Ádvent a kórusmuzsika varázsában – Hatvanéves a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa
Az ünnephez méltó helyen, a nyitrai Zsinagógában tartotta meg a kórus a megalakulásának 60 évfordulója alkalmából szervezett ünnepi koncertet, amellyel a koronavírusjárvány miatti két év kihagyás után folytatódott az adventi hangversenyek sora is Nyitrán és környékén, immár tizenharmadik alkalommal.
A tartalmas program első részében a kórusmuzsikáé volt a főszerep, a jubiláló kórus műsora mindjárt egy ősbemutatóval indult, Berkesi Sándor-Kádár Ferenc Békeimájával, amelyet a szerző a kórus 60. évfordulójára ajánlott. A kórusmuzsikán kívül a közönség az énekkar hangszeres szólistái – Csető Júlia fuvola- és Csáky Máté hegedűjátékát, illetve és Aranypáva-díjas népdalénekes Csámpai Boglárka és Bohák Emese előadását is élvezhette.
Levetítésre került továbbá a kórus 60. évfordulójára készült kisfilm rövidített változata is A kórusmuzsika bűvkörében címmel, amelyben a jubiláló kórus hajdani karnagyai, alapítótagjai, kórustagjai is megszólalnak a régi sikereket, emlékeket felidézve. A jubileumi koncert második részében a kórus fiatal karvezetői, Bohák Emese és Csámpai Boglárka is bemutatkoztak egy-egy kórusművel, a koncertet a közönséggel való gyertyafényes közös éneklés zárta. A koncerten zongorán kísért Marek Štrbák.
„Nagyrabecsülöm mindazokat, akik kórusalapításra és kórusvezetésre adják a fejüket, és évekig, de akár évtizedekig végzik ezt a fáradságos munkát. Nemkülönben minden tiszteletem azoké, akik a karnagy szigorú vagy szeretetteljes vezénylése mellett próbáról próbára lelküket és hangjukat adják a közös alkotásba” – mondta ünnepi köszöntő beszédében Bárczy Zsófia, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékán asszonya, aki megköszönte ezt az áldozatos munkát a mindenkori karnagyoknak.
„Külön köszönet a fáradhatatlan Józsa Mónikának, aki a folyton változó körülmények ellenére mindig biztosította a folytonosságot, újabb és újabb generációkkal bizonyította, hogy az énekkar a legcsodálatosabb hangszer” – mondta, hozzáfűzve, a kórusvezető magasra tett mércével készítette fel kórusát az egyetemi rendezvényekre, vitte sikerre a szakmai megmérettetéseken, és szerzett örömet lelkes énekeseivel nagyvárosokban és eldugott falvakban egyaránt.
„Amikor megszólalnak a harmóniák, amelyek lelkünk mélyéig hatnak, ettől nagyobb öröm nincs. Simek Viktor, a kórus egykori karnagya említette a kisfilmben, hogy a kórusénekléstől szebbet senki nem talált ki. Én azt kívánom az elkövetkező nemzedéknek, hogy a filmben elhangzott gondolatokat szívleljék meg, s ha majd egyszer ti is felálltok a katedrára, mindig úgy nyúljatok a növendékeitekhez, mint egy kis kincshez” – mondta Szalay Szilvia a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke a kórust köszöntő beszédében, aki a társaság nevében egy oklevelet is átnyújtott a kórusnak.
De mit is jelent ez a 60 év, vagy akár az a harminc, amit jómaga karnagyként a kórus élén töltött? „Folytonosságot, egy olyan közösséget, amellyel öröm együtt lenni, mert az ember lépten-nyomon érzi, hogy tovább tudja adni azt, amit értéknek, szépnek, jónak, atyáink örökségének tart” – sorjázza Józsa Mónika a kérdésre a választ hozzátéve, fejet hajt az elődei előtt is.
„Tisztelem a munkájukat, amit igyekeztem méltón továbbvinni, de köszönettel tartozom a 30 évnyi kórusénekesek sokaságának, a nemeslelkű tanítványoknak, akiket a kórusmuzsikán keresztül közelebbről is megismerhettem, sőt sokuk családját is. Általuk gazdagodtam, és nagyon sokkal közülük ma is tartom a kapcsolatot” – mondja hozzáfűzve annyi lélekemelő, gyönyörű közös élményük volt a harminc év alatt, hogy azt elmondani sem lehet. „És persze kiröppentek, továbbmentek, és vitték magukkal a szépet, a nemest, bennem pedig évgyűrűként mindnek ott van a lenyomata, ami elraktározódik, és folyamatosan épít, csiszol, gazdagít. Hatalmas áldás ez, és hálát adok érte a jó Istennek” – teszi hozzá.
Azt mondja, amikor látja, hogy tanítványainak csillog a szeme éneklés közben, az nagyon jó érzés, és biztos benne, hogy ennek van lenyomata a közönség irányába is, és ezt a belső tüzet, ezt a művészi értéket át tudják adni a hallgatóságuknak.
„Én azt gondolom, hogy a zenei anyanyelv legalább olyan fontos, mint a mondott szó, az anyanyelvünk. Az énekkel, úgy érzem, mindig többet tudunk adni, vagy azt is el tudjuk mondani vele, amit szóval esetleg nem lehet vagy nem tudunk” – mondja a karvezető hozzáfűzve, korábban a kórusban több zeneszakos hallgató volt, akik az egyetemen nem magyarul tanulták a tárgyakat, a kórus pedig olyan fórumot, lehetőséget jelentett a számukra, ahol magyarul énekelhettek, magyarul tudták közvetíteni a mondott szót és az éneket.
Ezért olyan fontosak a kórus Zobor-vidéki hangversenyei is, mert sokszor olyan vidékeken is koncerteznek, ahol azt mondják, már nincsenek is magyarok, ott már senki sem énekel magyarul. „Például Vicsápapátin, ahol a magyarul elhangzott kórusmű hallatán egy nénike felállt a padban, és égre emelt tekintettel és kézzel azt mondta, „lejött a mennyország”. Ilyenkor érzi az ember, hogy érdemes mindenhova elvinni a magyar kórusmuzsikát” – mondta Józsa Mónika hozzáfűzve, nemcsak neki szívet melengető érzés ez, hanem a kórustag fiatal hallgatóknak is, akiket mindez arra ösztönöz, amivel ő maga is igyekszik megfertőzni őket, hogy a kórusmuzsikát, a karvezetést továbbvigyék.
