Lázadó természete sokszor keverte konfliktusba színházi ügyekben is.
A Magyar Kultúra Napja után a Magyar Széppróza Napjáról is megemlékezett a Pozsonyi Liszt Intézet a Trepp független színházi platformmal együttműködve Pozsonyban egy kétnyelvű felolvasó est keretében.
Tavaszi versek közt keresgélek, mert nyíló hóvirágra bukkantam erdei sétám során.
Pajor Istvánt a 19. századi Nógrád megye irodalmi életének egyik központi alakjaként tartják számon.
Négyszer jelölték Oscar-díjra, 1944-ben a Casablancáért el is nyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést.
Segít továbblépni a mai nem kevésbé, csupán másként elembertelenedett világban.
Izgalmas szellemi kaland.
Kihirdette a KMI 12 program második évadának szerzőlistáját a Petőfi Kulturális Ügynökség; a program célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kiválasztott tizenkét kortárs magyar költő és író műveit.
Hány éves kortól lehet, érdemes, szükséges, javallott a lélek működéseiről beszélgetni egy gyerekkel? Barcs Kriszta pszichológus legújabb könyve tízéves kortól adja meg ezt a határt.
Szerezzünk örömet a gyerekeknek.
Hogy megmutatkozhassanak azok a fiatal felvidéki tehetségek, akiknek egyébként nincs más módjuk a publikálásra!
A kötetet ritkán publikált fényképek, levelek, grafikák és egyéb dokumentumok tesznek teljessé, érdemes újra és újra fellapozni.
Ha hiányérzetünk mégis akad a remek interjúkat tartalmazó könyvet olvasván, az nem az ő, s nem is a kiadó „hibája”, sokkal inkább a tartósnak tűnő megosztottságunk gyászos lenyomata.
Azt is megtudjuk, hogy az időnkénti általános felmelegedések és lehűlések mögött sokkal bonyolultabb összefüggések állnak.
Az Ulysses közfelháborodást keltett, pornográfia vádjával be is tiltották egészen 1933-ig.
Ünnepélyes keretek között adták át a Szlovákiai Magyar Írók Társasága díjait a XVI. Írófesztiválon. A 2020-ban és 2021-ben elmaradt díjakat is ezen az eseményen vehették át a díjazottak.
Gömör-Kishont egykor Magyarország leggazdagabb régiói közé tartozott. Az egykori dicsőség sajnos már rég a múlté, az egykori természeti és szellemi értékek feltárása viszont a mi feladatunk.
Az 1960-as években a Móra Ferenc Könyvkiadónál ő kezdeményezte és szerkesztette a Delfin könyvek sorozatot, melyen olvasók nemzedékei nőttek fel.
A film rajongóinak kötelező!
Megfelelő jelöltek hiányában az akadémia egyre nehezebben tudja pótolni elhunyt tagjait.
Ozsvald Árpád a Garam mellől nagyon szegény falusi parasztgyerekként Csurgó érintésével került Pozsonyba, ahol par excellence kávéházi emberré avanzsált.
A kötet Szaszák György öt évtizedes publicisztikai pályája során született, szeretett városához kapcsolódó írásaiból kínál 100 történetet az olvasóknak.
Szabó Lőrinc szakavatott kutatója és monográfusa volt.