A Prímási palota gobelinjeinek rejtélye
Az esztergomi érsek téli rezidenciájaként 1778 és 1781 között Batthyány József esztergomi érsek rendeletére és költségére felépített Prímási palota a Magyar Királyság akkori fővárosaként és koronázóvárosaként funkcionáló Pozsony egyik legszebb neoklasszicista stílusban épült palotája. Bár Pozsony hanyatlásának köszönhetően több mint fél évszázaddal később a palota megszűnt eredeti célját betölteni, az épület ma is a főváros főbb látnivalói közé tartozik, a 17. századi angol gobelingyűjteménye pedig az ország legértékesebb művészeti kincsei közé tartozik.
A gobelinek, amelyek a tekintélyes Mortlake-i angol manufaktúrából származnak, és Francis Cleyn német születésű festő és gobelintervező tervei alapján készültek, az ókori görög mitológia világába kalauzolnak el bennünket, és elmesélik Aphrodité papnője, a gyönyörű Héró és az abüdoszi görög ifjú, Leandrosz tragikus szerelmének történetét. A Hellészpontosz (mai Dardanellák) két partján élő szerelmesek csak titokban találkozhattak egymással, mivel az európai oldalon egy toronyban élő Héró élethosszig tartó szüzességi fogadalmat tett és őrizte az örök tüzet. Leandrosz minden éjjel átúszott a tengerszoroson, hogy találkozzon kedvesével, Héró pedig egy lámpással vezette át őt a sötét vízen. Egy viharos éjszakán azonban a lámpás kialudt, Leandrosz pedig a tengerbe fulladt. Héró, másnap reggel látva kedvese holttestét, a tenger habjaiba vetette magát, öngyilkos lett.
Az eredetileg Szelepcsényi György esztergomi érsek tulajdonában lévő gobelineket hosszú évekig elveszettnek hitték, egészen 1903-ig, amikor az elhagyatott épületet 320 ezer ezüst magyar koronáért a város megvásárolta az érsekségtől a szomszédos régi Városháza épületének kibővítése céljából. A meglepetés akkor érte a várost, amikor a romos épület felújításába kezdett, a palota Tükörtermének falai mögött egy használaton kívüli kéményben ugyanis a mesteremberek ráleltek a gondosan elrejtett nagy értékű gobelinekre.
A felfedezés felkeltette a köz érdeklődését is, ezért a városi tanács teljesítette a polgárok kérését, és a legszükségesebb javítások után kiállíttatta a falikárpitokat, ami további kérdéseket vetett fel a gyűjtemény témájával, alkotójával és eredetével, valamint művészi értékével és az árával kapcsolatban. Mindezekre a kérdésekre meglelték a válaszokat, az azonban mindmáig rejtély maradt, hogyan kerültek a gobelinek Pozsonyba, és milyen körülmények között rejtették el őket.
Ezek aztán az értékes kárpitokat eladták a francia Mazarin bíborosnak. Hogy mi lett a gobelinek sorsa ezután, nem tudni. Csak annyi ismeretes, hogy egy napon egy Jabbach nevű kereskedő tulajdonába kerültek. Valószínű, hogy Batthyány József tőle vásárolta meg a kárpitokat, és a Prímási palotában helyeztette el őket. Azt azonban, hogy ki, mikor és miért rejtette el az értékes műkincseket a kéményben, nem tudni pontosan…
Egyes történészek úgy vélik, hogy a palota gondnokai rejtették el azokat 1805-ben vagy 1809-ben, Napóleon katonáitól és a város megszállásától tartva.
Mások szerint az 1848-as forradalom idején rejthették el a gobelineket, amikor Haynau tábornok serege bevonult a városba. Hogy melyik verzió áll közelebb az igazsághoz, nem tudni. Mint ahogyan máig tisztázatlan az is, hogyan lehetséges, hogy az érseki palota vezetése az épület eladásakor megfeledkezett a kárpitokról. Bár tény az is, hogy az érseki rezidencia tisztviselőinek második, talán harmadik generációja volt akkoriban tisztségben – hiszen akár száz, de legalább ötvenöt év mindenképpen eltelt azóta, hogy a gobelineket elrejtették, és semmilyen írásos feljegyzés nem maradt fenn róluk.
Akárhogy is, tény, hogy a falikárpitok ára messze meghaladja azt az összeget, amelyért a város a palotát megvásárolta és felújíttatta. Amikor elterjedt a hír a falikárpitok felfedezéséről és felbecsülésükről, Vaszary Kolos esztergomi érsek azonnal felhatalmazta a pozsonyi káptalan képviselőjét, hogy a nevében kérje vissza a várostól az eredetileg érsekségi tulajdonba tartozó gobelineket, s helyezzék át őket az esztergomi érseki palotába. Ebbe azonban a pozsonyi magisztrátus nem egyezett bele, így a pereskedés kettejük közt bíróság előtt zajlott. Az érsekség a vételi szerződés egyik cikkével érvelt, amely szerint a város a palotát a belső berendezés nélkül vásárolta meg, ezért a kárpitok, amelyek belső berendezésnek tekinthetők, az érsekség tulajdonát képezik. Pozsony városa végül ama jogi tény alapján nyerte meg a pert, hogy a falak és minden, ami bennük van, az építészet részének tekintendő.
A Mortlake-i királyi szövőmű tevékenységével kapcsolatos történelmi feljegyzésekből ismert, hogy a Héró és Leandrosz „pozsonyi” sorozata nem volt az egyetlen, ami ebben a témában, ebben a műhelyben készült. Cleyn 1628–1630 közötti tervrajzainak sikerére alapozva számos hasonló sorozatot szőttek Mortlake-ben, amelyek közül négy teljes készlet és három különálló faliszőnyeg maradt fenn a mai napig, amelyek eredetileg szintén egy teljes sorozat részei lehettek. Az első három teljes sorozat mindössze öt darabból áll, ezek ma a svédországi Stockholmban (a Drottningholm-palotában), egy magángyűjteményben a Lyme Parkban, és a Liverpool közeli Lady Lever Művészeti Galériában találhatók. A negyedik sorozat, amelyet egy hatodik festménnyel gazdagítottak, a pozsonyi Prímási palota belső tereit díszíti.
A feltételezések alapján Cleyn eredetileg egy öt képből álló sorozathoz alkotta meg a tervrajzait. Mindegyik jelenet a szabadban játszódik, és az összes falikárpitot egyesíti Leandrosz alakja. A gobelinek jelenetei színházi díszletekre hasonlítanak; az alakok kiemelkednek az előtérből, hasonlóan a színpadi színészekhez. A jelenetek sorrendje kronologikus. Az első kép Héró és Leandrosz találkozását ábrázolja Aphrodité temploma előtt. Leandroszt elbűvöli a fiatal lány szépsége, szenvedélyesen szerelmet vall neki, és kitartóan kéri, hogy viszonozza szerelmét.
A negyedik kép a bekövetkezendő tragédia előhírnöke. Sűrű felhők gomolyognak az égen. Az erősödő szél felkavarta a tenger felszínét, és a növekvő hullámok vihar közeledtét jelzik. Hermioné hiába próbálja lebeszélni bátyját, hogy szerelme után ússzon. Az ötödik képen beteljesül a tragédia: egy éles sziklán Leandrosz holtteste fekszik, és szerelme siratja őt. A kép jobb oldalán a kis Ámor tekint le a jelenetre, aki képtelen volt megváltoztatni a könyörtelen sors ítéletét. A hatodik kép később készült, és ez a legkisebb az összes közül. Megalkotásának okát csak találgatni lehet. A megrendelőnek valószínűleg egy üres fal kitöltéséhez volt rá szüksége.
A hatodik gobelin logikusan folytatja az ötödik jelenetet. Egyetlen főszereplője a gyászoló Ámor, az előző festmény átdolgozott részlete.
A pozsonyi gobelinek néven is ismert falikárpit-gyűjtemény egyike ama kevés, teljes egészében megőrzött 17. századi gyűjteménynek, amely a kor kézműves művészetének igazi csúcsát jelenti.
A Prímási palota elegáns szalonjaiban kiállított gobelinek visszarepítenek bennünket az időben, és lehetővé teszik, hogy átéljük azt a luxust és pompát, amelyben a korabeli társadalom legmagasabb rétegei éltek. A Prímási palotában található művészeti érték a Pozsonyi Városi Galéria állandó kiállításának a része.
Megjelent a MAGYAR7 29. számában.
