Vadászáldás az ordasok regősének
Mindig vonzott apai felmenőim családi legendákkal és vadászhistóriákkal átszőtt titokzatos története, illetve távoli őshazája, így különleges élmény volt eljutni a Tátra ölelésében meghúzódó kis szepességi faluba, Gnézdára.
Ide menekült a francia forradalom elől az a Párizs környéki grófi família, melynek házitanítója itt alapított családot. A Jouron név előbb Juronra, majd Juran-Juránra, végül Jurányira változott, ám a pedagógusi hivatást mindig továbbvitték az utódok, elsősorban kántortanítóként. Így kezdte Jurán Vidor is (1879–1963), ám istenáldotta írói tehetsége és a természet iránti rajongása újságíróként, lapalapító szerkesztőként és vadászíróként tette ismertté. „Ordasok” című regénye a vadászirodalom első önálló farkas-monográfiája. Már az alcím is a természet iránti tiszteletet, alázatot sugallja: „Énekek éneke a havasok, erdők és lápok csavargó szürke fiairól.”
Akár regényeit, akár a közelmúltban hozzám került jegyzeteit olvasom, mindig lenyűgöz szépirodalmi stílusa, lírai hangvétele. És a humor, a nyelvi játékosság! Amely főleg az egykori podolini piarista diáktársnak, Krúdy Gyulának írt leveleiben csillan meg. Ugyanakkor megrázó drámai történeteket is őriznek a megsárgult levelek, amelyeket a második világháború poklából meggyötörve hazatért férfi írt a világban szétszóródott testvéreinek, és amelyek segítségével hosszú hónapokig kétségbeesetten próbálta megtalálni eltűnt fiát.
De mélyen aggódott szeretett szülőföldjéért is. „Most sodorják el, törlik el végleg fejünk fölött a Szepességet…” írja keserűen. Emberi nagyságára vall, hogy a legkeményebb próbatételek közepette is hű maradt istenhitéhez, szülőföldjéhez, anyanyelvéhez.
Szellemi öröksége, lelkisége ma is példakép lehet az utódok számára, ahogy a magyarországi Juránoknál generációkon át erkölcsi mércét, igazodási pontot jelentett – többnyire személyes találkozás híján is – a család „Vidor bácsija.” Mindig kerestük, olvastuk régi, majd újabb kiadású regényeit, és próbáltuk felkutatni családtagjait. Mígnem a közelmúltban rátaláltunk Németországban élő unokájára, Gerhardra. Aki tulajdonképpen másod-unokatestvérem, hiszen nagyapáink testvérek voltak: Jurán István Gnézdáról Jászszentandrásra került kántortanítónak.
Mivel korábban egyikünk sem járt őseink földjén, fontosnak tartottuk, hogy találkozzunk és közösen emlékezzünk Jurán Vidorra, halálának hatvanadik évfordulóján Gnézdán a templomban, az emléktáblánál és a temetőben.
Egyúttal köszönetet mondunk Jozef Joppa késmárki erdésznek a családkutatásban és a szervezésben végzett lelkes munkájáért. Czáboczky Szabolcs kassai történésznek a vadászt, a vadászírót, a szepesi cipszer összetartozás képviselőjét méltató – magyarul, szlovákul és angolul elmondott – nagy ívű beszédéért. Köszönetet mondunk Ferjentsik Ferenc atyának, az Egri Főegyházmegye plébánosának – aki szintén újonnan felfedezett Jurán-rokon és értékes családi dokumentumok megőrzője – a sírszentelésért, valamint Sánta Norbertnek, a Komáromi Körzeti Vadászkamara munkatársának, illetve a vadászkürtösöknek a megemlékezést megkoronázó kíséretért, a megható „vadászáldásért”!
Legyen áldott Jurán Vidor emléke!
Megjelent a Magyar7 2023/32.számában.
