A Csendes-óceántól a zsivajgó Kiscsőszig (I.)
A nyár igazi különlegessége volt a kiscsőszi Minden Magyarok Tánctábora. A Kárpát-medencéből, valamint a diaszpórából is meghívtak vendégeket, hogy együtt éljék át a magyar kultúra, az ének és a tánc szeretetét. A legmesszebbről, a kanadai Vancouverből érkezett Molnár József és felesége Sieglinde, leányuk és vejük, Izabella és Bodó András Tihamér. A kinti életükről és a kiscsőszi napjaikról osztották meg gondolataikat velünk.
Molnár József 1988-ban vándorolt ki Délvidékről, az észak-bánsági Padéról Kanadába.
– Az anyagi körülmények kényszerítettek, valamint az az ősi ösztön, hogy a gyerekeimnek jobb jövőt biztosítsak. Unokatestvérem élt Vancouverben, s amikor lehetőségem nyílt kiutazni, már nem tértem vissza. Eredeti szakmám autószerelő, aminek a messzi távolban is volt ugyan keletje, de – mivel nem beszéltem angolul – minden munkát el kellett vállalnom. Gyógyírt jelentett számomra, hogy hamar bekerültem a magyar közösségbe. Unokatestvéreim vittek el a Magyar Házba, ahol éppen egy ünnepségbe, a Májuskirálynő bálba csöppentem. A fiatalok látták, hogy derekasan ropom a táncokat, s érdeklődtek, nem akarom-e tudásommal a néptánccsoportot gazdagítani. Nem sokat gondolkoztam, igent mondtam, jóllehet a falumban még inkább a klasszikus táncok voltak divatban.
Felesége, Molnár Sieglinde már kint született.
– Édesapám tatabányai, az ’56-os forradalom után került Bécsbe, édesanyám Bécs környéki osztrák, s 1966-ban vándoroltak ki Kanadába. Vancouverben születtem, s miután bekötötték a fejemet, két gyermekünkkel, Mónikával és Izabellával gyarapodott a család.
A kanadai magyar együttesek aranykora az ötvenes évek végén volt.
Nem véletlen, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után a hazájukat elhagyni kényszerülők közül nagyon sokan telepedtek le a nyugat-kanadai városban.
A Soproni Erdőmérnöki Főiskola legtöbb hallgatója a vancouveri British Columbia Egyetemen folytathatta tanulmányait, s jelenlétük új lendületet adott a magyar közösségnek, ami sokáig kitartott. 1992-ben például a Magyar Ház fizető tagsága meghaladta a kétezret.
A metropoliszban két tánccsoport működött, a már említett Vancouver Csárdás mellett a katolikusoké, a Vancouver Forrás Magyar Néptánc Együttes, mindkettő külön-külön 25-30 főt számlált. Közösen nem léptek fel, de a magyar műsorokban mindig szerepeltek. A Csárdás repertoárjában az erdélyi, a mezőségi és a kalotaszegi táncok, a Forrás műsorán a kalocsai, a dél-alföldi, a sárközi és a rábaközi táncok voltak a legnépszerűbbek. József a Csárdásban, Sieglinde a Forrásban táncolt. De a sors közbeszólt, az egyik barát, aki a Forráshoz tartozott, 1990-ben felkérte Józsefet, hogy legyen vőfély a lakodalmán.
A megtiszteltetés viszont arra is kötelezte a ceremóniamestert, hogy a menyegzőre való felkészülés alatt a Forrás próbáin is részt vegyen. A „konkurens” együttesben tevékenykedett Sieglinde, akivel már ugyan tudtak egymásról, a próbák és a vigasság alatt vált szorosabbá a kapcsolatuk. Haladt az idő, s öt évre rá – mindketten a Forrás tagjaiként – már oltár elé állhattak.
Később a két együttes kapcsolata konszolidálódott: a Csárdás képviseletét is a Forrás vette át, s a Magyar Házban próbálnak. Az utánpótlás nevelésében a Csárdás még mindig aktív. A táncos családi hagyományok öröklődtek, lányuk és a vejük a kicsiket, Sieglinde pedig a felnőtt csoportot tanítja a vejével együtt.
A Forrás repertoárja tovább bővült, és kiegyensúlyozottá vált, az erdélyi táncok mellett a már említett magyarországi táncok, a sárközi, a dél-alföldi, Felvidékről a magyarbődi, az imregi, a Galga menti táncok szerepelnek a műsoron.
Sajnos hiányoznak József szülőföldjének, a Vajdaságnak a táncai, betanításukhoz nehéz oktatót találni. A Csapat most huszonöt főt számlál, ebből hat-hét férfira számíthatnak, a többi hölgy. Kiscsőszre tizenöten érkeztek.
Az együttesben számos házassággal végződő kapcsolat született, erre József és Sieglinde családjában is vannak szép példák, hiszen Sieglinde nővére is a tánccsoportban találkozott a férjével, annak sógornője, valamint lányuk Izabella is így találta meg az igazit. A közös érdeklődés, a kultúra szeretete és a magyarság, mint összefogó erő, biztosíték lehet egy tökéletes házassághoz. A legtöbb kapcsolat tartósnak bizonyult, de természetesen egy sikeres frigyben még számos más tényező is közrejátszik.
– mondta József és Sieglinde.
Az autentikus táncok elsajátításához megfelelő felkészítőkre van szükség; névsoruk igen hosszú. Korábban Magyarországról hívtak oktatókat, vagy a Calgaryban dolgozó tanárokat keresték meg.
– A velük eltöltött egy hét hamar elrepült, de törekedtünk arra, hogy a tanultakat elmélyítsük. Ebben a videófelvételek is segítettek. Itt kell megemlítenem a családi köteléket: vejünk, Bodó Tihamér Tusnádfürdőről származik, s a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesben eltöltött évei alatt megszerzett tudását adja át nekünk – újságolta Sieglinde.
A táncosok java része tud magyarul. Van egy zenekaruk, de a távolságok (az egyik zenész például háromórányi autóútra lakik a várostól), s az idő szorítása miatt ritkán tudják bevonni a munkába. Korábban József is aktívan zenélt – követve édesapja tamburaprímási hagyományait – ő is ezen a hangszeren játszott. Később, amikor a bőgős kiesett a sorból, ő állt a helyébe. Egy sérülés vetett véget muzsikus karrierjének.
– A vancouveri magyar közösség még mindig aktív, de azt vesszük észre, hogy ma már ugyanazokat az arcokat látjuk minden programon. Örvendetes, hogy a Forrásból többen vállalnak munkát a Magyar Ház vezetőségében – jegyezte meg Molnár József.
Minden évben, a Hálaadás hétvégéjén tartják a Nyugat-kanadai Magyar Néptánc Fesztivált, amelyen legutoljára mintegy
tizenöt tánccsoport négyszáz táncosa találkozott. Évenként más-más tánccsoport tölti be a házigazda szerepét, a költségek javát is állják, de ma már minden meghívott hozzájárul a költségekhez.
A Molnár család nagy örömmel jött Kiscsőszre. A falut egy kulturális központnak, ottlétüket pedig „aranybányának” tartják, hiszen sokat tanulhatnak.
– Cimbiékhez, vagyis Kovács Norbertékhez régi kapcsolat fűz minket, a pandémia előtt jártak is nálunk, s emlékezetes volt az egyhetes közös munka. Szinte mindegyik kanadai együttes kötődik hozzájuk. A különböző közegből ide érkezők lelkesedése példamutató, a tánc, a zene, valamint az együttes programok jelentik a közös nevezőt.
A Kovács család nem egy vállalkozásban tüsténkedik, az általuk megélt életformát, talentumukat adják át másoknak. Nem csak egy kultúrát népszerűsítenek; lelkileg is gazdagabbak lehetünk a körükben. A régi, sokak által leszólt morális alapokat, a becsületet, a szeretetet, az összetartozást élhetjük meg az együtt töltött idő alatt – mondta végül a kanadai magyar házaspár, Molnár József és felesége, Sieglinde.
Megjelent a Magyar7 2024/46. számában.
