Sziklay Ferenc, „a kisebbségi Kazinczy”
A szlovenszkói magyarság egyszemélyes mindenese volt. S ez csöppet sem túlzás. Nem csupán annak intézményrendszere megteremtésében vállalt oroszlánrészt, nem csupán az összes irodalmi műfajban alkotott maradandót, de mesterszinten hegedült és festett. Kissé elaprózta magát – vádolták meg kevésbé jóakarói, s ilyenek mifelénk mindig akadnak, akár önszorgalomból is is. 140 éve született Sziklay Ferenc, akit ma már az irodalmi antológiákban is lelkesen hanyagolnak.
Utoljára talán a Szlovenszkói küldetés című 1984-es esszéantológiában szerepelt egy emlékező írásával, amelyben az általa igazgatott Kazinczy Társaság dolgos mindennapjait eleveníti fel. A rendszerváltás után megjelenő költészeti és prózaantológiák már élénken nélkülözik, mintha nem is élt volna, holott tőle sokkal jelentéktelenebb alkotók is bekerültek ezekbe. Még életében a Dallos István és Martonvölgyi László által szerkesztett négykötetes antológia és pozsonyi Toldy Kör által kiadott antológia közli A kenyér című novelláját, amely írói ars poeticáját adja, s amelynek ott lett volna a helye minden szlovákiai magyar prózaantológiában. Íme, a novella zárógondolatai: „...Eh! Nem bánom! Tudom, hogy belebetegszem, tudom, hogy ez a végem, de az alkotás vágya nagyobb bennem, mint az élet vágya! Inkább belepusztulok, de kell nekem ez a kenyér! A lelkemnek inkább, mint a gyomromnak! Legalább, amíg bírom, éljek emberi életet! Lelki életet, nem gyomoréletet!”
Sziklay Ferenc 140 éve, 1883 október 11-én született a pár éve egy rossz emlékű szlovák miniszterelnök aljas szavairól elhíresült falucskában, Aranyidán, ahol apja az ottani antimonbánya igazgató-főmérnöke volt. Miután anyjuk fiatalon meghalt, s apjuk másodszor is megnősült, szomorú napok vártak rá és testvérére, Dezsőre. Kassán tanul a premontreiek gimnáziumában, s itt neveli őt nagybátyja, Sziklay Ottó és felesége. A középiskola elvégzése után Kolozsváron folytatja a tanulmányait, ahol magyar-latin szakos tanári oklevelet szerez. Ezzel párhuzamosan Farkas Ödönnél elvégzi a hegedű tanszakot is, ami jól jön majd Trianon után, amikor elveszti a tanári állását, s egy kassai moziban hegedűjével a némafilmeket kíséri. Az egyetem elvégzése után Pozsonyban kezdi tanári pályafutását, ahol két évet tölt el 1908 és 1910 között. Ezt a korszakot örökíti meg az 1932-ben írt Jöttment című regénye, amelynek főhősében, Kövy Ernőben egyértelműen a szerzőre ismerhetünk. Kövy – Sziklay, nem is nagyon tagadhatná. Ahogy Orbán Gábor és Jankó Zoltán személyisége is megjelenik egyes figurákban.
A kötet éles kritikája a tespedő középosztálynak, ahogy Illés Endre ír róla a Nyugat hasábjain. Illés Kaffka Margit Állomások és Rákosi Viktor Elnémult harangok című regényével állítja párhuzamba a regényt, de van kritikusa, aki Harsányi Kálmán Kristálynézők című regényével rokonítja az önéletrajzi és korrajzregényt, amelynek fia, Sziklay László állítása szerint elkészült a folytatása is, amely apja későbbi éveit ábrázolja, de ez kéziratban maradt, ahogy a szlovenszkói magyar irodalom nem egy alkotása. Mivel akkoriban még divat volt a Monarchia területén folyamatosan (át)helyezgetni a közhivatalnokokat, 1910-ben már Sziklay Ferenc is Szatmárnémetiben, az ottani királyi katolikus gimnáziumban találja magát.
Itt nem nézik jó szemmel, hogy evangélikus nőt vett feleségól, s büntetésként a legdélibb magyar városba, a szerbiai Fehértemplomba (Bela Crkva) kerül. Szerencséjére s a mi szerencsénkre nem sokáig, 1913-ban visszatérhet „felnevelővárosába”, Kassára, s élete végéig már ki sem mozdul innen. Előbb az állami főreáliskolában tanít. Majd négy évet a fronton tölt, ahol századosi rendfokozatot szerez, de a háború után hiába tér vissza egykori iskolájába, a csehszlovák rezsim meneszti.
De mivel a családját el kell tartania (ekkor már hatéves László fia, a későbbi kitűnő irodalomtörténész, aki egész életét a cseh/szlovák-magyar kapcsolatok ápolásának szentelte), egy ideig kényszerpályán mozog. Előbb mozihegedűs lesz, majd elvégez egy villanyszerelői tanfolyamot. Ha nehezen is, de lassan ébredezni kezd tetszhalott állapotából a szlovenszkói magyarság, s Sziklay Ferencnek látszólag fontos szerep jut. Előbb az Esti Újság munkatársa és vasárnapi irodalmi rovatának szerkesztője lesz, majd kultúrreferátusi szereppel bízzák meg, de ahogy Szüllő Géza, a kor egyik fontos politikusa előre figyelmezteti: „A te munkád az, hogy ne csinálj semmit!” De Sziklay a semmittevést valahogy másképp gondolja, mint a főnökei.
Ez a verssor egyik költeményében található, ugyanis amikor depressziós volt, írt verseket is. Ún. alkalmiakat, ahogy kritikusai rövid úton elintézték. Sőt megvádolták, amikor 1926-ban összeállítja az első kisebbségi költészeti antológiát, hogy volt képe hét saját versét is szerepeltetni benne. Csak összevetésképpen, a kötetben Mécs László például húsz, Győry Dezső tizenhárom versével szerepelt, míg az akkor már ismertek közül Forbáth Imre és Vozári Dezső kimaradt. Egy sor szervezet megalakítása fűződött a nevéhez, így a Színpártoló Egyesület, a Dalos Szövetség, ahogy a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesületé is, amelyet előbb nem engedélyeztek, majd rafinált módon egy az egyben átvették a már engedélyezett német kultúregyesület alapszabályát, így a félig-meddig demokratikus államhatalom kényszerhelyzetbe került. Sziklay pedig mindennek a motorja volt, de szándékosan a háttérben maradt. Éjjel-nappal levelezett, nem véletlenül nevezték a szlovenszkói magyarság Kazinczyjának. Sajnálatos módon levelezése a második világháború vérgőzös forgatagában megsemmisült.
Ott bábáskodik a kassai Kazinczy Társaság újjáalapításánál is, majd megteremti a Masaryk-korszak legfontosabb szlovenszkói magyar könyvkiadói vállalkozását, a Kazinczy Kiadóvállalatot, amely a két háború között a legtöbb szlovenszkói magyar könyvet adja ki, de erdélyi és magyarországi szerzőket is felkarol. A kiadó másik fontos munkatársa Darkó István, akivel közösen irányítják a kiadót, s olvassák a kéziratokat. Bár konzervatív eszméket vall, nem zárkózik el a másik oldalhoz tartozó szerzők közlésétől sem, hisz ahogy több alkalommal is hangsúlyozza, számára csak egy magyar irodalom van. Ő adja ki Bálint Aladár, Juhász Árpád, Egri Viktor, Jarnó József, Tamás Mihály és Sebesi Ernő könyveit is. Megalakítják a Kazinczy Könyvbarátok Társaságát, amelynek 1925-ben 1 300 tagja van. Az 1929-ben kitört nagy gazdasági válság, valamint a cenzúra (a kiadó által kiadott A síró város című háromkötetes Vécsey Zoltán-regényt bezúzzák) sajnos a kiadót sem hagyta érintetlenül, azt Szent-Iványi József próbálta megmenteni, s Tornaljára költöztette, de sikertelenül. Az 1938-as visszacsatolás után Sziklay Ferenc joggal reménykedik benne, hogy végre megbecsülik majd a munkásságát, de az új hatalom nem bízik benne. Ugyan kinevezik kormányfőtanácsossá, de ezzel egy időben nyugdíjazzák is, s beteg szíve nem bírja tovább a megterheléseket, szívrohamot kap, s két hónappal a 60. születésnapja után meghal.
Irodalmi pályáját irodalomtörténeti tanulmányokkal kezdte, 1906-ban jelent meg egy írása a magyar tragédia fejlődéséről, de írt elemzést Arany magyaros verseléséről, s összehasonlította a János vitézt a Toldival. Mint már említettük, itt-ott verseket is elkövetett de igazi műfaja a regény és a dráma lett. Kritikusai siettek is megállapítani, hogy sok-sok elfoglaltsága miatt nem volt ideje a regényeit alaposan kidolgozni, ezért mindegyik komoly hiányérzetet kelt az olvasóban. Itt érdemes idézni magát Sziklayt, aki egyik levelében ezt írja Mécs Lászlónak: „Nem vagyok részletember. Végeztem zenekonzervatóriumot. Festettem és rajzoltam aktot, tehát itt se vagyok analfabéta. Ex omnibus aliquid, de toto nihil (Mindenből valamit, egyikből sem az egészet). Evvel együtt jár a rendszertelenség, s annyira szeretem három művészetemet, hogy egyikről sem tudok az egy irányban való specializálódás kedvéért lemondani. Mindig azt szeretem, amivel nem tudok foglalkozni, s utálom a nagypolitikát, amely miatt sok mindent kénytelen vagyok elhanyagolni”.
Nos, első „elnagyolt” regénye, a Hangzatka, amely egy tragikus sorsú, cseh származású hegedűművész, Csermák Antal életpályáját rajzolja meg. „Hja, őt is megverte az Isten, hogy zseninek született Magyarországon” – foglalja össze egy vaskos mondatban a magyar művészek tragédiáját. A regény kézirata Reményi József segítségével több nyugati filmstúdióhoz is elkerül, de végül az annyira álmodott film sosem készül el. A mohácsi csata idején játszódott, s ifjúsági művé „lefokozott” regénye, A fekete ember, amelynek főhőse Cserni Jovan rablóvezér. A Hová? és A világ ura című regényei már a sci-fi világába vezetnek el, mintha Jókainak A jövő század regénye című munkája ihlette volna őket a vadkapitalizmus és falanszterek korszakát előrevetítve. Halála évében jelenik meg a szintén a török korban játszódó, Mikor az óra üt című regénye, míg utolsó regénykísérlete, a Kánya a Kanyapta fölött váratlan halála miatt kéziratban maradt. A tízes-húszas évek elején a regények mellett megpróbálkozott – méghozzá sikeresen – a drámaírással is.
Még szatmári éveiben az ottani társulat mutatja be Az új Isten című drámáját, míg Kassán 1919 novemberében kerül színre a Catullus című tragédiája, amely Catullus és Lesbia beteljesületlen szerelméről ad számot. „A két világháború között született művek közül a Catullus nyelvezete képviseli a legmagasabb színvonalat” – állapítja meg Kováts Miklós színháztörténész. Hat évvel később, 1926-ban Faragó Ödön társulata mutatja be a Pünkösthy lányok című darabját, amely a kor dzsentrivilágának tespedtségét mutatja be, s kései utódja Csiky, Szigligeti és Szomory hasonló tematikájú munkáinak.
De Sziklay fordít is, ő ülteti át magyarra Karel Čapek Zsiványok című drámáját, ahogy Faragó Ödönék számára lefordítja Bedřich Smetana két operájának, A titoknak és A csóknak a librettóját is. Élete utolsó éveiben fiával, Sziklay Lászlóval és Oláh Józseffel kiadja a Mai szlovák novellák című válogatáskötet is, amely 19 szlovák prózaírót mutat be. Mindezt a második világháború vérgőzös éveiben.
„Gyűlölet-éjben hajnalra lestem” – írja egyik versében Sziklay Ferenc, aki már nem élte meg a háború végét, ahogy a kitelepítést és az ún. szocialista világrend felépítését sem. Tudjuk, az első világháborúból nem jött ki jól, de nem adta fel. Örök kérdés marad, mi várt volna rá a második után…
