2020. február 28., 12:34

Wass Albert Felolvasó Maraton: a naszvadiak negyedszer csatlakoztak

Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség – hirdeti a naszvadi Csemadok-alapszervezet mellett öt éve működő Mécsvirág Irodalmi Kör plakátja, amely a február 28-án 18 órakor kezdődő XIII. Wass Albert Felolvasó Maratonra hívja az érdeklődőket.

Médialapozó
Fotó: Asztalos Árpád

A helyi alapiskola dísztermében hozzávetőleg hat órán át zajló rendezvénnyel immár negyedik alkalommal csatlakozva a világ magyarságát összekötő eseményhez.

A Mécsvirág Irodalmi Kör 2015 januárjában, többségében irodalomkedvelő naszvadi hölgyekből alakult. Eleinte csak egymást szórakoztatták a szebbnél szebb versekkel, majd azokkal másokat is meg akartak örvendeztetni. Először 2017-ben, a X. Wass Albert Felolvasó Maraton kapcsán társultak e nagyszerű összmagyar kezdeményezéshez. Az egyre népszerűbb kulturális rendezvény az egyéni élményt közösségi élménnyé alakította, s abba azok is szívesen bekapcsolódnak, akik más kulturális rendezvényeken nem szoktak fellépni.

„Mivel az érsekújvári Csemadok-osok idén már kilencedszer rendezik meg a saját maratonukat, öt évvel ezelőtt tőlük kaptunk ihletet. A Mécsvirág Irodalmi Körön belül pár társammal együtt, 2017-ben a naszvadi kultúrházban ötórás felolvasó estet tartottunk.

Bevontuk az alapiskolásokat és pedagógusaikat is, akik szívesen olvastak fel részleteket a különféle művekből, valamint verseket mondtak, és ismertettük Wass Albert életét, munkásságát.

Vendégként körünkben tiszteletét tette Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész a nejével és id. Batta György író-publicista, tavaly pedig Dunajszky Géza pozsonyi pedagógus-író is. Ők a Benes Ildikó-Pőthe István komáromi színművész párossal együtt azt ígérték, hogy idén is eljönnek a ma hat órakor kezdődő és éjfélig tervezett maratonunkra. Mivel a kultúrházunkat éppen felújítják, ezért Becse Norbert alapiskola-igazgatónk nagyon készségesen rendelkezésünkre bocsátotta az iskola dísztermét“ - mondta el portálunknak Csontos Erzsébet, a Mécsvirág elnöke.

Hozzátette:

idén is a már jól bevált forgatókönyv szerint, más településekről érkező vendégek közreműködésével zajlik majd a rendezvény.

„A névadó iránti tiszteletünk jeleként a maraton elején közösen elénekeljük a Székely Himnuszt, valamint a két naszvadi szerző: Lábszky Olivér és Ágh Attila által szerzett Felvidéki Himnuszt. A bevezető szövegünk után előbb a fáradékonyabb gyerekek - szintén nagyon lelkesen, nem pedig a tanítóik unszolására! - tolmácsolják Wass Albert és más magyar szerzők műveit. Az iskola kórusa pedig a pedagógusokal együtt megzenésített verseket ad majd elő. A szünet után a vendégeknek, majd a helyi felnőtteknek adjuk át a szót. A szünetekben némi harapnivalóval, üdítővel is kedveskedünk a több korosztályt képviselő résztvevőknek. Neszmélyi vendégeket is várunk, akik azért jelentkeztek be hozzánk, mert a falujukban még nem sikerült megszervezniük a maratont. A korábbi években több baráti településről, így Kisújfaluból, Tardoskeddről és Gútáról is érkeztek hozzánk felolvasók. Örvendetes, hogy az utóbbi két helyen idén a saját maratonjukat is megtartják, így négyre nőtt az összmagyar eseményhez csatlakozó felvidéki helyszínek száma“ - árulta el.

A szervezők mindazoknak teret adnak, akik ugyan előre nem jelentkeztek be, de mégis elmennek a rendezvényre, és kedvet kapnak a felolvasáshoz, vagy a közönség soraiban szeretnének egy tartalmas estet tölteni.

„Azt tapasztalom, hogy egyre jobban bekerül a köztudatba az irodalmi tananyagokból eddig kihagyott, sokáig méltatlanul háttérbe szorított Wass Albert-életmű. Sokan éppen e felolvasó maratonok hatására kezdték gyűjteni és olvasgatni a könyveit. Az ógyallai Nosztalgia Vokál pedig tavaly azért színesítette megzenésített versekkel a közösségkovácsoló estünket, mert az időközben elhunyt vezetője, Kollár József nagy Wass Albert-rajongónak számított.

Egyre többen tudatosítjuk azt, hogy a Wass Albert-művek egyetemes emberi értékeket közvetítenek, s egyidejűleg oktatnak, szórakoztatnak és nevelnek.

Wass azt vallotta, hogy nem meghalni kell a magyarságért, hanem élni kell érte. A gondolataiból mindenkor erőt és hitet meríthetünk“ - zárta tájékoztatását Csontos Erzsébet.

+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.