Urr Ida – az avantgárdtól az embermentésig

Én csak azt szeretném,
hogy ne sírjon senki
és ne öleljen senkit sem a bánat
 én csak azt szeretném,
hogy amerre járok
fehér őszirózsák csókolják a számat...
s haljon meg a titkon,
lopva ölő bánat.
Mert ha könnyet látok, halkan omló könnyet:
a lelkem titokban, haldokolva vérzik...
és a hulló lombok imádkoznak értem
s tágranyílt szemekkel álmélkodva nézik,
hogy csöndes cseppekben levelükre vérzik.

– írja egyik versében, s ahogy az 1926-ban Sziklay Ferenc által szerkesztett, Kassán kiadott lírai antológia vele kapcsolatban megjegyzi, „érzékeny női lélek, akinek nemcsak a maga baja fáj, de a másé is, különösen fajának tragédiája kelt benne panaszos elkeseredést”.

A kassai állami leánygimnáziumban érettségizett, s innen  a pécsi egyetemre kerül orvosi szakra, de diplomát  1929-ben Budapesten szerez  a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen, s belgyógyász lesz. Ne feledjük, abban az időben még nagyon kevés nő szerez felsőfokú végzettséget, s az orvosok között olyan ritka a gyengébb nem, mint a fehér holló.

A diplomája megszerzése után hazatér praktizálni a szülővárosába, s itt is marad szülei haláláig. Apja maga is művész, szobrász volt, míg öt évvel idősebb bátyja, György publicista és bibliográfus, így nem volt meglepő, hogy őt is magával ragadta a szép szó varázsa, már tizenhat évesen megjelentek az első versei, s még csak 18 éves, amikor Zokogások címmel az első verseskötete is megjelenik, amit további öt követ 1940-ig. Verseivel járja a Felvidéket, 1926-ban Eperjesen, négy évvel később Rimaszombatban tart felolvasó estet. Verseit a korabeli kritika is pozitívan fogadta, ami további folytatásra biztatta, s a fővárosi lapok (Pesti Napló, Újság, Válasz, Napkelet, Magyar Kultúra, Élet, Keresztmetszet) mellett nagyon sok vidéki lapban (Pécsi Napló, Dunántúl, Prágai Magyar Hírlap, Kassai Újság, Kassai Napló, A Mi Lapunk, Nyitramegyei Szemle, Határszéli Újság, Bars, Sajó Vidék) is jelentkezik a verseivel, amelyek akkoriban az avantgárd („előfutár”) hatása alatt álltak, így például nem egy képvers kerül ki a tolla alól. Érdemes megállni egy pillanatra ezeknél a mára elfeledett egykori vidéki lapoknál, amelyek akkor fontos szerepet töltöttek be egy-egy régió életében.

A Nyitramegyei Szemle, ahogy a kor többi vidéki lapja is, egyfajta vegyesfelvágott volt, a régió politikai és közéleti eseményei mellett társadalmi és közgazdasági kérdésekkel is foglalkozott, de helyt adott némi szépirodalomnak is. Az első köztársaság idején  Nyitrán jelent meg 1919 és 1938 között (bár már korábban is létezett) az Országos Keresztényszocialista Párt orgánumaként, 1939 és 1941 között pedig pedig független lapként Risnyovszky János, Franciscy Lajos és Pálddi Vilmos szerkesztésében. Urr Ida rendszeresen adott verseket a Barsnak és a Sajó Vidéknek is. Előbbi Léván

jelent meg egészen1944-ig, főszerkesztője az első időkben a viszonylag fiatalon, 57 éves korában elhunyt Kersék János költő és drámaíró volt, s nemzeti és keresztény szellemiség jellemezte. Jelentősebb vidéki lapnak számított a a katolikus szellemiségű Sajó Vidék, amely 1920 és 1944 között jelent meg Rozsnyón az azonos nevű nyomda kiadásában. Szerkesztésében Lóska Béla, Tichy Kálmán, Kovács Gyula, Sinkó Ferenc és Bakos József váltották egymást. Sok hitbuzgalmi jellegű írást közölt, s bátran fellépett a kisebbségi sérelmek ellen, ezért többször elkobozták, sőt 1934 április 14-től novemberig be volt tiltva. Akkor gyors egymásutánban két kísérlet is történt a helyettesítésére (A Mi Újságunk, 1934. ápr. 1.– ápr. 15.; Az Újság, 1934. máj. 5–26.), de ezeket a rozsnyói járási hivatal nyomban beszüntette. A nyomda és a lap tulajdonosa, Potocsny József egyik kezdeményezője volt a katolikus magyar írók egyesülete megalakításának. Az 1933. február. 10-én Pozsonyban tartott alakuló közgyűlés után az egyesület Szent Pál Irodalmi Társaság néven kezdett működni, de mivel alapszabályát hosszas elfektetés után sem hagyták jóvá, 2-3 év után elhalt.

Egyedül haladok a viharban. Orvosi pályám adja a tartást, az erőt, a biztonságot ezen a minden szélfújásra megbillenő költői pályán. De így van ez jól.” – írja Urr Ida egyik önvallomásában. A Zokogások szakmai- és közönségsikere után három évre rá jelenik meg a   Bíborkehely,újabb két év múlva  a Kormozott lámpással, 1930-ban  a Szent pokol, 1936-ban a Nincs kenyér, s végül 1940-ben az Itt az írás. Jön az újabb világégés s Urr Ida leteszi a tollat, újabb verseskötete majd csak negyven évvel később jelenik meg, amikor A fényrács mágiája címmel jelennek meg válogatott és új versei.    1944 októberében a nyilasok hatalomra kerülése után úgy érzi, neki is cselekednie kell. A Svéd Vöröskereszt szolgálatába szegődik, lakást bérel, ahol a saját háza mellett zsidók százait bujtatja, s menti meg a biztos pusztulás elől.

Ekkor írja a Teniszjáték című versét, amelyre évtizedekkel később Zoltán Gábor is felfigyel, s újraközli a Szép versek 1944 című antológiájában.

Mondhatnánk, Zoltán Gábor monotematikus író, fő témája a vészkorszak, Szálasi és nyilas bandája rémuralmának a feltárása. Ezzel az időszakkal foglalkozik az Orgia, a Szomszéd és az Ólomszív című munkáiban is, de ez a kor adta az ihletet a 2020-ban megjelent Szép versek 1944 című antológiához is, amelyben nemcsak a nyilas korszak áldozatául esett költőket mutatja be, hanem tág teret ad azoknak is, akik a másik oldalon álltak, vagyis írásaikkal szentesítették az egyébként kassai születésű Szálasi embertelen, életeket semmibe vevő diktatúráját, amelynek számos írástudó is az áldozatául esett. Valószínűleg az egyetlen olyan antológia ez, ahol gyilkosok és áldozatok „békésen” megférnek egymás mellett. Felvidéket ebben az antológiában Márai Sándor és Mécs László mellett többek között a szomolnoki Lukács László és a kassai Urr Ida képviseli, akikről nem igazán hallottam eladdig, akik közül előbbi nem is élte túl a háborút, utóbbi viszont százakat mentett meg saját élete folyamatos kockáztatása árán is.

Valami pattan
tompa ütéssel
pattan a labda
pattan 1-2
pattan 1-2
nem hagyja abba,

üres a város
vagonba préselt
gyárosok
pékek
szemembe néznek

A teniszpálya
pirulva ébred
játszanak rajta
pattan a labda
pattan 1-2
pattan 1-2
nem hagyják abba,,,

tompa ütések
ütik a csendet
mindenki elment
ütik a csendet
nézem a pályát
nézem a képet
a teniszlabda
csak engem éget?

ütik a labdát
emberek égnek!
kik labdáznak most?
a keresztények?

– hangzik a Teniszjáték című vers, amely meglepő módon minden szlovákiai magyar költészeti antológiából kimaradt. Igaz, ezek az antológiák nem voltak túl kegyesek hozzá, az 1990-ben napvilágot látott Szélén az országútnak még két rövid versét közli, a 2002-es Förtelmes kaszálógép már nem tud róla. Azóta viszont eltelt újabb 22 év, s ki tudja, jelenik-e meg még egyszer ezekhez hasonló összefoglaló antológia.

Amikor a borzalmak véget érnek, visszatér az orvosi  hivatásához, s csendben, de annál lelkesebben  folytatja orvosi praxisát. Számos szakcikke jelenik meg, s 1983-ban a genfi egyetem is díszoklevéllel ismeri el ezen tevékenységét. Rajta kívül van még egy felvidéki orvos, a losonci születésű, nemzetközi hírnévre szert tett Magyar Imre, akit kiemelkedő orvosi pályája mellett a szépirodalom is a jelesei között tart számon. De róla, valamint a teljesen elfeledett Rév Józsefről és arról a Róth Miklósról  akit megöltek, mielőtt feliratkozhatott volna erre a listára, majd legközelebb.  

Urr Ida  pár hónappal a halála előtt még megélhette, hogy megkapja a jeruzsálemi Yad Vashem Világ Igaza elismerést  életmentő munkásságáért. Az Encsi Városi Tanács Művelődési Osztálya 1985-ben lepi meg egy vékonyka verseskötettel (Hernádparti himnuszok), majd a budapesti Magvető Kiadó halála évében kibővítve újra kiadja A fényrács mágiáját.

Ennek fülszövegében írja Alföldy Jenő: 
„Urr Ida költői pályakezdése azokra az évekre esik, amikor a magyar-nyelvű avantgárd líra követni akarta a korabeli világirodalmi törekvéseket, de a magyar viszonyok között nem tudott uralkodó irányzattá válni…”

„Az avantgárd szorzótábláján ma sem tudnak számolni százig… Ha avantgárdnak  neveznek, ahhoz csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy annak feltétlenül megújítására törekszem” – írja mintegy pörlekedve Alföldyvel Urr Ida a saját költészetéről.

Szeretnék egy falusi házat
virágos puszták közepén,
nem lakna benne senki más:
csak én.

A vetésben sok pipacs lenne,
kék keskeny út a ház előtt
és halálosan fekete
a föld.

A vonat soha meg nem állna
csak hallanám a rohanást
és szeretném nagy földemben
a gyászt.

És késő esték záporában
lankadt virágok tenyerén:
gyalog jönne hajlékomba
a fény.

Kemény G. Gábor irodalomtörténész szerint „Urr Ida, a költő az orvos hivatástudatával és erejével bízik, s ez ennek a lírának végső kicsengése az emberi lét jobb, szolidáris formáinak kialakításában”.

Kevés annyira humanista költő mutathat fel az egyetemes magyar irodalom, mint Urr Idát, aki orvosként és emberként is a legjelesebbek között tarthatunk számon. De ténylegesen számon tartjuk?