2022. február 19., 17:18

Vajon ki él tovább: versem-e vagy én? - Pajor István emlékezete

Pajor Istvánt a 19. századi Nógrád megye irodalmi életének egyik központi alakjaként tartják számon. 1821. május 20-án – Pajor József földbirtokos, megyei tisztviselő és Kalmár Johanna fiaként – a Hont vármegyei Alsó-Nyéken, a mai Nagykürtösi járáshoz tartozó Ipolynyéken született.

pajor
Fotó: Magyar7/Archív felvétel
Pajor István

Bölcsőmet Hont kies Nyék-völgyén ringatták; / Valék ügyvéd, író; fáradtam e megyén, / Jártam öt-hat helyen kilenc-tíz iskolát, / Vajon ki él tovább: versem-e vagy én? – írta egyik költeményében Pajor István. Életének egy-egy szakaszát Felsőszemeréden és Százdon töltötte, ahol magánnevelőként rokona, Szontagh Ádám foglalkozott vele. Amint azt a Pallas Nagylexikonban összefoglalták, a gimnáziumot Korponán végezte, ahol Besztercebánya, majd Nagyvárad későbbi püspöke, Ipolyi Arnold volt az iskolatársa.

Pajor tanult a selmecbányai és a pozsonyi líceumban, majd jogi tanulmányait a losonci református kollégiumban végezte: „Egy ideig mint kezdő ügyvéd Pesten működött, majd szülőföldjére térvén, magánügyvéd volt, de sokszor megyei megbizásokban is részesült. 1849-ben a magyar kormánybiztos első megyei aljegyzővé nevezte ki, később a vármegye tisztifőügyésze lett.”

Az 1848/1849-es szabadságharc ideje alatt a főhadnagyi rangig vitte. 1850-től kiscsalomjai birtokára vonult vissza; 1860-ban telepedett le Balassagyarmaton. A kiegyezés évében már Nógrád vármegye tiszti ügyészeként, később pedig – nyugdíjazásáig – mint a központi árvaszék elnöke tevékenykedett. A magyaron kívül a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol és a szlovák nyelvet is bírta.

Már a selmecbányai diákévei alatt foglalkozott irodalommal; a Honderü, a Pesti Divatlap, az Életképek, az Athenaeum és a Kritikai Lapok még a forradalom kitörése előtt helyet adott verseinek. 1859-ben kiadott költeményeit Csalomjai álnéven jelentette meg, Neologia és orthologia című munkájával 1883-ban bekapcsolódott a nyelvújítási mozgalomba, ugyanekkor Schiller és Goethe epigrammáit, Horatius műveit és Ján Kollár verseit fordította magyarra. Ekkor már királyi tanácsos.

Ipolysági visszaemlékezését Csáky Károly helytörténész elevenítette fel:

Ipolyság az én gyermekkoromban még annyira kis hely volt, és hiányos közlekedésénél fogva annyira távol esett az ottani vidéktől, hogy még ott az egyetlen görög boltos, jóravalósága daczára sem tudott boldogulni…”

1899. március 29-én Balassagyarmaton halt meg. A Honti Lapok 1899-ben így írt róla: „Ha a mi örök büszkeségünk, a hős Szondy emlékét kellett dicsőíteni, ha Ipolyinak emeltünk egy emléktáblát és rendeztünk egy gyászünnepélyt, ha kaszinónk tartotta jubileumát, ha tisztviselői jubileumot rendeztünk, ha a szegénynek, árvának, éhezőnek könnyét kellett felszárítani, mindenkor hűségesen megjelent a mi jeles poétánk s elhozta magával költői ihletének egy-egy fényes szülöttét.”

Ipolynyéken ma már utca viseli a nevét, és a település önkormányzata valamint a Palóc Társaság jóvoltából a falu főterén, a Szentháromság-szobor körüli parkban emléktáblát is kapott, 1996-ban.

Ez – Gyulai Sáska Sándor honvédhadnagy sírjának közelében – jelenleg a helyi temetőben található.

Megjelent a Magyar7 2022/7. számában.        

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.