2023. október 29., 11:09

Vajon miről írna ma „Zsénagy”?

Egy könyvet keresgélve a minap „szembe jött” velem „Zsénagy”. Csapzottan, kocsmaszagúan, rekedt hanggal, ám lényéből kedvesség is párolgott a rummal... A fülembe súgott, vagyis „karcogott” valamit, amit korábban már olvastam… Aztán felocsúdtam az emlékeimből és visszarévedtem a jelenbe. Egy kötet volt a kezemben, Zs. Nagy Lajos: Az elpárolgott fazék című könyve, amely szatirikus, humoros írásokat, karcolatokat fog egybe, és azt vettem észre, hogy már oldalakat olvastam belőle, nem törődve eredeti szándékommal.

zs.nagy-az-elparolgott-fazek-borito
Galéria
+4 kép a galériában
Zs. Nagy Lajos: Az elpárolgott fazék
Fotó: Lacza Gergely

A szerzőnek ez nem az első vidámabb hangvételű kötete, hiszen korábban már megjelent hasonló műfajú írásokat tartalmazó válogatása, az Emberke, küzdj! (1975) és a Rendetlen napló (1985). Ez utóbbi cím alatt annak idején egy sorozata „futott” a Hét című hetilapban. Ezeket foglalta az említett kötetbe a szerző, de Az elpárolgott fazékba is „dobott” néhány megemészteni való írást a két korábbi könyvből. Ismét belelapozok… Olvasom, mosolygok a Rendetlen napló „naplopós” kiszólásain. (Az ma is „divatos” egyes vicces kedvű futballszurkolók körében, a Trollfoci nevű népszerű csoport még pólót is gyártott ezzel a felirattal. Hogy mi az apropója, most ne magyarázzuk, de a „bennfentesek” úgyis tudják.) „Zsénagy” azonban halálosan komoly. Lássuk csak, amit ő láttat naplójában:

Vasárnap. Reggel havazás. Ijedten nézek ki az ablakon: ma sem lehet új életet kezdeni, marad hát minden a régiben…”

Így kezdi vasárnapi bejegyzését, felvázolva, latolgatva, mit is lehetne aznap csinálni, de miután délután már másodszor ébred fel, rögtön rá is ébred arra, hogy:

„A súlyosabb dolgok maradnak holnapra.”
zselyi-nagy-lajos
Zs. Nagy Lajos
Fotó:  csemadok.sk

Persze hogy engem, az olvasót kíváncsivá tett, mik is azok a súlyosabb dolgok, amiket másnap kell megoldani. A naplóban a vasárnapot mindjárt a kedd követi, ezzel a mondattal kezdve a bejegyzést:

Kedd. A súlyos dolgok tegnapra maradtak. A legsúlyosabbnak egy riport megírása ígérkezett, meglepő módon elég gyorsan megírtam, igaz, hogy így utólag nem találok benne se cselekményt, se mondanivalót, tehát alighanem…tökéletes.”

Zs. Nagy Lajos naplójának szerdája, elmondása szerint, nem indul jól, de aztán egy elképzelt pszichoterápia lendít rajta némileg:

Egész nap szomorkodtam, minden különösebb ok nélkül. – Úgy gondolom, ezt hívják tiszta szomorúságnak. Én mindenesetre így nevezem. Olyan búvalbélelt voltam, hogy ebédelni is elfelejtettem. Pedig, amint megtudtam, székelykáposzta volt. Este: pszichoterápia…”

Az elképzelt történet, meg a csütörtöki alvás után pedig:

Szombat. Este fél nyolckor indulás a farsangi bálba, avagy ahogyan nem hivatalosan nevezik: a »magyar bálba«. Ez a bál a Kyjev Szálló összes termében zajlik. Nem számoltam meg, hány terme van a Kyjevnek, elég sok lehet, mert eltévedtem bennük…”

A báli miliő és hangulat sajátos leírása után megjegyzi:

Egyébként nagyon érdekes dolog józan állapotban végignézni egy farsangi bált. (…) Először fordul velem elő ilyesmi.”

(S itt, a józanság témájánál maradva, felrémlik egy közvetett emlék az íróról. Azért közvetett, mert a családi szájhagyomány útján maradt fenn. A pozsonyi csemadokosok a Csemadok nagytermében rendezték meg minden évben a gyerekek számára a Mikulás-estet. Szüleimmel én is oda igyekeztem volna csillogó szemmel, amikor a költő, aki nem mellesleg édesapám kollégája volt, a terembe vezető ajtó előtt elállta az utunkat. Egyszerűen beállt az ajtóba és nekem szegezte a kérdést: Mit hozzon neked a Mikulás? Én akkor még olyan kicsi voltam, hogy hadilábon álltam az „r” betűvel, de a válasz így sem maradt el. Felnéztem a költőre és hangosan ezt mondtam: bojt, /bort/. Ezzel rögtön be is loptam magam a költő szívébe.)

E kis személyes kitérő után térjünk vissza a rendetlen naplóhoz, egy hét múltán ismét egy velős bejegyzés:

Vasárnap. Reggel havazik. Ma sem lehet új életet kezdeni!”
zs.nagy-az-elparolgott-fazek
Zs. Nagy Lajos: Az elpárolgott fazék
Fotó:  Lacza Gergely

Zsélyi önmagáról ír elsősorban, mégis magunkra ismerünk. Olyan dolgok történnek vele, amelyek velünk is megesnek, de nem úgy… Vagy mégis, de mi közben nem figyeljük önmagunkat? Nem látjuk magunkat görbe tükörben vagy éppenséggel egy rózsaszínű köd közepén?

A költő zokniban ül egy szoba közepén, és töpreng. Homlokán a megszállottak láthatatlan töviskoszorúja, az önkéntes világmegváltók fényes verítéke. A naiv és beavatatlan szemlélő azonban kitalálja: a költőt megszállta az ihlet, homlokon csókolta a múzsa, nyilván az ültette őt a küszöbre, s most a világűrből érkező üzenetek néma muzsikájára figyel nyitott lélekkel s félig nyitott szájjal, egyszóval ámuldozva, kiszolgáltatva mindenféle transzcendenciáknak.”
Zs. Nagy a valóságból merít, sok apró-cseprő dolog, látszólag semmiség jelenik meg az írásokban, s ezeket szokatlan módon gondolja tovább, egy más dimenzióban, más „köntösben” jeleníti meg őket, hogy aztán egy egész más történet kerekedjék ki belőlük.

Általában úgy indítja Az elpárolgott fazék írásait, hogy már az első mondatok után kíváncsivá tesz bennünket, hová is vezet majd el fura története, fantáziája, továbbgondolt meséje. Mint például ezek:

„Mese az anyósról. Egyszer egy fiatal tábornok elhatározta, hogy eladja az anyósát. Hogy miért határozott így? Mert előzőleg már eladott minden eladhatót: a tankokat, a puskákat, a rakétakilövő állomásokat, a gyalogságot és a légvédelmi tüzérséget, egyszóval az egész jól felszerelt hadsereget, s ráadásul az országot is. Egyedül az anyósa volt még a nyakán…”

Egy másik mese egy hóhérról szól, akit kimondottan szerettek a halálraítéltek, de nemcsak ők, hanem az ország népe. Nos, hogy mi lett a tábornok anyósával, meg a hóhérral, vagyis hogy mi lett a mesék vége, kiderül a könyvből.

Mindezekről azért írtam talán egy kicsit részletesebben, hogy érzékeltessem az író ironikus-groteszk látásmódját, meghökkentő ötleteit, szárnyaló fantáziáját, szokatlan fordulatait.

zselyi-nagy-lajos2
Zs. Nagy Lajos: Az elpárolgott fazék
Fotó:  csemadok.sk

Az Utószót Grendel Lajos írta, a könyvet az író fia, Nagy Zoltán illusztrálta. Grendel megjegyzi a szerzőről:

Az ő iróniája (…) különösebb intellektuális erőfeszítés nélkül is élvezhető, s olyan banális, köznapi eseményekre reflektál, amelyekkel mindennap szembekerülünk – otthon vagy a hivatalban, az utcán vagy egy kiránduláson, esetleg egy vidéki városka vasúti várótermében. A különbség köztünk, az olvasók, és e rövid anekdoták, történetecskék írója között az is, hogy a mi tekintetünk olyannyira hozzászokott már ezekhez a fonákságokhoz és emberi gyarlóságokhoz, hogy átsiklik fölöttük, s olykor már bosszankodni sincs kedvünk miattuk. Zs. Nagy azonban kedvvel vadászik rájuk…”

Az elpárolgott fazék, amelynek írásait Grendel Lajos állította össze, 1988-ban jelent meg a pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadónál. Szatirikus karcolatai, olykor bizarrnak tűnő groteszkjei az akkori, csaknem negyven, ötven évvel ezelőtti élet sajátos lenyomatai, amelyekből magunkra, az akkori világra ismerhetünk. De vajon ha a mai, alaposan megváltozott, háborúkkal küszködő, globális világunkról, a józan ész logikáját gyakran hírből sem ismerő Brüsszelben és máshol zajló tragikus paródiáról venne az író „ujjlenyomatot”, az milyen lenne?

Gondolom, azért csak akadna így is időn és tereken átívelő téma sok, mint amilyen a kötet utolsó, rövid írásának témája: „Mit vegyek? Mi mindent vennék, ha sok pénzem lenne!” – teszi fel a kérdést. Ugye, ismerős...

zs.nagy-az-elparolgott-fazek
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.