Trianoni (harang)szó a Szívosszögtől Glügig

2021. április 25., 18:41
Juhász Dósa János

A gömöri és a trianoni magyarság, a határ mentén élők krónikása és szószólója volt. Személyes sorsa, ahogy regényhőseinek a sorsa is azonos a szlovenszkói-szlovákiai-felvidéki magyarság huszadik századi sorsával. Mács József riportjaiban, novelláiban és nagyregényeiben egy jobb sorsra érdemes, mégis erősen kipusztulófélben lévő kisebbség sorsát ábrázolta következetesen, meg nem alázkodva.

Mács József

Talán ő volt az egyetlen felvidéki író, aki nem a szerkesztőségekben, az íróasztala mellett gubbasztott, hanem bejárta szeretett népének, megírt hőseinek az útját egészen a „nyelvet gyorsan felejtető” cseh–német határig. A leglelkiismeretesebb gömöri író 90 éve született. Nagy kérdés, hány évvel éli őt túl annyira szeretett felvidéki/gömöri magyarsága. Az előjelek nem túl biztatóak.

Děčíntől Glügig

„Mács József a gömöri kolorit festésének művésze” – állapítja meg róla Görömbei András még 1980-ban. Az irodalomkritikus talán csak annyiban tévedett, hogy Mács nemcsak Gömör, de az egész Felvidék legkitartóbb és leghűségesebb krónikása, aki szinte minden művében Gömört hozza az egyetemes magyar irodalomba (szülőfaluja, Bátka idősebb lakói minden regényében azt lesték, vajon épp melyikük jelenik meg egy-egy figura alakjában). S nem véletlenül. Nemcsak számára volt Gömör a világ közepe, ugyanakkor az az állatorvosi ló is, amely kicsiben leképezte a felvidéki magyarság Trianon utáni sorsát.

Mács újságíróként bejárta a trianoni döntés után kisebbségbe szorult felvidéki magyarság egyre szűkülő élettereit Ágcsernyőtől Ašig. Nem véletlenül említem ezt a cseh–német határ mentén fekvő kisvárost, hiszen a második világháború utáni kitelepítések következtében nagyon sokan találták magukat a nyugati végeken, akik sokszoros kisebbségben folytatták a túlélésért vívott egyre reménytelenebb harcukat. Mács már újságírói pályája elején sokat riportozott az egykori szudétanémet tájakon, s talán nem véletlen, hogy ez az egyébként festői szépségű vidék a főszereplője első (Adósságtörlesztés) és utolsó (Az elcsatolt vagon) regényének is.

Egész életműve adósságot törleszt

1931. április 18-án született Bátkában, a Szívosszögben, s élete első 18 évében nem sok minden utalt arra, hogy író lesz belőle. Azt is nehezen viselte, hogy apja boltos lett, ő inkább lovat és földet szeretett volna, ahogy a Hasszán c. életrajzi jellegű kisregényében írja. De jól tanult, így semmi sem mentette meg a középiskolától, amelynek Rimaszombatban veselkedett neki. Azonban jöttek a világháborús évek, majd a kitelepítések és (magyar)nyelvkitépések, s mire Pozsonyban leérettségizik, a határon szökdösve már megjárta Sárospatakot és Miskolcot is.

1950-től mintegy fél évszázad az egykori magyar koronázóvároshoz köti, de lélekben mindörökre szeretett szülőföldjén, Gömörben marad. Már főiskolai évei alatt az Új Szóban szerkesztősködik, ahová a felvidéki lapkiadás akkori teljhatalmú ura, Lőrincz Gyula hívja, aki meghatározza az elkövetkezendő évtizedeit is. Az ötvenes évek elején, ahogy szinte kivétel nélkül mindenki, ő is a sematizmus ingoványos talajára téved, akkor humorosnak talált „novellacsasztuskái” (Käfer István) ma már nehezen élvezhetők, s e műfajban elkövetett két kötetét (Végnélküli gyűlés, Pipafüstben) ma már leginkább kordokumentumként lehet értékelni.

Nem úgy az 1957-ben megjelent Téli világot, s főleg az 1961-es A kamaszt, amely már ízelítőt ad egy későbbi jelentős életműből. Ekkor már, kirúgatása után nem az Új Szó munkatársa, az Új Ifjúság érintésével a Hétben talál menedéket, ahol sokáig szerkeszti a Fórum c. mellékletet. Egy ideig – büntetésként és szilenciumra ítélve – az olvasói levelekre válaszolgat(hat), majd két alkalommal főszerkesztő-helyettes lesz. Ne feledjük, a Hét a fénykorában több mint 40 ezer példányszámban jelenik meg. Ma talán az összes szlovákiai magyar lap összpéldányszáma elmarad ettől. Ennek nem csak a Gutenberg-galaxis haldoklása az oka.

Még 1964-ben pontot tesz Adósságtörlesztés c. regénye végére, ám az csak a prágai tavasz idején, 1968-ban jelenhet meg, és 1971-ben újra kiadják. Nem véletlenül. Szekeres Bálint keserves útját sokan járják végig a negyvenes évek második felében. S ahogy az Adósságtörlesztés története Děčínben játszódik, utolsó regénye, Az elcsatolt vagon szintén szudétanémet vidéken, pár száz kilométerrel délebbre, Glüg városában, az Ohře folyó mentén. Az író gyakorlatilag ezzel keretbe zárja az életművét.

Betiltások és bírságok

Engedjen meg az olvasó egy kis kitérőt. A kilencvenes évek elején hónapokat töltöttem Nyugat-Csehországban, és éjt nappallá téve utazgattam. Bejártam jó néhány város temetőjét, de Kadaň városában megleptem személyesen nem is ismert nagynénémet, akit családjával és majdani férjével együtt szintén 1946 jéghideg telén telepítettek ki. Nagybátyám több lábujja is lefagyott, s miután hazatértek, az egész falu Csámpás Józsinak hívta. Nagynéném családostól ott maradt, s miután a férje is meghalt, nem maradt kivel magyarul beszélnie. Amikor magához tért a meglepetéstől, tört magyar nyelven társalogtunk.

A gyermekei és az unokái már egy szót sem tudtak magyarul. Azóta eltelt újabb 30 esztendő, s az utódok valószínűleg már azt sem tudják, hogy egykor magyarokként kerültek a szülőföldjükről szintén elűzött szudétanémetek helyére. Mács József tollára való történet ez is.

Az Adósságtörlesztés után következett a Kétszer harangoztak, majd a Szélfúvásban (szokták trilógiaként is emlegetni a három regényt), a Temetőkapu, a Bolondok hajóján és a Trianon harangjai című regények, majd az Öröködbe, Uram… monumentális tetralógia, amely a gömöri magyarság százéves lirizált krónikája. S ne feledkezzünk el a Magasság és mélység kisregényről, amelyet 1972-ben a Madách Könyvkiadónál már be is tördeltek, és a Nő c. hetilap elkezdte a folytatásos közlését.

Húsz év késéssel

A harmadik rész után a közlést betiltották, és a kiadó 50 ezer koronás pénzbírságot kapott. A szerző évekig ismét csak az olvasói leveleket rendezgethette, és 1977-ig várhatott, míg a Hét elkezdte közölni folytatásokban a Kétszer harangoztak c. regényét, míg a Magasság és mélység csak 20 évvel később, már jóval az 1989-es események után jelenhetett meg. 

Mács József számára a regényei nem ott értek véget, hogy leadta a kiadónak. Megjelenésük után járta az író-olvasó találkozókat, az iskolákat. Így találkoztam vele magam is A vesztes c. regénye bemutatóján a várgedei alapiskolában. Ez a kötet volt életem első dedikált könyve. Később több kötetével személyesen állt meg nálam, hogy átnyújtsa „az engem megillető” tiszteletpéldányt.

Mács József nem volt a magyar irodalmi nyelv megújítója, sosem evezett posztmodern vizekre, maradt a felvidéki magyarság igaz krónikása, aki emberi történeteket írt, és Szekeres Bálint, Cséplő Hermin, Hargitai Gergő, Márton Boriska, Kovács István sorsában a mi életünket formázta meg. Mert tetszik vagy sem, mindannyian Szekeres Bálintok, Cséplő Herminek, Hargitai Gergők, Márton Boriskák és Kovács Istvánok vagyunk.

Kövesse facebook oldalunkat is!