85 éve született Tóth Elemér, aki a halála után tért haza Hanvára
Bár kamaszkorában elkerült a szülőföldjéről, az soha, egy pillanatra sem engedte el. Ott lakozik az szinte minden versében és novellájában. Még életében szobrot kap, halála után egy másikat, de emléktáblát is a szülőházán. Pár éve pedig a helyi kultúra mecénása, Juhász István jóvoltából a könyvtára és egyes használati tárgyai is hazakerülnek a Nefelejcs Kávézóba. Bár már hét éve nincs közöttünk, versei mit sem koptak az évek-évtizedek alatt, sőt ma is szinte ráégnek a bőrünkre.
Mondhatnánk, szerencsés helyen, ha nem is túl szerencsés időben született (bár ilyen nem is nagyon volt tájainkon). Akkoriban már Felvidék felé is közeledett az újabb világégés, s bizony, mire iskolaköteles lett, bezárták a magyar iskolákat. De ez az elviselhetetlen állapot szerencsére nem tartott örökké, így a helyi alapiskola után következett Rimaszécs, Tornalja, majd a pozsonyi főiskola, ahol magyar-torna szakos tanárnak jelentkezett, de pár szemeszter után beszippantotta őt a zsurnalisztika és a szépirodalom. Hanva és Tompa Mihály emléke persze kötelez, s 19 éves, amikor 1959 augusztus negyedikén megjelenik az első verse az Új Ifjúságban.
Már túl vagyunk a sztálinista-sztahanovista irodalom gyászos korszakán, de a Tóth Elemér által megütött merész és pikáns hang mégiscsak újszerű a korszakban.
– zárja az Emlék című debütversét, s ne feledjük az évszámot.
Ekkoriban már írja kisebb-nagyobb tudósításait a különböző lapokba, s 1961-ben fel is veszik a Szabad Földművesbe, majd az itt eltöltött két esztendő után várja őt az Új Ifjúság, ahol mintegy másfél évtizedet tölt el a lázadó hatvanas években, amelybe beleesnek a világméretű diáklázadások, az amerikaiak dicstelen vietnámi hadjárata, a prágai tavasz és az azt követő normalizáció is. Ez őt is utoléri, főszerkesztő-helyettesi posztjáról elmozdítják, de őt legalább nem rúgják ki, s nem is hallgattatják el, mint sokan másokat, így 1976-ig még a lapnál maradhat. Innen kerül át a még kisebbekhez szóló Tábortűzbe, amelynek végül a főszerkesztője is lesz. Ez már a gyerekvers-költészetének a korszaka, s azt a könnyed és frappáns verselést, amit már a felnőttekhez írt verseiben is felmutat, eredményesen kamatoztatja a gyerekverseiben is, sőt a hetvenes években felkapaszkodik a magyar gyerekköltészet egére. Többnyire szlovák-magyar közös kiadásban megjelenő kötetei a magyar gyereklíra legjobb darabjai közé tartoznak.
De ez már inkább a hetvenes évek időszaka, addigra már többkötetes költő. A könnyedsége, amit az olvasói annyira szeretnek benne, nem válik az előnyére a kritikusi megítélésnél, akik épp ezt a könnyed, érthető hangvételt vetik a szemére. Első verseskötete 1965-ben jelenik meg A halak mélyben úsznak címmel, Huszonötéves ekkor, s ahogy Duba Gyula megállapítja a kötetet olvasván: „alkatilag vallomásos poéta, higgadtan személyes hangú, tárgyilagossága öntörvényű; nem jelenti a személyességtől való távolodást, csupán anyagának higgadt és reális tudomásulvételét”. Alig egy év múlva jön a második kötet, a Kérgek, majd 1969-ben a Ketten.
Előbbiben közli írói ars poeticáját is:
1969 után következő, felnőtteknek szóló verseskötete 2007-ben jelenik meg (Tölgyek). Közben eltelik 38 esztendő. Sokáig csak antológiákban olvashatunk Tóth Elemér-verset, amelyeknek értéke idővel ugyancsak felértékelődik. Az 1990-ben megjelent Szélén az országútnak című antológiába Tóth László még csak négy versét válogatja be, az ugyancsak általa szerkesztett 2002-es Förtelmes kaszálógép című antológiába már tizenkettőt. Köztük van az egyre inkább letargikus hangot megütő kulcsverse is, Az ember:
Igaz, ezek az évtizedek azért nem a hallgatással telnek. 1973-ban megjelenik első gyerekverskötete, a Csillagrózsa, amely azonnal új fejezetet nyit a felvidéki magyar gyerekköltészetben. Ahogy Szeberényi Zoltán megállapítja: „Verseiből nem a tudálékos felnőtt szól, hanem az ihlet perceiben ismét gyermekké váló, a gyermeki világba beépülõ, a gyermek szemével és tudatával a világra rácsodálkozó költő… Kedvesen bohókás, üdén hangulatos versek csokra ez a kötet. Átszövi őket a népköltészet varázsa. Nehézségi fokát éppen a versszerkesztésnek, a légkörteremtésnek egyszerűsége adja meg. A szerző nem, vagy alig törekszik arra, hogy közvetlenül nevelje, tanítson, s teljesen idegen tőle a nehézkes s nemegyszer elriasztó didaktika. Szándéka inkább az, hogy könnyedén szórakoztasson, mosolyt varázsoljon a gyermekarcokra. Versei pallérozzák a szépérzéket, sejtetik a környező világ mindennapos s ezért gyakran elsikkadó mozzanatait, a látó szem előtt feltárulkozó tarkaságát. E versek felszíne alatt a költő érző szíve, embersége, gyermekszeretete húzódik meg”.
Vagyis sutba dobja az addig megszokott, gyerekhez leereszkedő gügyögő stílust, s mer ahhoz, annak a lelkivilágához felemelkedni. Talán az is jót tesz Tóth Elemér gyerekversköltészetének, hogy többnyire férfi illusztrátorokkal (Turcsán László, Salamon Zoltán, Kiss Sándor) dolgozik, akik szintén apai szemmel nézik a legkisebbek világát. Miközben sorra jelennek meg a sikeresebbnél sikeresebb, kopottra olvasott gyerekverskötetei (Csillagménes, Tegnapelőtt, kiskedden, Szivárvány, Hol laknak a sünik?), 1975-ben Sárga mint a Nap címmel megjelenteti novelláit és karcolatait is. „Kötetem tizenöt írása két forrásból táplálkozik. Az egyik az otthoni, a másik a városba szakadt fiatalember találkozása az »élettől«. Ez a két alaptéma. Két egymástól messze eső világ. Ami talán mégis közelíti őket, ami közös bennük, az az »öregektől« tanult befelé figyelés és a szűkszavúság. Talán a csendről kellene néhány szót mondanom.
Arról a termékeny csendről, amely régi estéken, a lámpagyújtás előtt megtelepedett a konyhánkban, s amikor az »öregek« – nagyapám, apám – pipázva, cigarettázva, úgy tudtak dolgos életükről »mesélni«, hogy nagyokat hallgattak... Hányszor próbáltam megfejteni hallgatásaik titkát... Most már tudom, ez a csönd volt az ő mindennapi költészetük. Ez a befelé figyelés. Ezt kaptam tőlük útravalóul... Gyönyörű ajándék. Ez vitt közel az emberekhez, ez nyitotta fel bennem azt a tiszta forrást, mely az írás felé sodort, hogy valljak róluk, magamról, s mindarról, amit meg tudok »emészteni« a világból…” – írja a kötet fülszövegében. Tóth Elemér ezekben a prózai írásaiban sem tudja félretenni lírai hangütését a városba vágyó, mégis lelke mélyén mindörökké falun rekedő fiatalemberről, amely élménnyel/érzéssel sokunk találkozott, s a magyar irodalomban talán csak Szabó István tudott ennyire plasztikusan megfogalmazni. (https://ma7.sk/irodalom/szabo-istvan-akinek-meg-a-nevet-elbitoroltak) De nemcsak ez a 15 írás, hanem fordításai is ezt a belülről hozott líraiságot tükrözik, ő lesz Vincent Šikula legavatottabb tolmácsolója, de ő ülteti át magyarra Ján Bohuň Felszakadt seb című holokauszt-emlékiratát is. Mindezt 1969-ben, amikor még nem nagyon volt ildomos a holokausztról beszélni.
Közel négy évtizedes hallgatás után 2007-ben jelenik meg Tölgyek című kötete, amelyben már megjelenik az elmúlás egyre égetőbb gondolata is.
De ehelyett, ahogy József Attila teszi (igaz, ő 32 éves korában), leltárt készít, amely szintén meglehetősen keserűre sikeredik. A Magyar Antaeus sorozatban 2010-ben megjelent válogatott verseskötet Duba Gyula utószavával nemcsak a személyes-, hanem a nemzetelmúlást is felveti.
amíg nyelvedet őrzöd.
Naponta csodát tehetsz,
Ha az lesz az erődöd!
Nyolc évvel éli még túl a búcsúkötetet, bár jelenik még meg pár gyerekverskötete. De a költő már az élettől búcsúzik:
Már csak a könyvekig a polcon.
Már csak az asztalon fehérlő
papírig kell látnom, hajolnom….
Már csak a versig a papíron.
Már csak a meglódult reményig,
s a tollamig, amellyel írom.
Már csak az álmot termő csöndig.
Már csak az ablakban a holdig –
kerek képén vigyor vöröslik.
a férgekig, a végső házig. –
Már csak várni hideglelősen:
éj lopakszik. A lélek fázik.
Elfáradtam, így hát tovább ti vigyétek a nagy csodát az életet, a nagy csodát.
A feladat, a költői útmutató tehát adott.
