2020. február 3., 13:05

70. születésnapját ünnepli az abaújszinai Rozmaring Néptáncegyüttes

Abaúji kötődések című ünnepi gálaműsorával ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját az abaújszinai Rozmaring Néptáncegyüttes 2020. február 22-én.

Az abaújszinai Rozmaring Néptáncegyüttes
Galéria
+1 kép a galériában

A gálaműsort az abaújszinai kultúrház nagytermében tartják 2020. február 22-én, szombaton 17:00 órai kezdettel.

A néptáncegyüttes 1950-ben alakult, és azóta is töretlenül és sikeresen működik.

A Rozmaring 70 év után sem hullatta le leveleit, nem szunnyadt téli álomra. Változott az állam határa, változott az ország neve, politikai és társadalmi berendezkedése, de a Rozmaring Néptáncegyüttes kitartóan dolgozott tovább, őrizte és ápolta ősei kultúráját, hagyományait, szokásait”

– fogalmaznak a szervezők.

Az ünnepi műsorban helyet kapnak a gyerekek, a Rozmaringsarj tagjai is, akik a színpadon önfeledten játszva és táncolva idézik fel nagyszüleik, dédszüleik játékait. Fellépnek az Örökifjú Rozmaring tagjai, valamint bemutatkozik a Rozmaring Hagyományőrző Csoport is, tagjai népdalcsokrot adnak elő. A hetven év alatt nagy bokorrá terebélyesedett Rozmaring fő ágát most is az ifjú néptáncosok alkotják majd. Szép este lesz, igazi ünnep Abaújszinán – zárul a közlemény.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.