2013. február 15., 08:49

Szláv irodalmi kalauz segíti a magyar olvasókat

BUDAPEST. Új irodalmi weboldalt indítottak szlavisták Szláv Textus néven, amely irodalmi kalauzként segítené a magyar olvasókat, és megpróbálja összehozni a szakmát is.

"Közhelynek számít, hogy telített a folyóiratpiac, de a Szláv Textus szerkesztői úgy gondolják: van még hely egy online fórumnak. Főleg, hogy a folyóiratok csak esetlegesen foglalkoznak más népek irodalmával" – mondta a Magyar Nemzetnek Németh Orsolya, a Szláv Textus főszerkesztője.

Az oldal tizenkét szláv nép irodalmával (belarusz, bosnyák, bolgár, cseh, horvát, lengyel, macedón, orosz, szerb, szlovák, szlovén, és ukrán irodalommal) foglalkozik, és a szerkesztők elmondása szerint arra törekszik, hogy lerombolja a sztereotípiákat. Szerintük sem a szláv irodalom, sem a közép-európai irodalom nem létezik, mint egység, inkább az egyes népek irodalmában érdemes gondolkodni. Ezek között vannak ismertebbek – mint az orosz és a lengyel – de Németh Orsolya szerint a kisebb népek irodalmából is meglepően sok mű jelenik meg magyarul, csak éppen nem mindig értesül erről az olvasóközönség.

"Készítettünk egy felmérést, hogy milyen szláv irodalmi művek jelentek meg 2012-ben, ezt a február 16-i folyóiratbemutatón prezentálni is fogjuk. Az eredmény bizonyos szempontból meglepő. Nem feltétlenül igaz, hogy a szláv irodalmak fordítottsága alacsony. Sokkal több mű látott napvilágot, mint gondolnánk, de ezek közül kevés jutott el a szélesebb közönséghez" – mondja a főszerkesztő

A Szláv Textus alapítói majdnem az összes, szláv irodalommal foglalkozó kiadót megkeresték, így a 2012-ben megjelent művekből már olvashatók részletek a Szláv Textus oldalán, és igyekeztek röviden bemutatni az egyes szerzőket is.

A szláv irodalmat olyan szlavisták között osztották fel, akik otthon vannak egy-egy nép irodalmában és nyelvében. A szerkesztőknek általában kapcsolataik is vannak a háttérországukban, és azt remélik: a közös fellépés élénkíti majd ezeket a kapcsolatokat, hosszú távon a fordításnak is lendületet adhatnak, és összehozzák a szlavista szakmát is, amelynek a képviselői inkább tudományos konferenciákon és tudományos folyóiratok hasábjain találkoznak, mint az olvasóközönség által is látogatott fórumokon.

A Szláv Textus oldalára maguk a szerkesztők is készítenének saját fordításokat, és másokét is várják. A Szláv Textus jórészt olyan tanulmányokkal és cikkekkel indult el, amit a szerkesztők más folyóiratok számára készítettek korábban. Később elsősorban a Szláv Textus számára készült anyagokat jelentetnének meg, de ellátnák a gyűjtőportál szerepét is: a céljuk, hogy az olvasó a cikkek, tanulmányok, fordítások, interjúk és könyvrészletek mellett egy linkgyűjteményt kapjanak, és így könnyebben megtalálják azokat a szerzőket és műveket, amelyek érdekelhetik őket.

Az oldalon a szláv kultúrákhoz kötődő kulturális eseményeket, híreket is szemlézik. A Szláv Textus bemutatkozó estje szombaton lesz Budapesten a Frisco Caféban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.