A prágai magyar színész – Darvas Iván

A nagy háborúban Szibériában kerül hadifogságba, ahonnan évekkel később egy igen csinos ápolónő oldalán érkezik haza, s Bején kap állást, mint a Szentiványi család intézője. Innen kerül Prágába, ahol a Prágai Magyar Hírlap vezető szerkesztője lesz, mellette többkötetes költő, műfordító. Itt születik Tamás és Szilárd, előbbi tervezőmérnök, utóbbi Iván néven színművész lesz. Az élete kész regény volt, röviden meg is írja a Lábjegyzetek című memoárjában, s a kétezres évek elején Tornaljára is ellátogat, ahol díszpolgári címet is kap.

Várkonyi Zoltán Művész Színházában lép először színpadra a második világháború után, s azonnal szerelmes lesz 11 évvel idősebb partnernőjébe, Tolnay Kláriba, akit feleségül is vesz. Eljátsszák együtt Shakespeare örök szerelmeseit, Rómeót és Júliát, de ez az előadás okozza vesztüket is, hiszen Darvas szívét megpörköli a másik Júlia, Váradi Hédi. Tolnay válni akar, de közbejön az 1956-os népfelkelés, amelyből Darvas aktívan kiveszi a részét, így színház helyett börtön, majd évekig egy műanyagfröccsöntő műhelyben dolgozik, majd a József Attila Színházban készül fel a nagy visszatérésre. 

Ehhez olyan előadás szolgál útitársául, mint az Imádok férjhez menni, amelyben Bodrogi Gyulával és Váradi Hédivel brillíroznak, s majd a rendszerváltás után újrázzák a sikert. Igaz, akkor a már  halott Váradit Voith Ági helyettesíti. A magánéletében a szabadlábra kerülése után tőle elváló Tolnay után a pozsonyi opera-énekesnő, Házy Erzsébet következik, akivel még közvetlenül a börtönévek előtt kerül össze a Gerolsteini kaland című filmben, majd a nyugalmat és a végleges boldogságot Motorcza Irén fényképész oldalán találja meg. 

A hatvanas években ismét összefut Várkonyi Zoltánnal, aki a Vígszínházba hívja, ahol egészen a rendszerváltozásig marad. Legendás szerepek egész sorát játssza el, az arisztokrata nyegleség, a könnyelmű svihákság, ahogy a finom öniróniával átitatott elegancia egyaránt remekül áll neki. Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben, Asztrov abban a legendás Ványa bácsiban, amelyben Latinovitscsal vívnak élet-halál harcot Ruttkai Éváért, akinek a kezét később Antoniusként nyerhet el. 

Életének egyik legnagyobb alakítása az Egy őrült naplója című monodráma, amelynek a sikerét évekkel később A nagybőgő című másik magányos szerepben ismétel meg. De Benedek Miklóssal váltva ő Tarpataky báró is a Csókos asszonyban, de időnként átrándul az Operettbe is, ahol eljátssza Don Quijote szerepét a La Mancha lovagja című musicalben. A kilencvenes években végleg otthagyja a Vígszínházat (Ruttkai Éva sem él már), egy ideig a Törőcsik Mari és Garas Dezső által megálmodott Művész Színházban játszik, majd Balázsovits Lajos átcsábítja a Játékszínbe, ahol főleg Garas Dezsővel alkot több előadásban is legendás furcsa párt.  

Filmes pályája már a negyvenes évek végén elindult. Első szerepe a Beszterce ostroma című Keleti Márton-filmben volt, alig 23 évesen. Ugyanebben az évben szerepelt a Forró mezőkben is (Karády Katalin utolsó filmje) – és már ekkor érezni lehetett, hogy nem „csak egy jóképű fiatalember”, hanem olyan színész, aki minden mozdulatában gondolatot hordoz. Az igazi országos ismertséget azonban a Liliomfi hozta meg számára 1954-ben. Ezzel a romantikus vígjátékkal egész nemzedék szerette meg őt – egyszerre volt sármos, játékos, és mégis mély.  Ez az a film, amelyen a néző nemcsak nevetett, hanem egy kicsit bele is  szeretett Darvas Ivánba. 

1955-ben a Budapesti tavasz című háborús filmben már komolyabb hangot ütött meg. Megmutatta, hogy nemcsak könnyed, de súlyosabb szerepekben is otthon van – és ez a kettősség egész pályáját jellemezte. A hatvanas években újabb remek filmek következtek, egyik a másik után, így a Pacsirta, Kosztolányi regényének/világának filmváltozata, ahol a csendek legalább annyit mondtak, mint a szavak, de ekkoriban készült a  Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig?, amelyet a Liliomfihoz hasonlóan ismét a vele egyidős Makk Károly jegyez. A Mikszáth regényéből készült filmet Darvas finom humorérzéke tette igazán emlékezetessé. 1966-ban két (vagyis egy) történelmi film következett, az Egy magyar nábob/Kárpáthy Zoltán. Jókai figurái  életre keltek – és Darvasban ott volt az a nemesi tartás, amit nem lehet tanulni, csak sugározni. Ő sugározta. Emlékezeteset alakított  az 1966-ban bemutatott Hideg napok című filmben is, amelyben  egy erkölcsi válságba került katonatisztet formált meg. A Kovács András rendezte alkotás az 1942-es délvidéki vérengzés tragikus eseményeit dolgozza fel, visszafogott, mégis gyomorba vágó módon. Darvas játéka finoman árnyalt, karaktere, Zoltán százados a hallgatás és az önigazolás mögött lassan feltárja belső vívódását, ahogy a háborús bűnök súlya egyre elviselhetetlenebbé válik. 

A Hideg napok máig az egyik legfontosabb magyar film, amely a kollektív felelősség és a történelmi múlt feldolgozásának kérdéseit boncolgatja – Darvas Iván pedig e filmben is bizonyította kivételes tehetségét nem mellesleg olyan partnerei voltak, mint Latinovits Zoltán, Szirtes Ádám, Bara Margit, Major Tamás vagy az akkor pályakezdő Szilágyi Tibor. S egy másik háborús film, a Keleti Márton által rendezett A tizedes meg a többiek, amely a háborúk örök túlélőit mutatja meg, sokszor humoros, mégis annyira magyaros, szívszorító módon. Darvas itt egy lecsúszott arisztokratát alakít, mellette igazi csillagparádé, elég, ha csak a címszereplő Sinkovits Imre vagy a házicselédet alakító Major Tamás nevét említjük most meg. De Keleti rendezte az 1967-ben bemutatott Tanulmány a nőkről című filmvígjátékot is, amely szintén igazi sztárparádét vonultatott fel. S amelyben Darvas mellett ott van Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Kiss Manyi, Bodrogi Gyula, Venczel Vera, Páger Antal, Básti Lajos és Várkonyi Zoltán is. A film főslágere, Fényes Szabolcs Szeretni bolondulásig című örökzöldje, amely Latinovits előadásában hangzik el. De ekkor készül az Egy szerelem három éjszakája musical filmváltozata is, egy lírai, fájdalmas, gyönyörű film, ahol Boldizsár apostol szerepében megint megmutatta, hogy a szerelem és szenvedés határán milyen erősen tud játszani. A másik két apostol Sinkovits és Latinovits. Mondhatnánk, így könnyű. 

És végül elérkezünk ahhoz a filmjéhez, amire nemcsak a magyar néző, hanem az egész világ felfigyelt, az ismét Makk Károly rendezte Szerelem, ahol Törőcsik Marival együtt olyan mély emberi történetet meséltek el, amely azóta is a magyar filmművészet egyik csúcspontja. Darvas játéka visszafogott, finom, de annál erőteljesebb; olyan alakítás, amelyről egyetlen színész sem álmodhat többet. Ráadásul Darvas Iván ezúttal gyakorlatilag önmagát játssza el, s amikor a börtönben felvett jelenetben a börtönőrt elküldi cigiért, az ránéz, s megdermed. Tényleg ismétlődik a múlt.

És később is jöttek remekművek,  Szerb Antal szürreális és ironikus világában, A Pendragon legendában  is remekelt – eleganciával, könnyedséggel, és egy kicsi, angol úriemberes mosollyal hozva a figurát. Méltatlan lenne kihagyni az 1989-ben készült Hét akasztott című tévéfilmet, amely az orosz forradalmi mozgalom egyik legdrámaibb pillanatát dolgozza fel: hét halálra ítélt forradalmár utolsó napjait mutatja be, akik szembenéznek a közelgő kivégzés elkerülhetetlenségével. A film a halál árnyékában zajló belső vívódásokat, hitet,félelmet és emberi tartást vizsgálja – azt, hogyan reagálnak különböző személyiségek az életük végső óráira. Nem a politikai eszme, hanem az emberi lélek mélysége kerül a középpontba. A filmben Darvas Iván Temessy Hédivel egy házaspárt alakítanak, akik bemennek elbúcsúzni kivégzésre váró fiuktól, akit Kaszás Attila játszik. A jelenet letaglózó erejét nem a hangos dráma, hanem a csend, az elfojtott fájdalom, az emberi tartás és az elkerülhetetlen vég elfogadása adja. Ez a jelenet nemcsak színészi teljesítményként kiemelkedő, hanem Darvas Iván emberi arcát is megmutatja: azt a belső tisztaságot, amely minden szerepében ott volt – legyen szó klasszikus hősökről vagy megtört emberekről. 

Az idős Darvas Iván arca megkomolyodott, tekintete elmélyült, és hangjában ott csengett már az a fajta nyugalom, amit csak az évtizedek tapasztalata adhat meg. Ahogy öregedett, úgy lett még hitelesebb, még igazibb. Nem akart fiatalnak tűnni – csak önazonos maradni. És pont ezért volt jó nézni őt idősen is. Darvas Iván utolsó nagyjátékfilmje, a Film..., amelyet Surányi András rendezett, Mészöly Miklós azonos című kisregénye alapján készült. A drámai alkotás egy idős házaspár utolsó óráit mutatja be, és feleségét itt is Temessy Hédi alakította, aki a 2001-es filmszemlén kiérdemli a legjobb női alakítás díját is.  A film a csendes elmúlás és az emberi méltóság mély, érzékeny ábrázolása. 2003-ban Törőcsik Marival közösen játszik a kicsit a Szerelem folytatásaként elképzelt Egy hét Pesten és Budán című Makk-filmben, amely méltósággal és visszafogott líraisággal mesélt múlt és jelen találkozásáról. Mindig azt hozta, ami belőle áradt: méltóságot, humort, intelligenciát, és azt a bizonyos „darvasi pillantást”, amiről messziről tudni lehetett – ez nem csak színészet, ez mesterségből lett művészet.

Darvas Iván nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznon is megmutatta, mit jelent: embernek lenni a szerep mögött. Száz év telt el a születése óta, de van, amit nem lehet elfelejteni. Mert ő nem csupán szerepeket játszott el, történeteket mesélt a szemével, fájdalmakat suttogott a hallgatásban, és világokat épített fel néhány mozdulattal. Ugyan 18 éve halott már – és mégis él. A vásznon, a szavak között, a csendekben. Mert aki így tudott nézni, játszani, hallgatni – az örökre itt marad velünk.

Írta: Bohó Markusz és Juhász Dósa János, a fotók archív felvételek