A Nájgebáj dicstelen hírneve
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharcról szóló írásokban gyakran felbukkan a hírhedt pesti börtön, az Újépület, amelyet németül Neugebäudeként emlegettek, de a magyarok körében inkább a „Nájgebáj” megnevezés járta. Építésére II. József császár adott utasítást és 1786-ban kezdődtek el a munkálatok.
Behemót nagy épület lett, mintegy hét és fél hektárt foglalt el, persze ebbe az udvarát is bele kell érteni. Esztétikai szempontból különösebben nem is volt minősíthető, hiszen egyfajta erődnek, katonai laktanyának szánták. Tervezését Hild Jánosra bízták, aki az egyik legnagyobb magyar építész, Hild József (1789–1867) édesapja volt.
Az 1793 és 1796 közötti években a franciák és az osztrákok háborúskodása során foglyul ejtett francia tiszteket őrizték a falai között. 1802-ben úgy tűnt, hogy túladnak rajta, a prágai zsidók már a vételárról egyezkedtek. Gróf Széchényi Ferenc (Széchenyi István édesapja) azonban megakadályozta ezt, mondván, hogy a kalapos király a magyar papságtól elkobzott javakért kapott pénzen építtette és ezt mégsem hagyhatják.
A magyar forradalom kitöréséig jobbára egy tüzérezred laktanyája volt.
Amikor a szabadságharc elbukott, Julius Jacob von Haynau báró, azaz a „bresciai hiéna”, a bécsi udvar által a megtorlások végrehajtásával (is) megbízott táborszernagy különösen alkalmasnak találta a Nájgebájt arra, hogy itt sok száz magyart fogva tartsanak, sőt, a kaszárnya udvarán naponta kivégzéseket hajtsanak végre.
1849. október 6-án itt végzett a sortűz Batthyány Lajossal, az első felelős magyar kormány miniszterelnökével.
Csány László kormánybiztost 1849. október 10-én, Perényi Zsigmondot, a felsőház másodelnökét két héttel később, október 24-én végezték ki. Róla egyébként feljegyezték, hogy bár reménykedett a kegyelemben, de amint megtudta, hogy kivégzik, egy tükröt kért, hogy rendbe hozza a szakállát, mert nem szerette volna, ha a kusza arcszőrzete akadályozza a hóhért a munkájában.
Nemcsak magyarok, hanem más nemzetek fiai is áldozatává váltak Haynau gyűlöletének. Három tisztet október 20-án akasztottak fel: Mieczysław Woroniecki herceget, aki az első honvéd vadászalakulatot felállította, Peter Giront, a magyarországi német légió parancsnokát, valamint Karol Gustaw d’Abancurt de Franqueville francia származású lengyel nemest, akit a magyar kormány szabadított ki a temesvári börtönből, ahol felségárulásért ült, majd hálából beállt a honvédseregbe.
A sok kivégzés már Bécsben is kínossá vált, és fontolóra vették Haynau menesztését. A dologról az érintett is értesült, és rádöbbent, őt akarják majd bűnbakká megtenni a nemzetközi közvélemény előtt. Erre elrendelte egy sereg ember kivégzését, majd az utolsó pillanatban, a bitófa árnyékában kegyelmet adott nekik, ezzel akarván borsot törni a bécsi kamarilla orra alá. Erre a „nemes gesztusára” annyira büszke volt, hogy még egy képet is festetett magáról. Ezen a mester – mint Vay Sándor említi a Halotti beszéd a Nájgebájról című írásában: a fogoly piktor – könnyes arccal ábrázolta a „meghatódott” bárót. A kép legalján állítólag egy apró krokodilus bámult felfelé és a lepotyogó könnyeket figyelte. Ezt a félreérthetetlen utalást azonban Haynau csak jóval később vette észre és akkor dühében miszlikbe szabdalta a képet.
Akkor azonban már a festő Itáliában közkatonaként szolgált, és amikor a felettesei megtudták az esetet, káplárrá léptették elő, mert ők is utálták Haynaut. Hogy valóban így volt-e, azt talán sosem tudjuk meg, de Vay Sándor szerint ez történt. Tény ugyanakkor, hogy a Najgebájt 1897-ben elbontották és a helyén alakították ki a mai Szabadság teret.
