A címadó szótáríró
Ballagi Mór (1815–1891) teológus, nyelvész, szótáríró a Pesti Református Teológiai Akadémia tanára, és a magyarországi református egyház egyik vezető tisztségviselője volt. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mivel Bloch Móricként látta meg a napvilágot a Zemplén megyei Inócon (Inovce) egy zsidó családban. Jó nyelvérzékének köszönhetően legalább 16 nyelven beszélt és pályája elején óhéber nyelvű műveket is fordított.
Először talmudtanítónak készült, később azonban áttért a protestáns hitre, és németországi evangélikus egyetemeken teológiát hallgatott. Zsidó származása miatt akkoriban nem kaphatott Magyarországon diplomát, ezért 1843-ban Németországban szerzett bölcsészoklevelet és doktori címet.
Eötvös József biztatására egy röpiratot szerkesztett a magyarországi zsidókról, és ezzel utat nyitott a zsidók magyarországi emancipációja előtt. Ennek ellenére megromlott a viszonya a zsidó szervezetekkel, sőt, amikor egy katolikus nőt vett feleségül, teljes lett a szakítás. Már 25 évesen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett (az első magyarországi zsidó származásúként), 1858-ban pedig rendes taggá választották.
Az 1848/49-es magyar szabadságharc idején honvédkapitányi rangban Aulich Lajos, majd Görgei Artúr mellett szolgált, és a világosi fegyverletételnél is jelen volt. Emiatt később kellemetlenségei is támadtak, de 1851-től már ismét katedrára állhatott.
Sokrétű irodalmi tevékenységének fontos részét alkotják a szótárai. A magyar nyelv teljes szótára I–II című művében a szavak eredetét és értelmét magyarázza. A könyv címlapján egy kis „reklám” is található: „Nélkülözhetetlen segédkönyv minden rangú és rendű magyar ember számára”. Kétségtelenül alapos munka, de mint az történni szokott, ebben is előfordulnak kisebb-nagyobb „melléfogások”. Vannak kifejezések, amelyek eredetét csak alapos utánjárással lehet megállapítani és ha ebben a szótárszerkesztő nem kellően következetes, bizony mulatságos félremagyarázásokat gyárt.
Ballagi valahol rábukkant a ’kukrejt’ szóra, amit egyszerűen ’rejtekhely”, ’búvhely’ alakban értelmezett. Ez a kifejezés valóban nem túlságosan ismert, tulajdonképpen csak a jeles erdélyi tollforgató és főispán, Apor Péter (1676–1752) Metamorphosis Transylvaniae latin című, de ízes magyar nyelven íródott művében szerepel, ott azonban egy különleges típusú mártást jelöl.
Egy következő, mulatságos tévedése egy norvég eredetű szóval kapcsolatos. Norvégiában él egy kis állat, amelyet fjäll-frasnak (magyarosan: fjelle frasznak) hívnak. Tulajdonképpen a norvég hegyi macskáról van szó, amelynek a nevéből a németek Vielfras-t csináltak, ez viszont nagy falót jelent. A kedves állatot Ballagi ’falánknak’, ’torkosnak’ nevezi. Valószínűnek tűnik, hogy a Skandináviában korábban nagy egyedszámban előforduló rozsomákkal tévesztette össze.
A következő történetnek talán akaratlanul lett a főszereplője. Valamikor az 1860-as évek elején Szontagh Pál (1820–1904) Nógrád vármegyei nemes, Madách Imre (1823–1864) jó barátja horpácsi birtokán vendégül látta Arany Jánost, Madáchot és Ballagi Mórt. Madách akkoriban fejezte be Az ember tragédiája című drámáját, amelyből részleteket olvasott fel a vendégeknek. Mint köztudott, Arany később „átfésülte” a művet, de akkor még címe sem volt.
Míg a többiek a kéziraton tanakodtak, Ballagi csónakázni indult a kastély melletti tavon, de felborult és csuromvizesen tért vissza a társaságba. A többiek némi aggodalommal megkérdezték, hogy mi történt. Mire Ballagi csak ezt felelte: „Ez az ember tragédiája!”. Már nem tudni, hogy ki kapott a fejéhez, de váratlanul meg lett az örökbecsű dráma címe: Az ember tragédiája.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/42. számában.
