Zrínyi Ilona 320 éve halt meg

1643 körül született a horvátországi Ozaly (Ozalj) várában, a kor egyik leggazdagabb és leghíresebb főnemesi családjában (más források szerint 1649-ben Drávaszilason). Apja, Zrínyi Péter horvát bán a költő és hadvezér Zrínyi Miklós testvére, anyja, Frangepán Katalin grófnő volt. Ilona - neveltetésének megfelelően - több nyelven beszélt és olvasott, s hithű katolikus lett. Apja a törökellenes harcokban többször kitüntette magát, anyja 1664-ben - sógora kérésére - a magyar főurak nevében Olaszországban folytatott tárgyalásokat.

Zrínyi Miklós halála után testvére, Péter lett a horvát bán, aki feleségével együtt belebonyolódott a Wesselényi-féle összeesküvésbe, sőt Wesselényi Ferenc nádor halála után ő lett annak vezetője. A bécsi udvar 1670-ben letartóztatta, majd 1671-ben Bécsújhelyen kivégeztette, vagyonát elkobozta, feleségét pedig a grazi domonkos rendi zárdába internálták.

Ilona ekkor már férjes asszony volt: 1666-ban - nem szerelemből, hanem politikai érdekek miatt - férjhez ment felsővadászi I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemhez. Rákóczi szintén részese volt a Wesselényi-összeesküvésnek, fegyverbe is szólította a felvidéki nemességet, de Zrínyi Péter elfogásának hírére letette a fegyvert. Őneki nagyobb baja nem esett, mert anyja, Báthori Zsófia 300 ezer forint ellenében kijárta számára Bécsben a kegyelmet. A házasság nem volt boldog, de két gyermek született belőle: 1672-ben Julianna, majd 1676-ban Ferenc, - az ő születése után nem sokkal I. Rákóczi Ferenc meghalt. Ettől kezdve egyedül irányította birtokait, és azt is sikerült elérnie, hogy ő legyen gyermekeinek gyámja.

Fiatal özvegyként ismerkedett meg a nála tizennégy évvel fiatalabb Thököly Imre késmárki gróffal, akivel hamar egymásba szerettek. A daliás Thököly a bujdosó kurucok élén, török támogatással harcolt a Habsburgok ellen, s bár 1682-ben a szultán királyi címet adományozott neki, ő csak a Felső-Magyarország fejedelme titulust használta. Zrínyi Ilona és Thököly Imre 1682-ben I. Lipót király jóváhagyásával kötöttek házasságot, ezzel a mérhetetlen Rákóczi-birtokok is a függetlenségi harc bázisává váltak.

A török - és ezzel együtt Thököly - csillaga azonban már leáldozóban volt. Bécs 1683-as, sikertelen török ostroma után indult Habsburg-hadjárat egyre kisebb területre szorította vissza a kurucokat. Thökölyt a török is cserbenhagyta, a váradi pasa 1685-ben lefogatta, s bár rövidesen szabadon engedték, helyzete megrendült, hatalmát elvesztette, sorozatos vereségek után 1688-ban török földre kellett menekülnie.

A magára maradt Zrínyi Ilona 1685-ben Munkács várába vette be magát, amelyet három évig védett hősiesen a császári hadak ellen, páncélba öltözve járta a falakat, lelkesítette a védőket. A túlerő végül győzedelmeskedett, az ostromzár alatt lévő védők készletei elfogytak, s Zrínyi Ilona kénytelen volt tárgyalásokat kezdeményezni a megadásról. 1688 januárjára sikerült kedvező feltételeket kialkudnia, a védők amnesztiát kaptak, birtokaikat megtarthatták, illetve visszakapták. Őt azonban elszakították gyermekeitől és az Orsolya-szűzek bécsi zárdájába internálták.

A Törökországba bujdosott Thököly 1690-ben betört Erdélybe, ahol fejedelemmé is választották. A kezdeti sikerek után alulmaradt Lajos badeni őrgróf csapataival szemben, de annyit sikerült elérnie, hogy két fogságába esett császári tábornokért kicserélhesse feleségét. Thököly ezután a török seregben harcolt tovább, de az 1699-es karlócai béke hivatalosan is száműzöttnek nyilvánította, a szultán a kisázsiai Nikomédiát jelölte ki tartózkodási helyéül.

Zrínyi Ilona elkísérte férjét a száműzetésbe, ott is halt meg hatvanéves korában, 1703. február 18-án, már nem érhette meg a fia, II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette szabadságharc négy hónappal későbbi kitörését. Férje, Thököly Imre 1705-ben hunyt el, őt köszvénye akadályozta meg abban, hogy bekapcsolódjék a harcokba. Thököly és Zrínyi Ilona hamvait 1906-ban hozták haza, Thökölyt szülővárosában, a felvidéki Késmárkon, Zrínyi Ilona földi maradványait a kassai dóm Rákóczi-sírboltjába, fia mellé temették.