2016. április 12., 15:36

Szlovákia lesz a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

BUDAPEST. Mintegy hétezer négyzetméteren dedikálásokkal együtt több mint 400 programmal, mintegy 200 új kötettel és 600 résztvevő szerzővel, tudóssal és művésszel várja az érdeklődőket április 21. és 24. között a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendég országa Szlovákia lesz - mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója kedden Budapesten.
201604121548120.konyvfesztival5.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Hozzátette: a fesztivál helyszínét adó Millenáris park négy napra Európa legnagyobb könyvesboltjává változik, ahol a látogatók a kiadók mellett 24 ország, köztük két évtized szünet után Csehország standjával is találkozhatnak.   

A könyvpiaci és könyvtáros szakmai alkalmak, író-olvasó találkozók, zenés előadások, filmvetítések és kiállítások mellett a korábbiakhoz képest idén több társadalomtudományi kérdéseket feldolgozó beszélgetés is szerepel a programok között - emelte ki Keresztury Tibor, aki hangsúlyozta: a fesztivál fő célja a rendkívül igényes és nívós magyar olvasóközönség megszólalítása.   

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik az ország független könyvesboltjainak sokszínűségét ünneplő Kis Könyves Éjt, valamint idén is várja a családosokat a fesztivál legnépszerűbb helyszínének számító Gyerek(b)irodalom szekció. A fesztivált a hagyományokhoz híven a Születésnapi Irodalmi Szalon zárja, ahol idén mások mellett Bodor Ádámott, Bereményi Gézát és Spiró Györgyöt is köszöntik.   

"Bár közel élünk egymáshoz, nagyon kevéssé ismerjük egymást" - fogalmazott Miroslava Vallová, a Szlovák Irodalmi Információs Központ vezetője, aki szerint a könyv és az olvasás a legjobb eszköz egymás kultúrájának mélyebb megismerésére.   

A fesztiválra 18 kiadó gondozásában jelennek meg szlovák szerzők művei magyar fordításban. A 33 kötet között történelmi és irodalomtörténeti munkák, kortárs regények, próza és költészeti antológiák, gyerekkönyvek, valamint egy irodalmi szakácskönyv is szerepel. Emellett hat irodalmi folyóirat - a Lettre, a Jelenkor, a Kalligram, a Látó, az Irodalmi Szemle és az OPUS - ad közre mellékletet a szlovák díszvendégségre készülve.   

Miroslava Vallová hozzáfűzte: a fesztiválon 40 szlovák szerző vesz részt, és több mint 50 programmal várják az érdeklődőket Szlovákia díszvendégsége alkalmából.   

Hushegyi Gábor, a budapesti Szlovák Intézet vezetője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Szlovákia olyan nyitott és modern országként fog megjelenni a könyvfesztiválon, ahol természetes a kulturális és nyelvi sokszínűség.   

A fesztivál díszvendég írója idén a norvég Jostein Gaarder lesz, aki április 22-én az Etika a jövőért címmel a globális felmelegedés veszélyeiről tart előadást - mondta el Kőrössi P. József, a szerző műveit magyarul megjelentető Noran Libro Kiadó vezetője. A kiadó az író legújabb, Anna világa című regénye mellett a Sophie világa és a Kártyák titka című Gaarder-köteteket is újra megjelenteti a fesztivál alkalmából.   

Immáron 16. alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 18 országból érkeznek tehetséges fiatalok - mondta el az eseményen Karádi Éva, a Lettre folyóirat főszerkesztője, aki kitért arra is, hogy az Európai Írótalálkozó résztvevői egyebek mellett idén az irodalmi díjak és pályázatok szerepéről, a siker és az irodalmi kvalitás összefüggéseiről fognak beszélgetni.   

A sajtótájékoztatón Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony főszerkesztője a gyermek- és ifjúsági irodalom trendjeiről beszélt. Mint fogalmazott, a magyar gyerekkönyv kiadás a 2000-es évek elején kapott újra lendületet, mára pedig mind a témaválasztás bátorsága, mind az illusztrációk minősége terén elérte a nemzetközi színvonalat.   

A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált április 21-én Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Marek Madariè szlovák kulturális miniszter nyitja meg.

201604121548120.konyvfesztival5.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.