2015. április 7., 16:43

Versmaraton lesz a budapesti Thália Színházban pénteken

BUDAPEST. Hatvankilenc költő olvassa fel verseit a költészet napja alkalmából rendezett Versmaratonon pénteken a Thália Színházban.
A Magyar Rádió Zrt., a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös rendezvényén, amelyet ötödik alkalommal tartanak meg, Az év versei 2015 című antológia szerzőit ismerheti meg a közönség.

A Versmaraton keddi budapesti sajtótájékoztatóján Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke kiemelte: egy ilyen jelentőségű rendezvény alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a kortárs írókra, a költészet, az irodalom fontosságára. Ezért, mint mondta, szívesen csatlakoztak a rendezvényhez, és jelentetik meg az MTVA felületein a Versmaraton és a költészet napja programjait.

Tájékoztatása szerint a Versmaraton a Kossuth Rádióban, valamint a www.mediaklikk.hu/versmaraton oldalon is folyamatosan figyelemmel kísérhető.

A délelőtt 10 órakor kezdődő, és este 10-ig tartó műsorról szólva Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az, hogy a költők személyesen, saját hangjukon, saját gesztusaikkal mondják el verseiket, kitörölhetetlen élményt adhat a hallgatóknak. "Találkozni a verssel és annak alkotójával személyesen, ez megmarad" - fogalmazott, hozzátéve: ez annak is óriási élményt jelenthet, aki nincs jelen a helyszínen, hanem csak hallgatja a költőket.

Elmondta, hogy a Versmaraton programját az iskolai tanórákhoz igazították, ezért 45 perces blokkokban beszélgetnek a műsorvezetők a költőkkel. Az irodalomtanárok egy-egy tanórát is felépíthetnek erre az eseményre, az elhangzó felolvasásokra, beszélgetésekre. Vannak iskolák, amelyek a könyvtárban vagy az aulában kivetítik a műsort, így a gyerekek a nap folyamán bármikor belehallgathatnak. Pintér Edina, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. tartalomfejlesztési menedzsere az MTI-nek elmondta, hogy az egész napos programra a középiskolásokat is várják a Thália Színház Arizona Stúdiójába. Mint hozzáfűzte, a 69 jelen lévő költő mellett további 15 felvételről szólal meg. Újdonságként említette, hogy idén a költők mellett műfordítók is bejelentkeznek a nagyvilágból. A programszerkesztő kiemelte, hogy a Versmaraton anyaga a rendezvényt követően is elérhető marad az interneten.

A Versmaraton műsorvezetője, házigazdája a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. két munkatársa, Visy László és Kövesdi Zsuzsanna programszerkesztő lesz, ők irányítják az eseményeket a színpadon és a háttérben is. A beszélgető riporterek pedig rádiósok és a Magyar Napló munkatársai: Visy László és Kövesdi Zsuzsanna mellett Rékai Gábor, Sári László, Pásztor Zoltán, Markovits Ferenc, Pintér Edina, Zsille Gábor és Csontos János. Mint Kövesdi Zsuzsanna elmondta, a maraton végére a program betetőzéseként a költők egy-egy sorából megszületik majd A nap verse.

Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója kiemelte: megtiszteltetés helyet adni a Versmaratonnak, a sok műfajban játszó színház számára nagy lehetőséget jelent az év friss verstermését bemutatni.

Oláh János költő, író, a Magyar Napló Kiadó vezetője, a Magyar Napló főszerkesztője felidézte: Az év versei című kötet megjelentetésének ötlete 2002-ben született, arra gondoltak, hogy az irodalmi folyóiratok köré szerveződött irodalmi műhelyekre fel kellene hívni a figyelmet. 2011-ben határozták el, hogy a kötet szerzőit megpróbálják rávenni arra, hogy a költészet napja alkalmából olvassák fel az antológiában szereplő verseiket. Azóta, öt éve zajlik a Versmaraton, az MTVA támogatásával, az élő magyar irodalom jelenlétére figyelmeztetve a közönséget - hangsúlyozta.

Zsille Gábor költő, Az év versei 2015 című, április elején megjelent antológia szerkesztője kiemelte: az idei kötetben 103 költő 299 verse szerepel, amelyet 42 orgánumból válogatott. Hozzátette: nyomtatott formában és online megjelenő, magyarországi és határon túli magyar nyelvű lapokból is válogatott a 348 oldalas kötetbe.

A kötet legfiatalabb szerzője a most 26 éves Lázár Bence András, a legidősebb pedig a tavaly 94 éves korában elhunyt Hárs Ernő. Emellett a 68 évesen elhunyt Tábori Ottónak is ez az utolsó szereplése a gyűjteményben - mondta a szerkesztő, hozzáfűzve, hogy az idén több év kihagyás után újra szerepel a kötetben Lator László és Gergely Ágnes, továbbá most először olvashatók az antológiában Marno János és Keszthelyi Rezső művei is.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.