Valentin Beniak, aki a magyar költészet fordításába menekült

Nem él vissza a tisztségével, mégis hosszú évekre elássa magát. A magyar irodalom fordításába menekül, s egy vaskos  költői antológia mellett lefordítja Az ember tragédiáját és a Csongor és Tündét is. Ma már a szlovák irodalom legjelesebbjei között tartják számon, akinél forma- és rímbiztosabban, tömörebben azóta sem fogalmazott senki a szlovák költészetben. Bár 1978-ban a Madách megjelentetett egy válogatáskötetet a verseiből, Valentin Beniaknak ma is adósai vagyunk.

A Simonyitól (Partizánske) pár kilométerre lévő Kinorány (Chinorany) nevű községben született egy hétgyermekes parasztcsalád negyedik gyerekeként 1894-ben, s a kor szokásainak megfelelően magyarul, Benyák Bálintként anyakönyvezték. Mivel gyenge fizikumú volt, szülei lehetőségeik szerint iskoláztatták. A helyi iskola elvégzése után Nagytapolcsányban és Nyitrán tanult, majd az érettségi megszerzése után 1916-ban beiratkozott Budapestre az állam- és jogtudományi karra, de hiába tanul kitűnően, mivel anyagi lehetőségei túl szűkösnek bizonyultak, kénytelen volt abbahagyni a tanulmányait, s hazatért a szülőfalujába, Kinorányba, s itt (majd később  Újbányán) lesz községi jegyző.

Szülőföldjéhez későbbi, már pozsonyi évei alatt is nagyon ragaszkodott, 1968-ban például barátjával, Jožo Nižnánsky íróval (akit mi a Báthory Erzsébetről írt népszerű történelmi regénye révén ismerhetünk) hivatalosan is meglátogatja a ma mintegy 2 800 lelkes települést, amely szintén nem lett hűtlen hozzá. Beniak emlékét emlékszoba őrzi, s decemberben rendezték meg a Beniakove Chynorany nevet viselő országos szavalóverseny immár 30. évfolyamát. Az otthon béklyói című versében így ír:

Boldog, ki otthon, szülőföldjén fejét álomra hajtja,

gyermekei őrzik az álmát, s anyja nevét rebegi ajka,

atyja kezét szorítva őrzi, óvja az unokákat,

láncszemként így kapcsolva egybe az ős családi szálat,

olyanok, mint az erdő fái, a földbe nőve erősen;

s ha mégis villám sújt a fába,

a kicsavart törzs földre eshet

nagy testét az erdő megrázza,

s az új hajtás, viharban edzett,

megfogan a csendes esőben!

(Kulcsár Tibor fordítása)

Ahogy senki más, ő sem tud elbújni a történelem borzalmai elől, 1936-ban felkerül Pozsonyba, ahol belügyi tisztviselő lesz, bár a politikába soha nem ártja bele magát. Egy-két nacionalista húrokat pengető verse mellett inkább a közép-európai népek együttélést hirdeti, 1943-ban szerepel a Szalatnai Rezső és Ján Smrek által összeállított Sötét vizek partján (Na brehu čiernch vôd) című magyar költészeti antológiában, amelyhez kedvenc nyugatos költői (Adytól Illyésig) lefordításávak járul hozzá, s mintegy megelőlegezi az 1957-ben megjelent hatalmas vállalkozását, az Esti villámlást, (Večerná blýskavica) amelyben egyes-egyedül 471 oldalon ad számot a XX. század addigi magyar költészetéről.

A háborús években a Szlovák Írószövetség elnöke, s hiába, hogy a politikát mind magánéletében, mind költészetében messziről kerüli, a büntetést nem kerülheti el.

A háború után hónapokat tölt vizsgálati fogságban, majd 1948 után a kommunisták hurcolják meg. Szilenciumra ítélik, még a fordításai is csak álneveken jelenthetnek meg. Csak az 1968-as változások hozzák el számára a viszonylagos költői szabadságot, igaz, ekkor már rég klasszikus. Családjában több irodalmár is akadt, egyik lánya, Nora Krausová elkötelezte magát a német irodalom szlovákra való tolmácsolása mellett a költészettel, veje, a Tiszolcról elszármazott Cyril Kraus irodalomtörténész, aki a szlovák romantika időszakával foglalkozott, s Andrej Sládkovič és Ján Botto munkásaságát kutatta, míg annak bátyja, Milan Kraus maga is költőként és műfordítóként került be a szlovák irodalom vérkeringésébe.

Közismert tény, hogy a modern szlovák költészet atyja, Pavol Országh Hviezdoslav még miskolci gimnazistaként első verseit magyarul írta, de kevesen tudják, hogy Valentin Beniak, vagyis Benyák Bálint is magyarul követte el az első zsengéit A mi zászlónk című lapban. Szerencsés időben lett szlovák költő, a szlovák államiság megalakulásakor, amikor már nem kellett harcokat vívni azért, hogy anyanyelvükön írhassanak.

Amit mi, magyarok tragédiaként éltünk meg, mármint a trianoni országfeldarabolást, azt a csehek és szlovákok örömünnepként, államalapításként.

A nemzet atyjai, mint Svetozár Hurban Vajanský és Martin Rázus még az önállósodásért küzdöttek, addig az őket követő írógenerációnak már teljesen más dolgai voltak. De ez a nemzedék még kitűnően beszélt magyarul, s ezer szállal kötődött a magyar kultúrához, s ahogy többen mások is, Beniak is Ady köpönyegéből bújt elő (Adyhoz verset is ír), s élete végéig nem titkolta, hogy számára a Nyugat költészete volt a mérce.

Mellettük a cseh Jiří Wolker és a szlovák modern költészet egyik megalapítója, Ivan Krasko is erős hatást gyakorolt kezdeti költészetére, amely még a szimbolizmus jegyében indul, de egyes korszakaiban mesterien váltogatja az egyes izmusokat, s eljut az avantgardig. Emellett kitűnő formaművész is volt, ahogy Szalatnai Rezső írja róla, „nála rím és ritmus fontosabb, mint bárki másnál a szlovák költészetben”. Sziklay László, aki magyarul megjelent kötetének az utószavát írta, mindehhez még hozzáteszi,  Beniak eljut a klasszikus tömörséghez, alaposan feladva ezzel a leckét az utódainak.

Talán az se véletlen, hogy a magyar válogatáskötetét (amelynek anyagát lánya, Nora válogatta) az egyes kötetek anyagát más és más fordítóra bízták, az első időszak verseit Kulcsár Tibor, Varga Imre, Tőzsér Árpád és Kulcsár Ferenc fordította,

az Igric-verseket Koncsol László, míg az utolsó korszak verseit Tótfalusi István, Jánosy István, Dudás Kálmán és Tandori Dezső. S itt jegyezzük meg, hogy már a két háború között is felfedezte a költészetét a szlovenszkói magyar irodalom, Darvas János több versét is tolmácsolta magyarul.

S kik is voltak a kortársai, akikkel együtt annyira ragaszkodott a magyar irodalomhoz? Štefan Krčméry, Emil Boleslav Lukáč és Ján Smrek.

Mindhárman nagyon sokat tesznek a magyar költészet beemeléséért a szlovák köztudatba. Ma ez a mondat kissé már giccsesnek tűnhet, de akkoriban egy-egy ilyen kötet megjelenése még eseményszámba ment. De mielőtt a fordításairól szót ejtenénk, ne feledkezzünk meg Beniak saját költészetéről, amelynek legjellemzőbb formajegyeiről már szóltunk. 1928-ban, tehát költőhöz „méltatlanul későn”, a Húzódjatok tovább, felhők címmel jelent meg első kötete, de ezt követően már szinte évenként látnak napvilágot a kötetei (Léptek visszhangja, Királyi tánc, Lunapark, Postagalamb, Bükkmakk, Vigília, Második Vigília, Zsófia, Hamvazkodás, Igric), egészen 1945-ig. Ezt követően hosszú, kényszerű szünet következik, egészen a hatvanas évek közepéig tart a csend. Összegyűjtött verseit 2012-ben a Kalligram adta ki Zsúfia és más versek címmel. 1947-ben ugyan nyugdíjazzák, de irodalom nélkül nem tud létezni. Így menekül a magyar irodalomhoz.

Szóltunk már az 1943-as antológiáról, amelybe a Nyugat költőit tolmácsolta (a kötetben egyébként Mécs László és Győry Dezső is megjelenik), majd az ötvenes években elsősorban a magyar irodalom fordításával tölti nyugdíjas éveit. Igaz, még előtte lefordítja Tóth Árpád hatására az Aucassin és Nicolette című középkori francia széphistóriát, s Oscar Wilde A readingi fegyház balladája című költői vallomását is, de ideje nagy részét a magyar irodalom fordítása teszi ki.

Ezeket a köteteket, amelyeket Jozef Orlovský nyelvész kiadója jelentet meg (ahogy az Igric-kötetet is) az érsekújvári Zmeták Ernő illusztrálja. A kommunisták hatalomátvétele után fordítani is csak titokban fordíthat,  Hviezdoslav archaikus stílusa után magyarra ülteti Az ember tragédiáját, mégpedig Fra  Makarius álnéven (pár évvel később Ctibor Štítnický a Paulay Ede-féle színpadi változatot fordítja le  amelyet Rakovszky Tibor rendezésében Pozsonyban és Kassán is bemutatnak).

Ezt követi Ján Kováč álnéven a Csongor és Tünde magyar fordítása, amely a Diliza kiadásában sokszorosítva jelenik meg a Klasszikus drámák sorozatban.

S ne feledjük, ő fordítja le az ezerszer elátkozott Szabó Dezső Az elsodort falu című regényét is. Legnagyobb vállalkozása mégis az a vaskos, 471 oldalas antológia, az Esti villámlás, amely hét magyar költő (Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, József Attila, Illyés Gyula) verseit tartalmazza. 234 vers, köztük a teljes Jónás könyve Babitstól és A szegény kisgyermek panaszai Kosztolányitól. S mindezt teljesen egyedül. Beniak az utószavában személyes vallomásában tesz hitet az őt annyira inspiráló magyar költészet mellett, s mint írja: „Egy fél évszázad költői termését, amelyben tűzben és vérben múlt ki a történelem egy korszaka, hogy egy újnak adjon helyet, annak, amelyik most határozza meg az emberiség jövőjét.

A költők itt közreadott tűzijátéka, ezek a gejzírek, vízesések és függönyök az éjszakai vihar előestéjén kétszer avatkoztak bele az elemek összeütközésébe. Ez a költészet nem hallgatott el a háborúk rémétől, nem hagyta, hogy elfojtsák, hol halkabban, hol fortissimo, hol összeszorított ajakkal énekelt és hívta a békét. Így védte magát s az emberiség lelkiismeretét, benne az emberiség értékeit is, amelyeket a veszettség semmibe se vett. Nem hallgatott el, ha elveszítette is földi tápanyagát, elszakadt is a sorstól és a föld vulkánjaitól, nem szakadt el az emberek lelkétől. Megőrizte a folytonosságot, s átmentette mint a költészet nagy küldetését a nemzet és – szélesebb alapon – az emberiség történetébe is”.

– írta róla Szalatnai, míg mások nemes egyszerűséggel eklektikusnak nevezték. Az mindenesetre tény, hogy a szlovák költészet XX. századi történetében megkerülhetetlen a neve, mi magyarok pedig, nagy-nagy köszönettel tartozunk neki.