2017. április 23., 19:29

Szülőfalujában emlékeztek D. Kovács Józsefre

DOBFENEK. Szülőfalujában Dobfeneken emlékeztek D. Kovács Józsefre. Egy éve, hogy meghalt a felvidéki magyar újságírás egyik legmeghatározóbb hangja, egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb személyisége, a Pátria Rádió szerkesztő-műsorvezetője.
201704231931570.000000000000000000001a_joska_10_atfut.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az ünnepi megemlékezés a helyi római katolikus templomban szentimisével kezdődött, majd a művelődési házban folytatódott.

Kati Erika, a község polgármestere megemlékezésében elmondta, D. Kovács József által lett ismert Dobfenek, határainkon túå is – Magyarországon. "Hűséges volt mindig falujához, Dobfenekhez. Az embereket megbecsülte, ha haza látogatott, a barátait felkereste. Nagyon szeretett hazajárni, s mi is szerettük őt, most már nagyon hiányzik nekünk. Több írásában is megemlítette falunkat, írt az itteni szokásokról, népszokásokról, néphagyományokról. Ragaszkodott szülőföldjéhez, az eszméihez".

A kollégák, barátok nevében portálunk főszerkesztője, Molnár Judit mondta el gondolatait, a közös szerkesztőségekben megélt éveket megidézve. "Meggyőződésem, kevesen művelték olyan szinten az újságírói szakmát, ahogy ő, mert benne volt minden, ami ahhoz kell, hogy valakire azt mondhassuk, jó újságíró. És ő az volt. Benne volt a tudás, aki ismerte őt, tudta, hogy milyen széles az érdeklődési köre, rendkívül művelt, olvasott volt. Benne volt a kíváncsiság, ami kell a szakmához, és tudta mi az érték és mi a mérték. És ami a legfontosabb, alázattal viszonyult az újságíráshoz, s elhivatottan tudott dolgozni. Ezt kell tőle megtanulni és ezt kell tovább vinni" - mondta Molnár Judit, hozzátéve, kollégája, barátja mindig egyet akart: a dolgok mögé látni és láttatni.

Gömöri tájakon D. Kovács Józseffel – egy hangképes összeállítással idézte meg édesapja életpályáját, gondolatait, a szülőföldjéhez való kötődését Kovács Balázs kisfilmje.

Az AB ART kiadásában újraszerkesztve jelent meg D. Kovács József gömöri és nógrádi népmesékből összeállított gyűjteményes kötete, A lólábú vőlegény címmel. A kötetet annak szerkesztője, Száraz Pál méltatta. "Ajánlom ezt a kötetet minden gömörinek, nógrádinak - jó palócnak - őrizzék a hagyományainkat, és adják át azokat gyermekeinknek, úgy, ahogy azt az őseink mindig is tették" - mondta a maga is palóc vidékről származó, ma már a Mátyusföldön élő író.

D. Kovács József évek óta kutatta szülőföldje hagyományait, népmesevilágát, anekdótáit. A gyűjtemény egy korábbi változata még évekkel ezelőtt megjelent, Gallértalan köpönyeg címmel. "Apu gyerekkoromban sokat olvasott nekem, még az előző kiadásból és ez szerintem elég sokat adott a személyiségemhez" - mondta fia, Balázs, aki szerint a szombati megemlékezés "egy alkalom volt arra, hogy ezt az értéket közvetítsük, vagy tovább adjuk".

A megemlékezésen Gömörországról, a palócságról és D. Kovács Józsefnek az ehhez való ragaszkodásáról B. Kovács István beszélt. A szeretet és a vers szeretete - barátja, kedvese, Jakab Erika a versekbe öntött érzéseiket mondta el, kettejük korábbi párbeszédét is megidézve, míg az óbásti Tóth Éva barátságuk jegyében szólt. A megemlékezés a helyi temetőben ért véget, ahol mindenki egy szál rózsát helyezett el D. Kovács József sírjánál.

2016-ban Dobfenek önkormányzata első alkalommal ítélte oda - in memoriam -  A község díszpolára címet neves szülöttüknek.

201704231931570.000000000000000000001a_joska_10_atfut.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.