Zsidók, Isten és történelem
Gyakran betérek kedvenc dunaszerdahelyi könyvesboltomba, ami önmagában nem is lenne baj, csakhogy tízből kilencszer képtelen vagyok üres kézzel távozni onnan. A mindent a szemnek, semmit a kéznek elvét körülbelül a második másodpercben dobom a kukába, elég hozzá egy csábító borító vagy egy érdekes fülszöveg.
Függőségem teljes tudatában igyekszem kezdeni valamit a helyzettel, mert nemcsak a bankszámlám apad az egészségesnél eggyel kevésbé elviselhető gyorsasággal, de a könyvespolcomon rendelkezésre álló szabad helyek is.
Legutóbbi szerzeményem egy magyarul korábban soha meg nem jelent, idén már hatvanéves könyv, a Zsidók, Isten és történelem, amely Max I. Dimont finn–amerikai amatőr történész legismertebb kötete, és – legalábbis a Wikipédia szerint – minden idők legnagyobb példányszámban elkelt, zsidó történelemről szóló munkája. Dimont halála előtt néhány hónappal felesége segítségével nekiállt felfrissíteni a könyvet, de 1993-nál tovább így sem jutott.
A történet Izrael állam és a Palesztin Felszabadítási Front között köttetett első „puhatolozó megegyezéseknél” véget ér.
Helyénvalónak érzem az indoklást, miért éppen egy, a zsidók történelméről szóló könyvet ajánlunk a Magyar7 olvasóinak figyelmébe. Dimont könyve előszavában azt írja, „a zsidó történelem (…) túl érdekes ahhoz, hogy a zsidók és tudósok kizárólagos tulajdona maradjon”. Ez a remekbe szabott kötet tökéletesen példázza írójának igazát.
Mivel Dimont nem akart szakkönyvet írni, őt az ismeretterjesztés, semmint a mindenre kiterjedő tudományos igényesség motiválta, tulajdonképpen egy hatalmas, négyezer évnyi cselekménnyel bíró regényt kap kezébe az olvasó. Bár a szerző ezt egyértelműen nem jelenti ki, könyve vélhetően az érdeklődő, nem zsidó nagyközönségnek íródott.
Kronológiai sorrendben haladunk végig a zsidó történelmen egészen Ábrahám és Isten találkozásától az izraeli–palesztin béketárgyalásokig. Dimont egyik legjobb „húzása”, hogy a zsidó történelmet nem önmagában állónak tekinti, mivel a zsidók „szinte mindig más civilizációk szövedékében éltek és a zsidók sorsa párhuzamban haladt ezeknek a civilizációknak a sorsával”. Így, amikor Mózesről olvasunk, az Egyiptomi Újbirodalom életébe is betekintést nyerhetünk, a filozófus Baruch Spinoza kapcsán a XVII. századi Hollandiában kalandozunk és így tovább.
A szerző külön fejezetet szentel a zsidókérdés legkényesebb pontjának, az antiszemitizmusnak. Dimont sajátos véleménye miatt a kötet talán legerősebb része ez a néhány oldal, már csak emiatt is megéri nekivágni a mintegy 500 oldalon összefoglalt négyezer éves utazásnak.
Miközben amennyire kívülállóként lehet, megismerjük és megértjük a zsidó kultúrát, Dimont megpróbál választ adni a zsidó történelem szerinte legfontosabb kérdésére is. Minek köszönhető, hogy a története során folyamatosan másokkal együtt élő nép minden egyes nagy civilizáció eltűnése után megőrizte saját kultúráját és identitását? Minek tudható be, hogy egy alig 15 milliós tömeg ekkora hatást tud gyakorolni az egyetemes emberiségre? Gondolkodó emberekként nem érhetjük be az ehhez hasonló kérdésekre reflexként érkező ostoba, antiszemita toposzokkal. Bár Dimont könyve után sem kerül egy csapásra kezünkbe a „kulcs”, elolvasásával talán egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz, miként lehet nemzetként, közösségként megmaradni a legnehezebb körülmények között is. Létezik-e vajon ennél fontosabb kérdés a felvidéki magyarság számára?!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/31. számában.
