Amikor a lelkem is vízre szállt
Az idei nyár egyik legszebb ajándéka számomra a vízen töltött idő volt. Olykor mi eveztünk, néha csak a motor dolgozott, máskor pedig az eső kapott el bennünket, mégis minden alkalommal volt benne valami felemelő.
Fotó:
Tóth Tünde
Mintha a víz egy időre elvitte volna a hétköznapok súlyát, és vele együtt a lelkem is kölcsönkapta volna a súlytalanságot.
Talán azért esett annyira jól, mert valami ősit találtunk meg újra magunkban: a természet közelségét, a víz ritmusát, az eget, a szelet és azt a különös szabadságot, amikor nincs mit elintézni, csak jelen lenni.
Ünnep volt. És talán éppen ezért kellene néha tudatosan visszatérnünk oda, ahonnan valójában sosem kellett volna ennyire eltávolodnunk. Mi már ezen leszünk.
Megjelent a Magyar7 2026/36. számában.
Címkék
