2026. szeptember 5., 13:45

A Csemadok is felhúzta a sátrát Gombaszögön

Vannak helyek, amelyekre nem egyszerűen megérkezik az ember. Sokkal inkább hazatér. Még akkor is, ha nem ott született, nem ott nőtt fel, és csak néhány napot tölt el minden évben. Gombaszög ilyen hely. A gömöri dombok ölelésében megbúvó völgy a Gombaszögi Nyári Tábor idején generációk találkozóhelyévé változik. Régi ismerősök köszöntik egymást, új barátságok születnek, közéleti beszélgetések követik egymást, este pedig a koncertek hangja tölti be a teret. Aki egyszer megtapasztalja ezt a hangulatot, megérti, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor sokkal több egy nyári rendezvénynél. Ebből pedig a Csemadok sem akart kimaradni, így idén saját sátorral és programokkal vett részt a szervezet.

Csemadok Gombaszögön
Kaszás Kornél, Kovács János, Lőrincz Csongor, Timár Botond, Baráth Viktória, Takács Ottó és Köteles László
Fotó: Kaszás Kornél

A hetvenhét éves Csemadok olyan közegben mutatkozott be, ahol a Szlovákiában élő magyarság több generációja, főként a fiatalok találkoznak évről évre. Már ez önmagában is mérföldkőnek számít. A történet azonban nem a rendezvény első napjával kezdődött.

Miközben a legtöbben még csak készülődtek az idei táborra, a Csemadok kis csapata már hétfőn megérkezett Gombaszögre. A még csendes völgyben egymás után épültek a sátrak, mindenki a saját feladatával volt elfoglalva. Mi is felállítottuk a sátrat, előkerültek a padok, az asztalok, a kézműves-foglalkozások kellékei, a kvízekhez és a mozgásos játékokhoz szükséges eszközök. A hosszú hetekig tartó szervezőmunka végre valósággá vált.

Jókor jó helyen

A Takács Ottó országos titkár vezette csapatban Kovács János, a Rozsnyói Területi Választmány titkára, az ipolynyéki Baráth Viktória, a rozsnyói alapszervezet két fiatalja, Timár Botond és Lőrincz Csongor, valamint jómagam kaptunk helyet. A fő szervezőknek köszönhetően a Csemadok sátra a lehető legjobb helyre került, közvetlenül a Tóth Károly-sátor mellé, ahol a hét legfontosabb közéleti beszélgetései zajlottak.

Kedden kezdett ébredezni a völgy, és lassanként minden szeglete megtelt élettel. Érkeztek a hátizsákos fiatalok, felépültek a sátrak, egyre több helyszínen indultak el a programok. A Csemadok sátra is megnyílt. Az első nap a várakozásról és a kíváncsiságról szólt, hiszen sejtelmünk sem volt, hogy mire számíthatunk. Ennek megfelelően, a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben találtak meg minket az érdeklődők.

Kiss Beáta országos elnök is ellátogatott a táborba. Több programon is részt vett a hét folyamán, és külön érdeklődéssel figyelte, hogyan működik a Csemadok sátra.

Amit itt láttam az elmúlt másfél napban, az jó. A fiatalok nagyon sok helyszín között oszlanak meg, ehhez mérten a sátrunknál is szép számban megálltak, bekapcsolódtak a programokba

– fogalmazott. Ezek a gondolatok összefoglalták mindazt, amit mi is éreztünk.

A Csemadok első, „újkori” gombaszögi jelenléte nem pusztán egy újabb fesztiválelem volt, hanem lehetőség arra, hogy a szervezet kapcsolatba lépjen azokkal a fiatalokkal, akik néhány év múlva már a magyar közösségi élet meghatározó szereplői lehetnek. Nem elegendő megőrizni az elmúlt hetvenhét év értékeit, tovább is kell adni őket. Gombaszög pedig kivételes alkalmat kínál erre.

Szerdán előkerültek a vízhatlan cipők és dzsekik, mert éjszaka eleredt az eső, és úgy tűnt, hogy nem akar elállni. Egész délelőtt zokogott az ég, mintha azt siratná, hogy nem vehet részt a programokon. Kora délután aztán előgurult a nap a felhők mögül, és a nyári hangulat visszatértével teljes fordulatszámra kapcsolt a tábor. Kiss Beáta az első napok tapasztalatai alapján, bizakodva figyelte a csemadokosok beilleszkedését.

Amikor elnök lettem, az egyik célkitűzésem az volt, hogy valamilyen formában megjelenjünk a Gombaszögi Nyári Táborban. Az országos titkár, Takács Ottó támogató partner volt ebben a törekvésemben is, úgyhogy kitaláltuk, és megszerveztük. Ráadásul a fő szervezőkkel nagyon jó az együttműködés, így bízom benne, hogy jövőre is itt leszünk

– hangsúlyozta a Csemadok országos elnöke.

Hagyomány és megújulás

A hét még csak ezután tartogatta a csemadokosok számára a legemlékezetesebb pillanatokat. A csütörtöki kerekasztal-beszélgetés a Csemadok múltjáról, jelenéről és jövőjéről festett képet. A fórum résztvevői Kiss Beáta országos elnök, Hanesz Angelika, a Kassai Területi Választmány elnöke, Zupko Tamás, a Csemadok szórványért felelős országos elnökségi tagja, valamint Lőrincz Csongor, a Rozsnyói Alapszervezet Ifjúsági Klubjának a tagja és Tamás Ákos voltak.

A beszélgetést követően avatták fel Duka-Zólyomi Árpád mellszobrát. Az esemény nem csupán egy kiváló atomfizikus és közéleti személyiség előtti tisztelgés, hanem emlékeztető, hogy Gombaszög történetét olyan emberek formálták, akik hittek a közösség erejében, és tetteikkel szolgálták. Az alkotás a Gombaszögi Nyári Tábor fő szervezőjének, az Orosz Örs által alapított, Sine Metu Polgári Társulásnak köszönhetően valósult meg. Kiss Beáta ünnepi beszédében felidézte Duka-Zólyomi Árpád életútját és a táborhoz fűződő kapcsolatát.

Csemadok Gombaszögön
Tamás Ákos, Lőrincz Csongor, Kiss Beáta, Hanesz Angelika és Zupko Tamás
Fotó:  Kaszás Kornél
Duka-Zólyomi Árpád egyike volt azoknak a meghatározó felvidéki személyiségeknek, akik az 1960-as években újraindították a gombaszögi tábort. A prágai Ady Endre Diákklub elnökeként, később politikusként, közéleti emberként és csemadokosként is mindig a felvidéki magyarság ügyét szolgálta. Idén lenne 85 éves. A mai Gombaszögi Nyári Tábor szervezői méltán tekinthetik őt eszmei elődjüknek.

Esténként ezrek gyűltek össze a színpadok előtt, ahol Zorán, a Parno Graszt, ByeAlex és a Slepp, Dzsúdló, Dánielfy és az Anna and the Barbies koncertjeit élvezhették. Megteltek a vendéglátóhelyek, a táborlakók olyan önfeledten élvezték a rájuk zúduló szabadságot, mintha nem lenne holnap. Talán éppen ez a Gombaszögi Nyári Tábor legnagyobb ereje. Egyszerre fesztivál és szellemi műhely. Egyszerre találkozási pont és feledhetetlen élmények gyűjtőtégelye. Ebbe az utánozhatatlan hangulatba kóstolt bele a Csemadok, és azok, akik a csapatunkkal tartottak a tábor ideje alatt. Például azok, akik szebbnél szebb képeket festettek, vagy azok, akik részt vettek a kvízünkben. A döntősök hat legjobbja ajándékot is kapott, a győztes pedig okosórával lett gazdagabb. 

Mindannyiunk nevében írhatom, hogy mire belemelegedtünk a rendezvénybe, már a vasárnap délelőtt köszöntött ránk. A hagyományos istentisztelettel elköszönt a tábor, és mi is lebontottuk a sátrunkat. Miközben összecsuktuk a padokat és az asztalokat, elraktuk a babzsákfoteleket, és a különböző eszközöket, a táborlakók fáradtan szürcsölték gőzölgő kávéjukat, és gondolatban már a jövő évi gombaszögi hetüket tervezték.

A Csemadok számára ez a hét is bizonyította, hogy a hagyomány és a megújulás nem zárják ki, éppen ellenkezőleg, építhetik egymást. Ahhoz pedig, hogy a szervezet a következő évtizedekben is közösségszervező erő maradjon, szükség van arra, hogy a fiatalok ne csak szemlélői legyenek a Csemadok rendezvényeinek, hanem ötletgazdái, szervezői és alakítói is.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/35. számában.

Megosztás
Címkék