Vozári Dezső, a XX. századi magyar Villon

Ő többet akar – tiszta költészetet, mindenféle politikai és földrajzi besorolás nélkül. „Méltatói” kevésbé méltányolják kritikusnak, pesszimistának, cinikusnak nevezett álláspontját, mind a bal-, mind a jobboldal ellöki magától, Szlovenszkón nem elég szlovenszkói, odaát nem elég magyar. Még él, amikor azok, akik még leírják a nevét, szomorúan állapítják meg, a költőt elfelejtették. Azóta csak romlott a helyzet. 120 éve született Vozári Dezső.

Nem illik, de most kezdjük mégis hátulról. Vozári Dezső a szlovákiai magyar irodalmi lexikonok szerint 1974. november 20-án halt meg, noha ekkor már két éve halott volt. Figyelmetlenség? Hanyagság? Szándékosság? Nem is olyan régen találkoztunk már ezzel, amikor Nehéz Ferenc halálát is egy évvel későbbre datálják, teljesen érthetetlenül. De arra magyarázatul szolgálhat, hogy Nehéz a messzi távolban, Columbo felügyelő városában, Los Angelesben halálozott el, s egy olyan korban, amikor a Keletet és a Nyugatot még vasfüggöny választotta el.

De Vozári az anyaországban élt, s bár többen is megállapítják róla – Csanda Sándor és Fónod Zoltán is –, hogy egy csaknem elfeledett költőről van szó, de valószínűleg mégis olvasták az Élet és Irodalmat, amely 1972 decemberében hírt ad Vozári haláláról, sőt az ugyancsak tájainkról induló Urr Ida búcsúztatja (s ezt a nekrológot az Irodalmi Szemle is ismerteti). Azt a Vozárit, aki épp akkor igyekezett felfedezni a magyar irodalom.

Abban az évben ugyanis két kötete is megjelenik

(ne feledjük, a háború után először), előbb a Szépirodalmi Kiadó adja ki Varázslat nélkül válogatott verseskötetét Sándor László remek előszavával (a Szépirodalmi ezzel folytatja a nálunk feledésre ítélt szlovenszkói költők bemutatását – Sellyei József, Berkó Sándor, Mihályi Ernő, Sebesi Ernő, Forbáth Imre), de ebben az évben, valószínűleg még a költő életében az Európa Kiadó gondozásában a műfordításait tartalmazó A szomszéd kertje című kötete, amely cseh és szlovák költők versei mellett az ún. szocialista blokk többi országának alkotóitól is válogat. A kötet anyagát még maga Vozári válogatta össze.

A varázslat nélkül a költő születésnapján ismét megjelenik a Madách Kiadó gondozásában,

igaz, a költő fényképe és Sándor László utószava nélkül, amelynek zöme egyébként kísértetiesen hasonlít Csanda Első nemzedék című, 1982-ben második kiadásban megjelent, Vozárit bemutató szócikkéhez (mivel az 1968-as első kiadás nincs meg, így kérdéses, ki kitől másolt). 

Nem hiszem, hogy túlzott lenne a fenti megállapítás, Vozári Dezső ugyanis még csak 16 éves középiskolás, amikor Őszi köszöntő címmel – Scholtz Péter litográfus közreműködésével, aki nemcsak illusztrációkat készített a versekhez, hanem a versek betűit is körberajzolta, s a harminc lapból álló füzet számozottan –, jelent meg  debütáns kötete a költő dedikálásával.

Vozári Wolf (Farkas) Dezsőként született egy iglói zsidó családban Szepesújhelyen, vagyis  Iglón, amely szlovákiai méretekhez képest a népesebb lélekszámú települések közé tartozik a Szepességben. Jelentős magyar múlttal, itt született a kiváló hegedűművész, Zathureczky Ede (akinek a minap állítottak szobrot a városban), a kiváló operaénekes, Neményi Lili, de a város emlékét örökíti meg az itt tanult Farkas Imre is Az iglói diákok című zenés darabjában, amelyből hangosfilm is készült Jávor Pál, Gervay Marica, Kabos Gyula és Gózon Gyula főszereplésével, György István rendezésében.

Az iglói irodalom becsületéről manapság Tomáš Repčiak gondoskodik, aki írásaiban a város magyar múltját sem feledte.

Vozári itt kezdi a tanulmányait, majd Kassán folytatja, ahol már gimnazistaként munkatársa lesz a helyi lapoknak, a Kassai Munkásban már attól sem riad vissza, hogy Vaszary Kolos Világtörténelem című tankönyvét kritizálja, reakciósnak nevezve azt. Első verseskötete még a hangját kereső, főleg érzésekre, hangulatokra szorítkozó fiatalembert mutatja, de már itt kitűnik kivételes formakészsége, szinte már túlontúl könnyednek tűnik, aki egy későbbi Romhányi módjára szórja a rímeket, de könnyedségét megtartja akkor is, amikor  a kötött formákról áttér a szabadversekre.

Ady mellett a nyugatosok vannak hatással költészetére, nem véletlenül állítják párhuzamba sokan első köteteit Kosztolányi költészetével.

Vozári nevét hamarosan megismerik Szlovenszkón, hisz már nemcsak a kassai lapok (Kassai Újság, Kassai Napló) közlik a verseit, hanem munkatársa lesz a Gömöri Jenő Tamás által szerkesztett Tűz című lapnak, amelynek pozsonyi és kassai  művészeti estjein is részt vesz. Évekkel később majd ő vezeti a Szép Szó csehországi és szlovákiai bemutatkozó estjeit, amelyeken József Attila verseit is tolmácsolja. Mielőtt Prágába költözne, Fekete zászló és Éjfél után címmel Kassán még két verseskötete jelenik meg.

1922 őszén kerül Prágába, amelynek demokratikusabbnak tűnő légköre alaposan megváltoztatja világlátását, de itt találkozik a nagyváros fény- s árnyoldalaival is, amely központi elemmé válik a költészetében. A Károly Egyetem Orvostudományi karára iratkozik be, de a Bölcsészettudományi Karon is folytat tanulmányokat, de egyiket sem fejezi be, újságíró lesz.

Itt ismerkedik meg a szintén orvosnak készülő Forbáth Imrével (ő be is fejezi az orvosi egyetemet), később Győry Dezsővel is együtt dolgoznak a Prágai Magyar Hírlap vasárnaponként megjelenő irodalmi mellékletén.

Sokkal fontosabb számára ezekben az években a cseh és szlovák költők barátsága, Nezval, Seifert, Halas, Brod, Novomeský, Poničan, Smrek, Lukáč és folytathatnánk a sort, akiknek a verseit később le is fordítja. Vozári Dezső hangja ekkoriban teljesen megváltozik, ugyanis meglátja a nagyvárosi élet árnyoldalait is, s költészete folyamatosan vált át derűsből búskomorba, kezdeti lelkesedését felváltja cinizmussal vegyített pesszimizmusa, költészetében megjelennek az antikapitalista bírálatok, ő is meglátja, ahogy József Attila, hogy „hálnak az utcán”. Sándor László írja: „A társadalmi lelkiismeret önemésztő hangja és polgári kiábrándultság cinizmusa sajátos módon keveredik ebben az időszakban írt verseiben”.

Sokszor cinikusnak tűnő hangjáért – talán nem véletlenül – Villonhoz hasonlítják,  de valahogy ezt se a jobboldalon, se baloldali körökben nem nézik jó szemmel, az akkoriban dogmatikus, nem egyszer szélsőbaloldali hangot megütő Fábry Zoltán szerint „mesteri tökéletességű versei” (ezt a hatvanas években ismeri el) „egy dekadens költő nihilizmusáról árulkodnak”. Emlékeznek még az 1942-ben készült Casablanca című filmre? Annak főhőse, Rick szintén ezt a villoni cinizmust képviseli.

1930-ban az Újmunka kiadásában Nyitott könyv címmel, Dzurányi László előszavával jelenik meg a prágai magyar költők lírai antológiája, amelyben a Várgedéről származó Darvas János mellett Győry Dezső, Szenes Erzsi és Vozári Dezső 25 versét olvashatjuk.

A prágai aranykor a harmincas évek elején véget ér, a kiűzetés után az újabb állomáshely Pozsony, ahol Dzurányival és Győryvel létrehozzák a Magyar Újság című lapot, amely a fasizálódó Európában egyre markánsabb antifasiszta hangot üt meg. De Vozári nemcsak itt publikálja verseit, fordításait, kritikáit és tanulmányait, hanem a Magyar Írásban, a Magyar Figyelőben, a Tátrában és a budapesti Újságban is.

1935-ben jelenik meg a Szebb a sziréna című kötete, amely az elmúlt 10-12 évben írt verseit tartalmazta, amely elnyeri a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (ismertebb nevén: Masaryk Akadémia) 1935. évi nagydíját, ahogy Pozsony város tanácsának Madách-díját. A kötetet Ignotus is méltatja a Magyar Hírlapban.

Ahogy a világ, Vozári élete is felgyorsul a harmincas évek végén, amikor zsidósága és versekben is megnyilvánuló antifasizmusa miatt menekülni kényszerül Pozsonyból,

előbb Krakkóba, Lembergbe, majd a Szovjetunióba menekül, ahol könyvtárosként és tanárként is dolgozik, németet és latint is tanít.

Amikor Ludvik Svoboda későbbi csehszlovák államelnök Buzulukban létrehozza az emigráns hadtestet, azonnal jelentkezik, s fegyverrel a kezében harcol, részt vesz a belgorodi, a szokolovi csatában, és ott van a kurszki áttörésnél is. Az írást ekkor sem hagyja abba, munkatársa a szovjet emigrációban élő magyar írók (Balázs Béla, Gábor Andor és mások) Új Hang című lapjának, majd 1943-ban a szovjet állami rádió moszkvai magyar szerkesztőségében kezd dolgozni.

Itt jelenik meg a Vagy-vagy című kötete is, amely főleg a háborúellenes verseit és műfordításait tartalmazza. 1945 augusztusában tér haza, mégpedig Budapesten telepszik le, ahogy nagyon sokan a második világégés borzalmait túlélt felvidéki magyar értelmiségiek közül. Előbb a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozik, később a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság igazgatója lesz, majd 12 évet az MTI tudósítójaként tölt Prágában, Berlinben és Bécsben. Prágában ismerkedik meg későbbi feleségével, Farkas Edit pedagógussal is, akit 51 éves korában vesz feleségül. Amikor hazatér, pár évig még a Népszava külpolitikai rovatát vezeti.

Látszólag elégedett az életével (mint annak idején Berzsenyi), s a körülötte békésen épülő új szocialista világgal. A villoni örök lázadó megnyugvással ül élete babérjain, s néha még verset is ír. Felemeli a szavát például az amerikaiak háborús vietnámi politikája ellen (Sirató ének My Laiért), s ahogy a harmincas években írt antikapitalista hangvételű verseiben (Szlovenszkó, Egy kétnapos milliomoshoz, Utolsó vacsora, Lázár éneke), úgy a Válaszlevél a tengerentúlra című egyik utolsó versében is üzen:

Elhiszem, hogy jól megy sorod,

házad kacsalábon forog,

a maszek éden közepén

fán terem a túrós lepény,

whiskyt iszol, majd jót pihensz,

te talpig homo sapiens,

a szuperszonikus öröm

simogat ama délkörön,

ahol minden eladható,

adok-veszek, megkapható,

mi éden, rút, új, csillogó,

biedermeier vagy rokokó.

 

Mégis irigyen nézel ránk,

kik baktatunk toronyiránt,

s hiszünk elvekben, amelyek,

úgymond, talmi közhelyek,

miben te nem hiszel, hiszünk,

ez marad kenyerünk, vizünk,

tűzhelyünkben a fénylő láng,

ez marad ars poeticánk.

Több szlovákiai magyar kritikusa vádolta meg azzal is, hogy bár innen származott el, sose jelent meg fajsúlyosan verseiben a kisebbségi témakör, mintha mindig túllépett volna rajta, s a költészetében nem írja le naponta a Szlovenszkó szót, s nem ügyel ügyes-bajos gondjainkra.

Hogy ez mennyire nincs így, elég talán idézni a Győry Dezsőnek ajánlott Szlovenszkó című költeményét, amelyet egy londoni bankár kassai gyorsvonati átutazása ihletett.

Hej, büszke úr! Reményen és zupán

él itt az ember, élem sorsomat;

nekem hazám, tenéked táj csupán,

hol egyszer átrohant a gyorsvonat.

Ugye, ismerős? Radnóti is írt ehhez hasonló sorokat.

S a legvégén idézzük ide Szeberényi Zoltánt, aki az Arcok és művek című portrékötetében így kezdi a Vozáriról írt portréját:

Ezt 1988-ban vetette papírra. A többi azóta is vozárimentes néma csend…