Vigyázó szemetek Batsányira vessétek!

„Batsányi? A neve ismerős...” – mondja egyik mérnök ismerősöm, de több már nem jut eszébe róla.

A Zala vármegyei Tapolcán született 1763 május 9-én, szegény polgári családban. Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban és Pesten tanul, s 1785-ben már diplomája van, s a magyar, latin és a német mellett franciául is anyanyelvi szinten beszél. Ez utóbbi nyelv lesz a veszte is.

Különös idő ez a magyar történelemben, amely során a magyarság teljes mértékben a Habsburgok elnyomása alatt áll. A nyolcvanas éveket az Ányos Pál által csak „kalapos királynak” nevezett II. József felülről jött reformjai határozták meg, amelynek mind az arisztokraták, mind az egyház képviselői körében egyre több ellenzője akad, s még az ún. jozefinisták sem tudják egy az egyben elfogadni a Hajnóczy József által „arisztokratikus demokratizmusnak” nevezett nézeteket, bár ő a nyertesek közé tartozik, alacsony származása ellenére alispáni tisztséget tölthet be. A király a halálos ágyán kénytelen visszavonni a reformokat, s így Hajnóczyt is megszabadítják alispáni tisztségétől. Hogy nem volt sétagalopp a jozefinisták élete, arra remek példa Ráby Mátyás hányatott sorsa, akinek az életútját majd Jókai Mór veti papírra.

De még Mária Terézia idejében útjára indul valami, aminek jelentősége igazából csak később lesz nyilvánvaló.

Bessenyei György és barátai a császári udvarban fedezik fel az addig gyakorlatilag tetszhalott állapotra ítéltetett magyar nyelvet, s elkezdődik a felvilágosodás és a nyelvújítók csendes mozgalma. Bécs mellett Pozsonyban és Kassán is éledezik a magyar nyelv, Pozsonyban már 1772-ben – egy időben Bessenyei Ágis tragédiájának megírásával – Mészáros Ignác megjelenteti a Kártigám című történetét, a Buda felszabadításakor fogságba esett török lány története egy csapásra sláger lesz, s egészen Dugonics András Etelkájának a megjelenéséig vezeti a korabeli slágerlistákat. 1780-ban Pozsonyban jelenik meg az első magyar nyelvű lap, a Magyar Hírmondó is Rát Mátyás szerkesztésében, ezt követi 1787-ben a Magyar Kurír Bécsben, s még azon év november 13-án Kassán napvilágot lát a Magyar Museum Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Batsányi János szerkesztésében.

„Ha erre az utolsó két tíz esztendőre, melyben hazai nyelvünket becsülni s mívelni kezdettük, és azokra a munkákra tekéntünk, melyek azolta sajtóink alól kijöttek, nem lehet valamennyire nem vigasztalódnunk. Úgy látszik, mintha egyszerre ébredtünk volna fel hosszas, mély álmunkból; vagyis inkább, mintha egyszerre szabadultak volna fel kezeink a láncok alól, melyek alatt esztendőszázadoktól fogva senyvedtek” – írja a lap bevezetőjében Batsányi, aki bízik abban, hogy

Hogy mennyire téved, arra majd az épp szárnyait bontogató Csokonai adja meg pár év múlva a választ, aki szerint „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”.

De II. József alatt az irodalom él és virul, sőt egyre nagyobb hatással van a kor gondolkodóira Voltaire és Rousseau szellemisége, nem beszélve az 1789-es forradalomról.

Ezt viszont már a bécsi udvar sem nézheti jó szemmel, hisz családi kötődései vannak a francia királyi udvarban. Józsefet II. Lipót követi a magyar trónon, akinek alig két éve jut az uralkodásra, s mielőtt kiépítené saját hatalmi rendszerét, váratlanul meghal. Batsányi híres-hírhedt versével (A franciaországi változásokra, amely a Magyar Museum-ban jelenik meg) üdvözli a párizsi forradalmat, s bár a radikálisabbak közé tartozik, talán ő maga sem számol az ottani végkifejlettel. 1791-ben veti papírra A látó című versét, amelyet ilyképp fejez be: „Vidulj, gyászos elme! Megújul a világ,//S előbb, mint e század végső pontjára hág.”

A jóslata be is következett, csak nem teljesen úgy, ahogy remélte. A magyarországi változások egyre megállíthatatlanabbnak bizonyultak, s a magyar-osztrák közös történelem egyik legsötétebb alakjának bizonyuló I. Ferenc nem is vár a bosszúval. Kihasználva Martinovics kétes tevékenységét és magánéletét, lecsap.

De egy gondolat erejéig térjünk vissza még Kassára, s a Magyar Museum-hoz. Batsányi a kamarai igazgatóság hivatalnokaként keresi a megélhetését, s a lap közvetlen előzményeként hozzák létre a Kassai Magyar Társaságot. A nemesi származású, széplelkű Kazinczynak (aki 11 vármegye kassai székhelyű iskolafelügyelője) nem fekszik Batsányi radikalizmusa, s már az első szám után kiválik a lapból, s létrehozza saját lapját, az Orpheust. Említsük meg, hogy 1790-ben létrejön az első magyar nyelvű színtársulat, többen drámaírásra vetemednek, s Kazinczy, ha németből is, de lefordítja a Hamletet.

Különös, de nem meglepő paradoxona a sorsnak, hogy a bosszút egyikük sem kerüli el.

1794 augusztus 16-án elkezdődnek a tömeges letartóztatások, 53 vádlottat fognak perbe, s 1795 május 20-án az azóta Vérmezőnek elnevezett sík mezőn öt ember, Martinovics Ignác, Hajnóczy József, Laczkovics János, Szentmarjay Ferenc, Sigray Jakab feje hull a porba, majd két héttel később követi őket Szolártsik Sándor és Őz Pál (ennek is immár 225 éve). Sokan mások hosszú éveket sínylődnek a kufsteini börtönben, Szentjóby Szabó László rövidesen meghal, Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Verseghy Ferenc évekig bűnhődik, a Losoncra hazamenekülő Kármán József titokzatos körülmények között végzi be életét, míg mások megszeppenve hallgatnak.

Amíg szabadulása után Kazinczy hazatér Széphalomra, s évtizedekre a magyar irodalom egyszemélyes intézménye, „diktátora” lesz (Szerb Antal írja róla szellemesen, hogy ha a posta bojkottálta volna, néhány hónap alatt elsorvadt volna Széphalmon), addig Batsányi Bécsbe megy, s ott vállal hivatalt.

Kiadja a mindössze 28 évet élt Ányos Pál verseit, az Ossian-t fordítja magyarra, s 1805-ben feleségül veszi Baumberg Gabriella ünnepelt osztrák költőnőt. Bécs ide vagy oda, radikalizmusát, politikus költői mivoltát képtelen tagadni, s 1809-ben, amikor Napóleon bevonul Bécsbe, egykori kufsteini fogolytársa, a bassanói herceg kérésére lefordítja Napóleon kiáltványát, amelyben az az osztrákoktól való elszakadásra szólítja fel a magyarokat.

A békekötés után Batsányi a bosszútól félve követi a franciákat, s Párizsba költözik, ahol a császár évi kétezer frankos anyagi támogatásban részesíti. Miután Napóleon megbukik, s az osztrákok bevonulnak Párizsba, Batsányit ismét börtön várja, ezúttal a spielbergi. Innen szabadulva feleségével együtt internálják Linzbe, ahol szigorú ellenőrzés alatt tartják. Hihetetlen, hogy szinte még harminc évig él (Kazinczyt is túléli 14 évvel), a Magyar Tudományos Akadémia felveszi ugyan levelező tagjai közé, de gyakorlatilag teljesen elfelejtik. Akkoriban matuzsálemi kornak számító, 82 évesen hal meg, s szeretett nemzete (a könyvtárát is a Nemzeti Múzeumra hagyta) csak két évvel később veszi észre, hogy már halott.

Idézzük ide ars poeticáját, a még 1783-ban írt Bíztatás című nyolcsorosát:

Egy mára szintén elfeledett, felsőkubini származású íróutódja, Koroda Miklós halála után mintegy száz évvel  Megvilágosodott már címmel  megírja az életregényét. Tipikus magyar sors, hogy mára ahogy Batsányit (volt idő, amikor a nevét is cs-vel írták), úgy Korodát is teljesen elfelejtettük. A hatvanas évek közepén Kassán öt esztendeig működött a nevét viselő kör, amelyet a normalizáció bedarált, s a városban emléktábla is őrzi az emlékét. 1934-ben szülővárosában, Tapolcán feleségével együtt újratemetik.

Talán ő volt az első a sorban, de korántsem az utolsó. Holott inkább vigyázó szemünket kellene életére és költészetére vetnünk.