2016. február 24., 15:57

Tőzsér Árpád kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat

BUDAPEST. Erről az Euphorboszról beszélik című válogatáskötetéért Tőzsér Árpád szlovákiai magyar író, költő, műfordító és irodalomtörténész kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fiatalabb szerzők közül Bognár Péter és Gerőcs Péter, míg a középgenerációból Beck András és Takáts József részesül a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi elismerésében, a díjakat március 1-jén adják át a Budapest Music Centerben (BMC).
201602241605310.tozser01.jpg

A szervezet MTI-hez eljutatott közleménye szerint az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek alkotómunkájának folytatásához. Az Artisjus Egyesület által 2006-ban alapított elismeréseket a korábbi években olyan jeles szerzők vehették át, mint Kukorelly Endre, Pintér Béla, Bodor Ádám, Tolnai Ottó, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, Cserna-Szabó András és Závada Pál.   

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas Tőzsér Árpád a kortárs magyar irodalom egyik legtekintélyesebb alkotója - fogalmaz a közlemény, amely emlékeztet: az író 1960-ban szerzett magyar-szlovák szakos tanári oklevelet Pozsonyban, később a Comenius Tudományegyetemen régi magyar irodalmat tanított egészen 2002-ig, majd szerkesztő lett a Madách-Posonium Könyvkiadóban. Első verseskötete, a Mogorva csillag 1963-ban jelent meg, a legutóbbi pedig tavaly látott napvilágot.   

Az indoklásban idézik Báthori Csaba írót, műfordítót és irodalomtörténészt, aki a Kalligram Kiadónál megjelent Erről az Euphorboszról beszélik című válogatáskötetet "tízezer titokkal gazdagított művészeti teljesítménynek" nevezi. A kiadvány Tőzsér Árpád 1963 és 2012 között született verseit mutatja be, összegzést nyújtva az öt évtizede folyamatosan épülő, mindig új elemekkel gazdagodó nagy jelentőségű költői életműről.   

A rodológia rövid története című verseskötetéért Artisjus Irodalmi Díjban részesülő, harmincas évei közepén járó Bognár Péter művében az áltudományos világot állítja középpontba. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet a szerző korábbi írásaihoz képest formai szempontból feszesebb, jobban előtérbe kerülnek a metrikai szempontból kötöttebb formák - olvasható a közleményben, amely idézi Grecsó Krisztián méltatását is: "Bognár valódi nyelvújító, nyelvrontó, nyelvépítő, egy épülő mondatuniverzum az övé, amely szinte pökhendin elődnélküli".   

A próza kategóriában Gerőcs Péter Győztesek köztársasága című regénye alapján vehet át elismerést. Az 1985-ben született szerző legújabb regénye eleinte krimi formátumban meséli el egy fiatal meleg értelmiségi történetét, majd sajátos disztópiába fordul. A mű központi témaköre napjaink kulturális élete, az értelmiség helyzete, útkeresése. A kötetet egyes elemzők kulcsregénynek tekintik néhány szereplő feltételezett beazonosíthatósága miatt - áll az indoklásban.   

Beck Andrást Szakítópróba (Karinthy, a Nihil és akiknek nem kell) című könyve alapján díjazták az esszé, kritika kategóriában. A Műút Könyvek kiadásában megjelent kötet Karinthy Nihil című versének befogadástörténetét kíséri végig. Beck András rendhagyó, rokonszenves egyes szám első személyű értelmezései jelzik, hogy a kötet nem csupán az irodalomtörténeti szakmának szól. Mindezt alátámasztja a kiadványban szereplő hat Nihil-képregény is, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói készítettek.

Az Osiris Kiadó által közreadott A megfelelő ötvözet című politikai eszmetörténeti tanulmánykötete alapján részesülhet Artisjus Irodalmi Díjban Takáts József. Az irodalomtörténész Margócsy István közleményben idézett méltatása szerint a kötet megbízható politikai és ízlésítéletekkel rajzolja körül a szerző téziseit, valamint a különböző eszmék történeti és teoretikus elemzéseit nagyvonalú belátással, eleganciával és toleranciával interpretálja, valamint kínálja fel mai továbbgondolásra.
 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.