Tóth Lilith Viktória világai

Nagyszelmencen nőttél fel, mi hozott mégis Nyitrára és Ipolyságra?

Az elsődleges célom a Színművészeti Egyetem lett volna, de akkoriban nem igazán engedhettem meg magamnak Pestet. A pályaválasztásnál az is fontos volt, hogy az adott városban ne legyenek rokonaim, mert teljesen függetlenedni akartam mindenkitől. Kassán, Pozsonyban, Besztercebányán és Rózsahegyen egyaránt van családtagom, így ezekben a városokban mindig azt éreztem volna, hogy valaki felügyel engem. Végül – egy barátnőm javaslatára – kizárólag a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemre jelentkeztem, ahová fel is vettek.

A pedagógiai karon a magyar nyelv és irodalom mellett a polgári nevelést választottad…

Az irodalom adta magát, s mivel már akkor is szerettem társadalmi kérdésekkel foglalkozni, valamilyen szinten a polgári is. Annak oktatásáról az élt bennem, hogy egy nagyon laza tantárgy, amire sok esetben hetente egyszer csak aludni járnak a gyerekek. Kezdetben töltelékszakként gondoltam rá, de aztán megszerettem, s végül ez is a szívügyem lett.

Minek tudható be, hogy már ebben az időszakban is ennyire egyértelmű kötődésed volt az irodalomhoz? Már ekkor is írtál, vagy az egyetemi évek inspiráltak arra, hogy tollat ragadj?

Már korábban, a gimnáziumi évek alatt is írtam, próbáltam alkotni, bár legelőször csak dalszövegírásban gondolkodtam. Közben pedig rengeteget szavaltam. Az irodalom egyébként is mindig a kedvenc tantárgyam volt, s nyilván olyasmit akar az ember tanulni, amiben jól is érzi magát…

Az irodalomfogyasztásodra és az alkotásra miként hatottak az egyetemi évek? Tudvalévő, hogy tevékenykedtek ott olyan tanárok, akik ilyen téren nagy hatással tudnak lenni a hallgatókra…

Így van, s nem csak irodalomtanárok. Nekem a nyelvészetet oktatóknál is voltak ilyen érzéseim, tapasztalataim. Ezeket a karaktereket szerettem magamba szívni, és jól megfigyelni őket. Rendszeresen feljegyeztem magamnak az általuk ajánlott művek címeit, hogy a későbbiekben megismerhessem azokat.

Nagyon megszerettem az ókori görög irodalmat; Csehy Zoltán mindenféleképpen inspirált, az utána érkező Németh Zoltán, az ő szelleme, az ő lénye meg pláne… De Presinszky Károlyt is imádtam. Rendkívül őszintének láttam a belőle áradó kedvességet és jóindulatot.

A testiség témája az ókori görög irodalomban is megjelenik. Innen ered a hatás, hogy ebbe az irányba mozdulj el?

Innen is. Amikor ókori görög verseket vagy akár filozófiai műveket olvastam, nem éreztem a tabufaktort mögötte. Amikor aztán beleástam magam az ókori görög szokásokba, akkor láttam, hogy azért ott is voltak bőven tabuk, igaz, nem annyi, mint nálunk. A szövegekből azonban abszolút nem volt kiérezhető, hogy valami olyanról szól, amiről nem lenne szabad beszélni. A fogalmazásmódnak ez a fajta szabadsága nagyon rokonszenves volt számomra. Később érdekes volt megvizsgálni a különböző fordításokat. Azt, hogy más-más korokban hogyan fordítanak le egyes szavakat, fogalmakat. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egy adott kor milyen módon befolyásolhat akár egy egyszerű mondatot is.

Az ókori görög irodalom mellett tehát a filozófia is hatott rám. Szerintem az önmagunk megtapasztalása a testnél kezdődik, hiszen mindig belülről indulok kifelé. Hogyan gondolhatom azt, hogy bármit is megérthetek, ha önmagammal sem vagyok tisztában? Ehhez pedig a testem, a szexusom is hozzátartozik.

A nemrég megjelent köteted a Túl sok világ címet kapta. Honnan a címadás?

Ez az egyik versnek a sorvége, s igazából illik is az egész kötethez. Értelmezhető úgy is, hogy túl sok a rajtunk kívüli világ, ami az egyének számára befogadhatatlan, és úgy is érhető, hogy abból a világból van túl sok, ami belül van. Ezzel tudtam azonosulni. A felelős kiadó javaslatára eredetileg a Túl sok világ létezik lett volna a cím, de a szerkesztővel, Vida Gergellyel ezt hosszúnak találtuk, így maradt a Túl sok világ.

Egyébként én rossz címadó vagyok, általában számozni szoktam a verseimet, vagy kitalálok egy cikluscímet, amibe aztán akár 24 megszámozott vers is kerülhet egy adott időszakból.

Néhány művedben annyira erőteljesen jelennek meg egyes érzések, hogy az értő olvasó szinte fizikailag is érzi azokat. Mennyire írói alapelv nálad, hogy tudatosan hass az érzékekre?

Semennyire. Ez végképp nem tudatos. Én nagyon ihletfüggő vagyok. Ha nincs ihletem, akkor hónapok is eltelhetnek úgy, hogy egy sort sem írok le. Volt idő, hogy egy koncepciót kitalálva rettenetesen próbálkoztam vele, de nálam ez nem így működik. Mindig is akartam írni egy olyan rövid prózát, novellát, ami káromkodásokból áll. Az is a nyelv egyik tabuizált része. Nem is értem, hiszen ez is egy regiszter, indokkal használjuk… Többször is nekiveselkedtem, de arra kellett rájönnöm, hogy amíg nem kapja meg a szikrát az agyam, addig nem fogom tudni megírni. Azóta is a fiókban várja, hogy egyszer majd legyen belőle valami.

Mennyire elegyíted a fikciót a valósággal? Egyáltalán mi jelenti számodra az ihletforrást?

Ez változó. Magamnak nem tudom előidézni. Valamikor egy dal hozza ki, valamikor egy embernek a társasága, egy esemény, egy érintés. Igazából akármi előhozhatja. Van úgy, hogy valami megtörténik velem, s másnap, amikor visszaidézem a történéseket, amikor megpróbálom feldolgozni az élményt, akkor ugrik be, akkor indul be bennem valami.

A fikció számomra együtt létezik a fantáziával. Az esetek túlnyomó részében a saját belső megítélésemre, megélésemre hagyatkozom. Rendkívül nyers a szöveg, s nem is igazán szeretem azt, ha valami pluszban még hozzá van téve. Valamikor, ha olyan a téma vagy az érzés, akkor a fantáziám együttműködik, és így teremti meg a valóságnak és a fikciónak egyfajta hibrid elegyét. S hogy mi a valóság, az megint egy filozófiai kérdés. A fene tudja, mert lehet, hogy az egész belső megélésem is csak egy adag fikció…

A részletesség nálam abból a tapasztalatból fakad, hogy az emberek többsége nagyon rosszul kezeli az érzelmeket. Sokan nemcsak mások érzéseivel nem foglalkoznak, hanem a sajátjaikkal sem. Egyszerűen nem tudnak velük mit kezdeni. Feltettem a kérdést, hogy hogyan várhatom el valakitől, hogy megértsen engem, ha saját magát sem érti.

Motivál az írásban, ha egy-egy olvasói visszajelzésben képet kapsz arról, hogy hogyan értelmezik a szövegedet?

Ad motivációt, de nem is elsősorban az íráshoz, inkább a létezéshez. Igen, alapjában véve inkább az élethez ad motivációt. Hogy jól van: vagyunk még, gondolkodunk még…

Az első köteted megjelent, hogyan tovább 2021-ben?

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem írni egy novellaciklust, ami tisztán erotikus szövegeket tartalmaz. Igazából az egész sztori nagyon provokatív és kicsit eltávolító is, mégis életszagú. Ezt mindenképpen szeretném tovább írni, bár egy ideje megakadtam vele. Ehhez nekem mindig egyfajta természetes ihletettségre van szükségem. Ha belegondolunk, szexjeleneteket is ki lehet találni, én mégis jobban kedvelem azt, ha zsigerből jön ez az egész…