Történelmi emlékezet kissé másképp - néhány megjegyzés Sal Endre új kötetéről

Sal Endre a Libri kiadásában megjelent új kötetében 51 szenvedélyes történetet ígér a XX. század elejéről. De ígéretét megszegi, ugyanis sokkal többet ad, s képekkel bőven dúsított kötete rendkívül izgalmas korrajz, s nem egy helyen átírja történelmi ismereteinket.

Egy-egy irodalom- vagy történelemtankönyv sokak kedvét veszi el attól, hogy elmélyedjen a múlt s a művészetek rejtelmeiben.

A száraz tények, a kötelező olvasmányok nem biztos, hogy XXI. századunk rohanó világában képes megkedveltetni a múltat, s a művészeteket, holott csak a technikai feltételek változtak az elmúlt századokban, az emberi mentalitás mit sem változott, így a XIX. századvégi ember nagyjából hasonlóan gondolkodott, mint mi a XXI. század első felében. Saját emlék, a gimnáziumban egyetlen kötelező olvasmányt sem vettem a kezembe, később közülük több is meghatározó élményemmé vált, de ehhez az is kellett, hogy „megtanítsanak” olvasni. Aki ma is csak a fullasztóan száraz történelem- és irodalomtankönyveket, s azok adathalmazait, életrajzait forgatja, az nem sok jóra számíthat. Sokkal jobban jár az, aki az embert is keresi a betűk mögött, s kézbe veszi Nyáry Krisztián vagy Sal Endre köteteit.

Előbbi ismert emberek kevésbé közismert dolgairól értekezik érdekfeszítően, utóbbi viszont szenvedélyesen (Újságmúzeum) azokat az embereket tűzi tollvégre, akik kivétel nélkül szerepeltek az egykori újságok címlapjain, de mára teljesen elfelejtettük őket, holott sokan közülük aktívan alakították a magyar történelem menetét, de különböző okok miatt egy gombnyomással eltűntek a süllyesztőben.

„Kivándorolt Amerikába másfél millió emberünk” – írta József Attila Hazám c. versében (főleg az 1848-as forradalom bukása után, majd a XX. század eleji gazdasági válság s az első világháború után), s ez a szám később, a második világháború és 1956 után csak növekedett. „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: az emberek és a magyarok” – írja Sal Endre, s tudjuk, akár Hollywoodról vagy az atombomba kutatásáról volt szó, sokszor magyarul ment a társalgás a kulisszák mögött. Mondhatnánk persze, sose tudtuk megbecsülni a tehetségeinket, s mondjuk is. Sokszor nemcsak gazdasági vagy politikai okok miatt szálltak elődeink hajóra, hanem a megbecsülést keresték, amely kijárt volna nekik. Persze, nem volt fenékig tejfel az újvilági élet sem, sokan haltak meg ismeretlenül, ahogy sokan tértek haza megalázva, gondoljunk csak Gábor Andor Dollárpapájára vagy Jávor Pálra, akinek legalább meghalni idehaza „sikerült”. Bizony, nem mindenkiből lett kiflikirály, mint Tóth Mihályból, sokuk nevéről lehullt az ékezet, mikorra kikerültek a temetőbe. Pár éve Kőváry György Humor és magyar című szellemes kötetében már ad egy remek összefoglalót kivándorolt s új életet remélő neves hazánkfiairól, akiknek egy részéről már csak sejtjük magyar vagy Osztrák-Magyar Monarchiabeli eredetét, mert nem csak az ékezet kopott le a nevükről, hanem a mielőbbi gyors karrier reményében új, jobban megjegyezhető nevet választottak maguknak.

Sal Endre első Mi, magyarok című kötetében ilyen sikeres karriereket vett elő, akik a szegénység, a háború elől menekülve a Nyugaton reméltek menedéket, vagy csak bíztak tehetségükben, amelyre idehaza nem figyeltek fel.

Eva Gabor, Ödön von Horváth, George Cukor, Lugosi Béla, Gaál Franciska vagy az a Kabos Gyula, aki meghalni ment ki az óceánon túlra. A kötet sikere után Sal Endre elkövette a folytatást is, amelyben visszatér az Osztrák-Magyar Monarchia rejtélyes, századeleji (itt gondoljunk a XX. század elejére) világába. Budapest épp világvárossá lesz, ekkoriban magyarosodik el (nem utolsósorban Blaha Lujzának is köszönhetően), a zsidóknak is köszönhetően virágzásnak indul a hazai ipar, s ami ezzel jár, megjelenik a proletariátus, a bűnözés is egyre nagyobb méreteket ölt, a bűnözők egyre fortélyosabbak, de új lehetőségek sora is várja a Budapestre érkezőket. Mozi, kabaré, cirkusz, foci, s magasba száll az első repülőgép is. Sal Endre nemcsak a kor akkor címlapképes figuráit mutatja be, hanem kortörténetet is prezentál, s ember legyen a talpán, aki a könyvet olvasván nem ragadja el a képzelete, s nem találja magát egy rendkívül izgalmas korban, s nem találja meg a maga személyes hőseit.

Ármány, Szenvedély, Végzet, Hűség – e négy témakörre fűzi fel az 51 szenvedélyes történetét a szerző, amely nem 51, hanem ennél sokkal több, hisz egy-egy történetet mindig tovább fűz, így például nemcsak Kutassy Ágostonról, a magyar repülés egyik úttörőjéről olvashatunk lebilincselően izgalmas történetet, de bemutatja kortársa, a felvidéki Csalárról származó Zsélyi Aladár szintén tragikus történetét is.

Olvashatunk a felvidéki dúsgazdag remetéről, Pálffy Jánosról, Beketow Mátyásról, az első neves magyar cirkusz alapítójáról, ahogy Borbás Gáspárról és Zsák Károlyról, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy a foci nemzeti sport lett Magyarországon. Megismerhetjük a magyar Rómeó és Júlia történetét, a magyar Titanic, a Volturno katasztrófáját, de például a Nemzeti Színház intendánsa, Keglevich István halálos párbajáról is olvashatunk. Apropó, párbaj, bár a hatóságok nem tűrték, s 1923-ban törvénnyel tiltották be, a törvény elfogadása előtt és után is sokan hánytak fittyet a tiltó jogszabályra, a XX. század elején napirenden hozták a lapok a párbajhíreket, ahogy nagy keletje volt az Életuntak rovatnak is, amelyben az öngyilkosokról számoltak be. Más volt akkoriban az emberek erkölcsi zsinórmértéke, így előfordult, hogy valaki elveszítvén az amerikai párbajt, évekkel később vetett véget az életének, míg megint mások anyagi csődbe jutván választották az önkéntes halált. A XX. század eleje a csalók, szemfényvesztők, szélhámosok világa is volt, a kötet nem egy ilyen esetről számol be. De igazi sikertörténeteket is olvashatunk, amelyek nagy része mára már teljesen feledésbe merült. Török Mary például egy időben az egyiptomi alkirály szeretője, majd felesége volt, míg a Pozsony mellől indult Benkő Rózsi évekig a szerb király titkos szeretője volt. Ernst Lajos és Feleky Károly Pálffy Jánoshoz hasonlóan kivételes kincseket halmoztak fel, míg mások szüleik hatalmas vagyonát élték fel játék- vagy szexuális szenvedélyüknek hódolva. Sal Endre kötetének leggyakoribb főhősei színésznők, egy-egy történet erejéig feltűnik Fedák Sári, Márkus Emília, Biller Irén, Zilahy Irén, Jászai Mari, Becker Bébi, Palásthy Irén vagy az az Imre Erzsi, aki első filmszerepében belefulladt a Szamosba. Volt köztük, aki négy napi szerelem után ment férjhez egy amerikai milliomoshoz, de olyan is, aki négy napi házasság után vált el milliomos férjétől. Fedák Sári nemcsak tolvaj cselédje révén került be a színháztörténetbe s ebbe a könyvbe, hanem viharos életével és extravagáns viselkedésével tartotta magát évtizedeken át címlapokon. „Fedák! Verjen meg az Isten!” – átkozta meg az osgyáni Vidor Pál, aki miatta lett öngyilkos, később a Komáromból indult, s Ernest Vajda néven világsztárságig jutó forgatókönyvíróval pereskedett Aknay Vilma segédletével. Nincs hely felsorolni mind az 51 érdekfeszítően megírt történetet, így már csak a két történetben is megjelenő festőművész Feiks Jenőt és Pásztor Árpád írót említjük még meg, akik mindketten Molnár Ferenc gyerekkori barátjai voltak, egyikük Nemecsek Ernőként, másikuk a saját nevén írta be magát a Pál utcai fiúk történetébe. S tudták, hogy a történetet Molnár előtt Muzi címmel maga Pásztor is megírta?

Sal Endre kutatómunkája nemcsak hogy nem egy esetben átírja a rendkívül káros, belénk ivódott kánonokat, hanem megnyitja előttünk a múlt érdekfeszítő korszakait, hiszen ezek a történetek ugyancsak nagy segítséget nyújtanak abban, hogy másképp lássuk az unalmasnak, sokszor egyhangúlag ábrázolt történelmünket, nem utolsósorban feltámaszt sok-sok olyan egyéniséget, akiket méltatlanul feledett el a rendkívül hálátlan utókor.