon hálás vagyok.

A Kormorán több tagja éli meg a határon túli magyarok sorsát. Te is a Vajdaságból érkeztél. Mekkora felelősséget ró az emberre a külhoni magyarság képviselete?

Ez roppant nehéz kérdés. Nekem mindig is fontos volt a határon túliságom.

Amikor átkerültem Magyarországra, akkor is büszke voltam arra, hogy határon túli magyar vagyok, és mindig kiálltam a vajdasági, illetve a külhoni magyarságért,

akár kicsiben, akár nagyban. Az biztos, hogy hatalmas nagy felelősséggel jár a Vajdaságot ilyenformán képviselni, mert mindenkinek van véleménye a határon túli magyarokról. Én, aki ott éltem, és most újra ott fogok élni, pontosan tudom, milyenek a vajdasági magyarok. Nem biztos azonban, hogy a színpadon meg tudjuk mutatni, mekkora különbségek vannak közöttünk. De talán nem is ez a cél. Azt kell megmutatni, hogy mi is ugyanolyan emberek, ugyanolyan magyarok vagyunk, mint az anyaországban élők.

A színpadon az énekes párod is határon túli magyar.

Imivel a színpadon kívül is nagyon jóban vagyunk, a pandémia ideje alatt tartottuk a kapcsolatot, mindig hívtuk egymást, beszéltünk telefonon, érdeklődtünk. A színpadon meg már annyira ismerjük egymást, hogy nem is kell szólnunk, egy-egy arcrezdülésből tudjuk, mikor kell kicsit kisegíteni a másikat.

Más érzés a határon túli magyaroknak énekelni?

Szerintem sokkal jobban ismerik a dalainkat, mint Magyarországon, és nemcsak a klasszikusokat, a legismertebbeket. Azokat a dalokat is ismerik és éneklik, amelyek kevésbé populárisak, és ez olyan hangulatot tud teremteni egy-egy koncert alatt, hogy az leírhatatlan.

Más a közönség kisugárzása is, érezni lehet, ahogy árad felénk a színpadra a határon túli magyar közönség szeretete.

A miértre nem tudom a választ, de folyamatosan érzem, hogy olyan energiák találkoznak ilyenkor, hogy szinte fel akar robbanni a színpad.

Neked van kedvenc Kormorán-számod?

Hú, most kérek egy kis gondolkodási időt, mert ezt még soha nem kérdezte tőlem senki. Nagyon sok dalt éneklünk a koncerteken is, és a zenekar 45 év munkássága rengeteg slágert, dalt hozott magával. Régen énekeltük már koncerten, de én nagyon szeretem például a Ne sírj kedves-t, mert tele van népzenei elemekkel, motívumokkal, amelyek szintén a kedvenceim.

Fotó:  A szerző felvétele

Tulajdonképpen belecsöppentél abba a helyzetbe, amikor a zenekarnak már megvoltak a saját sikerdarabjai.

Nekem talán nem volt annyira nehéz belevinni magamat, „átnóriasítani” a dalokat, mint a közönségnek elfogadni, hogy másképpen szólnak a megszokott dalok.

De elfogadták.

Elfogadták, hála istennek! Lehet, hogy vesztettünk ezáltal rajongókat, de nagyon sok új érkezett. A régi rajongók közül is egy-két év mosolyszünet után azért csak visszaszivárogtak az emberek, és belátták, hogy mi is jók vagyunk. Vannak ősrajongók, de rengeteg ismerős arc is felbukkan a koncerteken. Mindig izgatottan várom, hogy kikkel fogunk találkozni. A Felvidéken is komoly rajongótáborunk van, ez köszönhető a zenekarnak, de nagyrészt Vadkerti Iminek.

Beszélhetünk kicsit a magánéletedről? A szíved alatt hordasz egy gyermeket.

Szívesen mesélek. (mosolyog) Most sokkal érzékenyebb vagyok, könnyebben el is sírom magam. Technikailag pedig ebben a helyzetben nehezebb zenélni, énekelni. Az idei első koncertet végig akartam énekelni magas sarkú cipőben, aztán majdnem sírtam a végén emiatt. Most már inkább ülök a koncerteken. Nagy kihívás, de nagyon élvezem, és úgy érzem, a baba is élvezi. Vannak már olyan dalok, amelyeket biztosan fel fog ismerni apró csecsemőként.

Elárulod, ki lakik a pocakodban?

Kisfiút várunk. Én abszolút lányos anyukának éreztem magam, az első trimeszterig azt is hittem, hogy kislány, de végtelen boldogság tölt el, hogy itt nődögél Babos Bátor Csaba, a mi kis Bátorunk. A második nevét, a Csabát a férjem édesapja után kapja.

Említetted, hogy Budapestről a visszaköltözést tervezitek Moholra, a Vajdaságba.

Igen. A férjemnek, aki a zenekar egyik technikusa, van „normális” munkája is, és ezt is tudja távolról végezni. Vettünk egy kis házat Moholon, s miután kiderült, hogy várandós vagyok, és bejött a járványhelyzet is, sok időt töltöttünk otthon, a szüleimmel. A férjem erdélyi származású, felmerült az is, hogy Kolozsvárra költözzünk, de ő is nagyon megszerette a Vajdaságot. Azt mondja, az az egyetlen hibája, hogy ott nincsenek hegyek. Szeretnénk huzamosabb időre otthon letelepedni a babával.

Megjelent a Magyar7 2021/28. számában.