2021. március 5., 17:20

A márciusi magyar virtus

A Kuttyomfitty Társulat Magyar virtus című darabja a márciusi hónapban eléggé közkedvelt a közönség köreiben. Mivel a színházi társulatok kezét is megkötötte a vírus, így az online térben kell érvényesülniük. Dobsa Tamás, a társulat egyik vezetője, portálunknak beszámolt a Magyar virtus című darab megoldásairól, illetve buktatóiról.

Fotó: Kuttyomfitty Társulás

A Kuttyomfitty Magyar virtus című darabját az online világ számára előre felvették, ugyanis az élő közvetítés számukra sem volt már kifizetődő. Még a koronavírus-járvány kezdetén adtak ingyenes előadásokat, de a későbbiekben már egyre kevesebben figyelték az élő műsoraikat, pedig valóban élesben mentek a darabok.

,A Magyar virtust először 2017-ben mutattuk be, időszakos műsornak számít, ugyanis inkább ünnepi jellege van, amelyet általában március 15-e, vagy október 6-a körül játszunk. Az 1848–1849-es szabadságharc tematikáját dolgozza fel. Próbáltunk elrugaszkodni egy kicsit a pátoszi hangulattól, inkább a népi jellegű vonalat képviseljük benne, de természetesen a szabadságharc történéseire támaszkodtunk. A forradalom kirobbanásától át a huszár dalokon egészen a németes nótákig igyekeztünk közelebb hozni a témát mind a gyerekeknek, mind pedig a felnőtt közönségünknek.”
Kuttyomfitty-Magyar virtus
Fotó:  Kuttyomfitty Társulás

A 13 aradi vértanú mellett foglalkoznak a Garibaldi-féle nótákkal, de Petőfi-versek is elhangzanak a darabban. Petőfi Sándor által írt verseket egyébként a Sárga rózsa című előadásukban is alkalmaznak szövegként.

Kuttyomfitty-Magyar virtus
Fotó:  Kuttyomfitty Társulás

Így áll össze a több mint 50 perces darab. ,,A darabban eredetileg besorozzák a katonákat, és ezt a jelenetet úgy szoktuk megoldani, hogy a közönség soraiból választjuk az önként jelentkezőket, akiket katonákká avanzsálunk. Majd a helyszínen egy ’48-as improvizációs csatát bonyolítunk le. Tulajdonképpen interaktív egy kicsit a műsor. Az online térben azonban ezt nem tudjuk megvalósítani, ezért csupán Mónika – a feleségem és a színésztársam – az egyetlen, akit besoroznak katonánk.” Tamás elmondja, kevesen tudják azt, hogy voltak női katonák is, akik harcoltak a szabadságharc idején.

Kuttyomfitty-Magyar virtus
Fotó:  Kuttyomfitty Társulás

Vetítést is alkalmazna k a műsor alatt, de ezt sem lehetett megoldani a világhálón keresztül.

A Magyar virtus online előadásának ötletét jászberényi felkérésre valósították meg, s most már több intézmény is megkereste őket, hogy szeretnék megrendelni a darabot. Nemcsak a felvidéki kisebb-nagyobb települések intézményei, de külföldi (Norvégia, Amerika, Csehország stb.) szervezetek is megrendelték. A működési elv nagyon egyszerű: minden intézmény, szervezet, aki érdeklődik a darab iránt eldönti, milyen időpontban szeretné sugározni online a műsort, Dobsáék pedig egyedi kódot küldenek minden érintettnek – amelyet csak az érintettek látnak –, és arra az intervallumra pedig a színészek biztosítjuk számukra az előadás láthatóságát.

,,Kínálunk olyan lehetőséget is, hogy három előadás tartozik egy megrendelői csomagba, amelynek megrendelésével támogatni tudják a társulatot. Erre a kínálatunkra is jött már érdeklődés, aminek nagyon örülünk” – tette hozzá Dobsa Tamás.

A bostoni magyaroknak pedig saját, egyedi műsorral készülnek (ők választották ki a mesét), amelyet március 27-én vetítenek majd le az Államokban az ottani szervezet tagjainak.

Egyéb információk a linken http://www.kuttyomfitty.sk/hu/hirek-esemenyek/magyar-virtus-online/

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.