Veres János válogatott versei magánkiadásban
Jó hír: pár hete megjelent Veres János válogatott verseit tartalmazó kötete, s azt Kovács Magda közreműködésével mind a költő szülővárosában, Tornalján, mind Rimaszombatban – ahol élete túlnyomó részét leélte – bemutatták. Ezek után kérdezhetik: mi akkor a rossz hír? Az, hogy ez is magánkiadásban, az utódok gondozásában jelent/jelenhetett csak meg, mivel szlovákiai magyar könyvkiadás mint olyan, már csak nyomaiban létezik.
Veres János Tornalján született 1930-ban, s ahhoz a legendás, második világháború utáni alapozó nemzedékhez tartozott, amelyek között a vele egykorú Dobos László, Duba Gyula, Szeberényi Zoltán, Fónod Zoltán és Török Elemér mellett ott tudhatjuk a kissé éltesebb Dénes Györgyöt, Egri Viktort, Sas Andort, Szőke Józsefet, L. Gály Olgát vagy a felszabadulás után első magyar verset megjelentető Gömöri Kovács Istvánt. Munkásságuk első fogódzói az akkoriban szinte kötelező hurráoptimizmus jegyében teltek el, s nem volt ezzel másképp Veres János sem, akinek első verse 22 éves korában, 1952 április másodikán jelenik meg az Új Szóban (Egykor és most). Ezt egy év múlva már követi az első kötetbeli megjelenés, az Új hajtások című antológia a legsötétebb gottwaldi időszakban készült, amelyben Veres Jánosnak nyolc verse jelent meg. Ebből egy, a József Attila könyvét olvasom, bekerült a most megjelent kötetbe is.
Amíg Veres János kor- és sorstársainak többsége fényes pozsonyi pályát fut be, ő – ahogy Gömöri Kovács István is –, marad odahaza. Utóbbi később szinte az irodalomból is kikopik. Veres Jánost megrendült egészségi állapota a Magas-Tátrába vezényli, ahol megismerkedik Fábry Zoltánnal, aki olvassa a verseit, s határozottan biztatja.
Pedig ezek az alkotásai még kifejezetten a sematizmus jegyében készülnek. Az antológia után egy évvel egy újabb kötet részese lesz, ahol már csak két társával kell osztoznia a köteten, mégpedig a vele egyidős, keleti végekről jelentkező Török Elemérrel és a szintén gömöri Dénes Györggyel. De ne feledjük, ezek még mindig a szocializmus eljövendő nagyszerűségében töretlen hittel bízó korszak évei, s maga a kötet is erősen magán viseli ezeket a jegyeket. Az ezekben az években, a Magas-Tátrai magányában írt más törekvéseket tükröző versei majd csak 17 évvel a halála után jelen(het)nek meg Fekete május címmel. Még mindig azokban a bizonyos hurráoptimista, mégis annyira sötét években, 1955-ben az első önálló kötete is megjelenik Ifjú szívek szerelmével címmel. Ahogy később nyilatkozza Tóth Lászlónak, szinte minden kötete a lehető legrosszabbkor látott napvilágot.
Mégis az 1961-ben kiadott Tüzek és virágok című kötete az, ahol ledózerolva magáról a sematizmus vadhajtásait, megvillantja azt a saját hangját, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal, fejlődésekkel és visszafejlődésekkel a saját hangja marad. Legfeljebb elkomorul majd élete utolsó éveiben.
A hatvanas évek Veres János számára a költői, magánéleti és közösségi kiteljesedést jelentik. Igazi lokálpatrióta, aki szervezi Rimaszombat kulturális életét, megalakítja a Fáklya Irodalmi Színpadot, amely évekig nélkülözhetetlen résztvevője a Jókai Napoknak, s amíg Beke Sándor a MATESZ színpadára helyezi a lírai színpadot, vagyis a vegytiszta költészetet, addig Veres János Mács Zoltánnal és Horváth Júliával együtt a rimaszombati és más gömöri kultúrházak színpadán tesz hitet a költészet halhatatlansága mellett. De létrehozza a Tompa Mihály Klubot is, amely évtizedekig lesz a rimaszombati kultúra mozgatórúgója.
Kilenc verseskötet, egy novelláskötet (Földrengés után), egy dráma (A basa sípja), egy honismereti lexikon – számokban összefoglalva ennyi Veres János papíron megmaradt ténykedése. S a tény, hogy a 2006-ban kiadott Fekete május (Madách-Posonium) óta nem akadt szlovákiai magyar kiadó, aki kötetre méltónak tartotta volna Veres János 69 éves korában lezárt életművét. A basa sípja már magánkiadásban jelent meg, ahogy 2022 decemberében a költő válogatott verseit tartalmazó kötete is.
112 vers, egy rövid életrajz, s Mihályi Molnár László szubjektív bevezető szövege – ennyi fért bele a költő fia, Vörös Attila által kiadott kötetbe. Mihályi Molnár László azt is elárulja, hogy számára Veres János volt az első élő, kézzel is tapintható költő, aki nélkül nem lett volna az, ami lett – az irodalom szerelmese.
Mint minden válogatás, ez is végtelenül szubjektív, így kimaradtak belőle olyan versek, amelyek annak idején antológiákban (Szélén az országútnak, Förtelmes Kaszálógép) szerepeltek. Igaz, egyik antológia sem vitte túlzásba Veres János költészetének felmutatását, mindkettő 3-3 (igaz, nem ugyanazokat) költeményét szerepelteti.
A most megjelent kötetbe nem fértek viszont be a műfordításai, holott azok is megérdemelnének egy önálló kötetet, hisz kevesen voltak a szlovákiai magyar irodalomban, akik annyi időt áldoztak volna a szlovák irodalom tolmácsolására, mint ő. Elég, csak Andrej Sládkovič vagy a kortárs, Ján Smrek költészetére gondolni. Ez utóbbit rimaszombati látogatásakor, 1967-ben fáklyás menet fogadta. Milyen jó lenne ezeket a verseket is mielőbb kötetben látni.
